Dtum
Login with Facebookk
1940 | Február

Olasz lapok Romániáról

Róma, február 11.
(Magyar Távirati Iroda.) A Regime Fascista budapesti levelezője megállapitja, hogy az Universul cikke, amely azt mutatja, hogy a határvidéki magyar lakosságot ujab veszélyek fenyegetik, még csak növelve a magyarok kedvtelenségét a románmagatartás miatt.

 

A Resto del Carlino budapesti tudósitója is megállapitja, hogy az Univesul által sürgetett intézkedések igen rossz fényt vetnek Románia magatartására. Románia leghosszabb határa a Magyarországgal közös határa, amelynek mentén széles területsávon magyar többség lakik. Magyarországot tehát nem hagyhatná közömbösen, ha ezen a területen kényszerintézkedéseket hajtanának végre a magyarság ellen.


Magyar politikai körök felfogása szerint, ha az Univesul által jelzett intézkedések életbeléptetnék, az végzetes csapás lenne a megegyezési lehetőségek szempontjából és a legsulyosabb módon sértené a kisebbségek érdekeit. A kérdésnek egyetlen helyes magoldása van – irjs végre a Resto del Carlino tudósitója – hogy ha nem a kisebbségeket, hanem magát a határt tolják beljebb.


Az Assalto a Balkán-értekezlet eredményével foglalkozva irja: Ami az egyes Balkán-államokat illeti, kétségtelen, hogy a legnehezebb helyzetben Románia van, amely minden oldalról irredenta törekvésekkel találja magát szemben.


Akármit állitson is a nyugati hatalmak propagandája, nem vitatható, hogy Romániának ma legkevésbé Németországtól kell félnie. Románia a mai háboruban valahogy a mesebeli aranytojást tojó tyúk szerepét játssza és Németország nem is követhetne el nagyobb hibát, mintha kitekerné ennek a tyuknak a nyakát.

 

Romániat joggal vagy jog nélkül kiváltságos helyzetben kezdi érezni magát,  aminek következménye az lett, hogy az eddiginél is hajthatatlanabb magatartást tanusit szomszédaival szemben.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98