Az irodalmi körök figyelmébe André Gide tekintélye ajánlotta, aki patronátusába köznapi tehetségű írót nem szokott fogadni, a közönség kegyét a friss témakör biztosította Antoine de Saint-Exupéry számára, új távlataival, újszerű kalandosságaival, az, hogy az olvasónak minden oka megvolt a szépnevű s ismeretlen íróban a XX. század, a technika korának íróját látni, s az, hogy benne a kor írója a kor hősének nemes és regényes jellemvonásaival gazdagon jelentkezett. A meghódított levegő írója s a levegő szárnyaló hőse!

A "Vol de Nuit", amely Saint-Exupéry magyarul megjelent könyvének első felét teszi ki, hatalmas siker volt Franciaország határain túl is, Amerikában még filmet is rendeztek belőle, komoly és szép filmet, a legnépszerűbb színészekkel, amelynek mintájára készülnek azóta is a szériában gyártott hollywoodi pilótadrámák.

Nem mellékes körülmény ebben a sikerben az sem, hogy az "Éjszakai repülés" nem regény; riport inkább, kifogástalanul jelenetezett, eleven helyzetkép egy repülőtér éjszakai életéről, szereplői majdnem csak színpadi epizódalakok, fellépnek, a rivalda fénye egy pillanatra rájuk esik, kivilágosodnak, majd eltűnnek a sötét kulisszák mögött, multjukhoz és jövőjükhöz az olvasónak semmi köze; mindegyikükről csak annyit tudni, amennyi e percnyi jelenésük alatt látható volt, az arcuk megvillanása, egy mozdulatuk: nincsenek jellemvonásaik, vagyis más tulajdonságaikról nem szerezhetünk tudomást, mint hogy a kötelességérzés élteti és veszti el őket.

Csak ezzel a kötelességtudó arculatával fordul mindegyikük az olvasó felé, az éjszakai viharral küzdő pilóta épúgy, mint a repülőből félszeg segédmunkássá öregedett szerelő, a hivatalból "érzéstelen" rádiótiszt épúgy, mint az elveszett pilóta egyetlen jajban összeomló felesége, hogy öregek-e vagy fiatalok, örülnek-e vagy szenvednek, mellékes, nem több egyikük sem, mint a regény központi alakjának, a repülőtársulat vezetőjének kisugárzása, aki viszont szándékolt szigorúságával, palástolt érzelmeivel, jellemezhetetlen embertelenségével szintén csak a megtestesült, az emberi testen szinte már túltengő kötelességtudás.

Az olvasónak akaratlanul is Marais híres könyve jut eszébe a termeszek életéről, igazán csak ez a központi alak érdekelheti, az egész szervezet mozgatója és irányítója, az egész történet egyetlen "eszes" lénye, az egyedüli alak a regényben, akiben van belső feszültség és érzelmi ellentmondás: Rivičre révén kap csak a szűkszavú s nagyon is egysíkú repülő történet epikus mélységet. Nincsenek részletek a regényben, lírai kitérők, még feszült helyzetek sem, de épp ez a szűkszavúság teszi lehetővé, hogy az író kikerülje az érzelmességnek és a pátosznak a témában rejlő veszélyeit, a szűkszavúság a regény legjobb értéke.

Majdnem tíz év telt el a "Vol de Nuitť megjelenése óta a "Terre des hommes"-ig, amely, mint a kötet második darabja, a magyar keresztségben a nagyon is irodalmas: "A gép, az ember és a sivatag" nevet kapta. Nem regény ez sem, de nem is ölti magára a regény külsőségeit, beszámoló azokról a gondolatokról és érzésekről, amelyekben része van egy pilótának, aki egyben gondolkodó emberként és íróként reagál az elébe sodródó élményekre.