Dtum
Login with Facebookk
1939 | Március

Válság Prágában

Prága, március 5.
Pontosan félesztendei szélcsend és szünet után egyszerre ismét Prága került a világ érdeklődésének homlokterébe és Cseh – Szlovákia problémája néhány nap óta minden más európai nemzetközi kérdést háttérbe szorít. Három napja ismét repülőgépen érkeznek a nagy angol, amerikai és francia lapok tudósítói Prágába: mindenki érzi, hogy  sorsdöntő fordulat előtt áll a maradék cseh- szlovák állam.


Vasárnapig Prága és Pozsony párbaja, a csehek és szlovákok egyre jobban megnyilvánuló mély és ősi ellentéte foglalkoztatja a prágai politikai köröket, vasárnap azonban a szlovák problémához egy újabb, talán még súlyosabb megoldatlan kérdés csatlakozott: a csehországi német kisebbség ügye.


A világ közvéleménye általában megfeledkezett arról, hogy az őszi nagy válság rendezése után is még mindig körülbelül 350 000 német maradt Cseh-Szlovákia területén. Ezek vezére Karmasin államtitkár. A német népcsoport követelései bizonyos ellenkezést váltottak ki a cseh közvéleményben, úgyhogy a válság utáni kitűnő német- cseh viszony megromlását már ténynek lehet elfogadni.


Prága tehát lényegében ugyanazok előtt a problémák előtt áll, mint szeptemberben: meg kell oldania a kisebbségi kérdést és szabályozni kell viszonyát Pozsonnyal. Minden jel arra mutat, hogy a szlovák államférfiak teljes és kizárólagos állam önállóságra törekednek és végeredményesen el akarnak szakadni Prágától.


A válságot az robbantotta ki, hogy a szlovák kormány öthavi önkormányzat után katasztrofális pénzügyi nehézségekbe jutott és ugyanakkor, amikor pénzügyi támogatást kért Prágától, a szlovák kormány miniszterei és a szlovákság vezetői nyíltan hangoztatják, hogy minél előbb el akarnak szakadni a csehektől. A helyzetet vasárnap rendkívül kiélezte az, hogy mind a csehek, mind a szlovákok azt vetik egymás szemére, hogy mind a ketten idegen hatalom támogatását veszik igénybe.

 

A legmegfontoltabb prágai politikai és diplomáciai körök is azon a véleményen vannak vasárnap, hogy a helyzet megoldhatatlan. A prágai központi kormány nem bír majd megbirkózni egyszerre a két problémával és nem tudja egy időben rendezni függő kérdéseit Németországgal és elsimítani a szlovákok elszakadási törekvéseit. A fejlemények ma még beláthatatlanok.


Minisztertanács dönt a szlovákok további magatartásáról
Prága, március 5.
Az elmúlt héten a csehek és szlovákok közti viszony került az érdeklődés középpontjába. A szlovákoknak a csehekkel szemben tanúsított ellenséges magatartás egyre növekszik és nyugtalanító méreteket kezd ölteni. Egyes mértékadó pozsonyi személyiségek cikkeiben feltűnt ez a jelszó: „Szlovákia és szlovákoké” és szóba került Cseh-Morvaországnak mint önálló állam kiválásának lehetősége is.


Szlovákia pénzügyi helyzete azonban olyan, hogy költségvetésének hiányait a központi kormánynak kell fedezni. Prága viszont ennek fejében biztosítékot kért, hogy a szlovákok hajlandók közösségben élni a csehekkel. Sidor helyettes miniszterelnök, a központi kormány szlovák minisztere, Pozsonyba utazott, ahol minisztertanács dönt a Prágának adandó válaszról. Megbeszélései azonban mindezeddig nem vezettek eredményre. A megbeszéléseket hétfőn folytatják.


Prága és Pozsony párbaja

Prága, március 5.
Csehország és Szlovákia elszakadásának lehetőségét prágai politikai körökben is komolyan mérlegelik. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy Prága és Pozsony helyzetének gyors tisztázásán kívül legalábbis ilyen mértékben sürgős Prága és Berlin viszonyának rendezése. Az egész sajtó ennek a két problémának súlyosságát hangoztatja.

 

A Venkov „Prága-Berlin, Prága- Pozsony, két politikai vonal, amelynek nem szabad megsérülnie” felírású cikkében hangoztatja, hogy a köztársaság fontos döntések előtt áll. Németország irányában is elkerülhetetlenül sürgős és szükséges a fennálló kérdések rendezése. A mostani állapot megbénítja az újjáépítés munkáját.


A jobboldali Narodny Listy Domin egyetemi tanár cikkét közli a német-cseh viszony alakulásáról. A professzor német-cseh együttműködés szükségességét hangoztatja. Szerinte a német birodalom és a cseh nép között nincsenek ellentétek. A megértés alapjának helyreállításához azonban szükséges, hogy a németországi cseh népcsoport ugyanazokat a jogokat kapja meg, mint a cseh-szlovákiai német népcsoport.


A Narodny Listy szerint legsürgősebb a cseh-szlovákiai német népcsoport jogainak rendezése. Ez a rendezés elkerülhetetlenül összefügg Prága és Pozsony helyzetének rendezésével. Szlovákiával szemben minden tekintetben teljes és világos rendezés szükséges, mert az együttélést csak így lehet biztosítani. A szlovák-cseh viszony jövőbeni alakulásához nem csehellenes tüntetések útja vezet.


A szlovákiai németek felesküdtek Hitlernek
Pozsony, március 5.
Karmasin szlovákiai német államtitkár jelenlétében most tette le az esküt a szlovákiai német párt 351. vezetője, dr. Karl Houskrecht országos vezető kezébe. A párt vezető tisztviselői Hitlert Adolfnak és Karmasin népcsoportvezetőnek esküdtek fel.

 

Az esküforma a következőképpen hangzott: „Istenre és becsületemre esküszöm, hogy Hitler Adolfnak, az egyesített német nép vezérének és a mi népcsoportunk diadala kinevezett vezetőjének mindhalálig tartó hűséggel és engedelmességgel viseltetem. Isten engem úgy segéljen!”

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Karol Sidor Franz Karmasin beszél
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98