Dtum
Login with Facebookk
1938 | Május

Szlovenszkói városképek

Tátra Almanach  Pozsony

A városkép sajátságos műfaj a dús urbanitású Szlovenszkón, ahol a szűk folyóvölgyeket, a hegyek közt csak egy futamodásnyi szélességben szétnyíló medencéket mindenfelé városokkal szórta be a történeti fejlődés; városokkal, amelyek létük egyik vagy másik századában gazdagodtak, történeti eseményeket éltek át, hadakoztak, akasztottak, iskoláztak vagy más nevezetes ténykedést vittek véghez és ma, többé-kevésbé megjuhászodva, fáradtan és különösebb nevezetesség nélkül, pihenve fekszenek az új korok küszöbén.

 

Úgy csüggenek ott, fürtökben a kanyargó völgyű folyók mentén, mint szőlő a késő őszidőben, amikor már csak az aszalódás, a ráncosodás, az öregség jele várakozik rájuk. Az emlékekkel teli kisvárosokról szóló bennszülött műfaj ez: kissé szociográfia, kissé monográfia, líra, regény helyett, helytörténet, kultúrkép, bédekker, vezércikk és minden egyéb; amit más írók különféle címeken adhatnak elő, azt egy-egy városkép korlátaiba szorítva kell a szlovenszkóiaknak összegezni.

És rendjén van ez így! Szlovenszkó számára többet jelent a város, más az értelme, hivatása, berendezése, mint az alföldi Magyarországon. Fővárosuk (ha ugyan Pozsonyt annak lehet nevezni) nem olyan főváros, mint Budapest és a falujuk sem olyan falu. Náluk minden kisebb, egyenletesebb, elosztottabb; a polgár és az író nem két egymással ellenkező jelenség, és minden városnak megvan a maga írója. Többszázéves boltívek alatt, ahol egykor öreg iskolamesterek városi krónikákat róttak, ma kis nyomdák húzódnak; a városokat nem lehet irodalom nélkül elképzelni és az irodalmat városok nélkül.

Az egymásrautaltság szabja meg azt a beállítottságot, amivel az író városára tekint, ahol született, ahonnan családja származott, gyermekéveit töltötte s az élmény friss erejével közeledik a geográfiai ponthoz. A szlovenszkói író nem avval a léha bizalmassággal indul városa felé, ahogy vidéki újságíróink a helyi tekintélyek által körülhatárolt településegységhez; nem avval a szentimentális megelégedéssel, ami budapesti irodalmunkat jellemzi; nem avval a leverő nyersességgel, amely naturalista regényeink kisvárosi hátterét rajzolja.

 

Beállítottsága emberibb, több és mélyebb: személyes kapcsolat van benne, tisztelet és hódolat, szolgálat a várossal szemben, számadás önmagának, helyzetrajz a kisebbségi magyarságnak, perspektíva-nyitás az olvasónak és hű továbbadás a helyi régi kultúrájának. Ily nemes alkatrészekből tevődik össze sajátos művük csillanó ötvözete.


A finom urbanizmus előtt adózik most méltó kegyelettel irodalmuk, amikor a pozsonyi Tátra-kiadó Almanachjaiban többéves munka során feldolgoztatja mindazt a kultúrkincset, amit e városok jelentenek. A feladat megoldására a szlovenszkói magyarság kiváló elméi vállalkoztak és az első kötetből két tanulmány méltán tarthat számot arra, hogy a legkiválóbb magyar esszék közé kerüljön.

Szalatnai Rezső egységes élménnyé forrasztja össze mindazt a szétfolyó jelenséget, melyet Lőcse jelent. Városképét nem kell a logika vagy a történet szempontjai szerint tagolnia; amit a fogalmak előszámlálása csak fáradtsággal tud megközelíteni, azt az ő fiktív sétája, amelynek a során nem is kanyargó lőcsei utcákon, hanem a képek és gondolatok dúsan egymásbaívelő hídján halad, tökéletesen megvalósítja: elénk varázsol egy várost létének minden megnyilvánulásával, megismerési lehetőségének minden oldaláról. A hely történeti nevezetességét, kispolgárok mindennapi kényelmetlenségét, a pusztuló magyarság problematikáját minden olvasó számára új átéléssé tudja egybeilleszteni.

Jócsik Lajos a kispolgári Érsekújvár képét rajzolván, hatalmas arányban kiszélesíti látókörét. A város helyzetrajzán túl, mintha annak szellemi környékére tenne tudományos kirándulást, a kisebbségi magyarok helyzetét is bemutatja s a város hangulatán kívül a szociológia módszerei szerint rendszerbe foglalja mindazt a nehézséget és adottságot, amit a kisebbségi lét jelent. A parasztváros életét megfigyelve, a szlovenszkói magyarság diagnózisát állítja fel, romantika és hatáskeresés nélkül sorolja fel a nyomort, az elesettséget, a parasztiságot és a mindezen túlcsillanó jövő biztató jelenségeit.

Ezt a két nagy képet, kulturális és szociológiai összefoglalást köríti a többi tanulmányok sora. Méltó párjuk Szvatkó Pál bevezető esszéje, amely a szlovenszkói urbanizmus lényegét határozza meg, tájékoztató szempontokat nyújt az utána következő anyaghoz. Darkó István losonci rajza egy város tragédiáját láttatja, Gömöry János terjedelmes tanulmánya Eperjes lelkét analizálja, Sziklay Ferenc Kassa nevezetességeit állítja össze.

Soraikban összefonódik a múlt emléke és a jelen benyomása, a falu frissessége és a város fáradtsága, mindazt az ösztönző körülmény, ami a régi kultúrtalajból új virágot sarjaszt. Azon új termés itt áll előttünk, megszemlélhető és felbecsülhető megjelenési formában. Élvezhetjük virágzását: üde a színe, friss az illata és örvendezést keltő a látása.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98