Dtum
Login with Facebookk
1940 | Február

Átmulatott éjszaka után kiugrott a New York kávéház félemeleti ablakából az utcára egy fiatal dizőz

Vasárnap reggel hangos csörömpölésre lettek figyelmesek a Miksa-utca járókelői. A New York kávéház Miksa-utcai frontjának félemeleti ablaksora felől hallatszott a csörömpölés, majd a következő pillanatban zilált hajú nő jelent meg a kitört ablakban és mielőtt még a járókelők felocsudhattak volna, a kitört ablakon keresztül lezuhant az utcára.

A 18-20 év körülinek látszó nő eszméletlenül, véresen terült el az aszfalton. Néhány perc mulva a New York kávéházból többen kirohantak a Miksa-utcába, majd megérkeztek a mentők is. A leány közben eszméletre tért és hangosan sikoltozott:
- Mit tettem?! Tönkretettem az életemet!...
A járókelők elborzadva látták, hogy a szerencsétlen leány borzalmasan össze van vagdosva és a sebekből patakzik a vér. Csupa seb volt a válla, keze is. A kihívott mentők hordágyra akarták tenni a leányt, de nem bírtak vele, mert dobálta magát és hangosan jajveszékelt. A mentő orvos intézkedésére a hordágyhoz szíjazták és csak így tudták elszállítani a Rókus-kórházba.

Az öngyilkos leány: Erdélyi Klára 20 éves dizőz volt, aki hajnali 4 óra tájban egy magasrangu tisztviselő társaságában tért be a New Yorkba. Az estélyruhás, csinos leány kísérőjével az emeleti páholyok egyikében foglalt helyet. Sört és bort ittak, majd az ujabb italok hatása alatt Erdélyi Klára egyre furcsábban viselkedett. A személyzettel összeveszett, sőt egyikét-másikét tettleg is inzultálta. Később megnyugodott és csendesen üldögélt a társaságában lévő férfival a páholyban.

Kilenc óra tájban a telefonfülkébe ment és valakit felhívott, a hívott szám azonban nem jelentkezett. Visszament páholyába és elkeseredetten panaszkodott, hogy nem sikerült telefonálni. Néhány perc mulva ismét a telefonfülkéhez sietett, ott összeszólalkozott a telefonkezelőnővel, aki gyanusnak találta a viselkedését és nem merte egyedül hagyni a fülkében. A leány ugyanis már előbb tett olyan kijelentést, amelyből arra következtetett a telefonkezelőnő, hogy öngyilkosságot akart elkövetni.

Erdélyi Klára a Miksa-utcai oldalon lévő félemeleti kártyásszobába rohant, még pedig egyenesen neki az ablaknak. Az ablak előtt szék állott, arra felugrott és fejjel nekiugrott a majdnem félcentiméter vastagságu ablaküvegnek. Ugyanakkor kezével is tördelte az üveget, és amikor a belső vastagabb ablaküvegen áttörte magát, bezuzta a külső ablaktáblát is és nagy lendülettel kivetette magát az utcára. A Rókusban megállapították, hogy a leány a zuhanás következtében tőrést szenvedett, de a legsulyosabb sérüléseket az ablaktábla szilánkjai okozták.

Erdélyi Klára több kávéházban lépett fel az elmult hónapokban, legutóbb Miskolcra szerződött, az egyik ottani kávéházba és onnan néhány nappal ezelőtt tért vissza Budapestre, mert szerződést kínáltak neki az egyik pesti kávéházban.

Édesapja Erdélyi Kálmán sportárukereskedő, akinek a Terézkörut 31 alatt van üzlete. Erdélyi Klára tettének okát eddig még nem sikerült megállapítani. Állapota, ha nem is életveszélyes, de rendkívül sulyos, mert sok vért vesztett a sérülések következtében.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98