Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1940 | Március

A Nyugat Debrecenben - harminc év előtt

Debrecennek, mint a régi irodalmi harcokból, például a Mondolat és Antimondolat pöréből, a Nyugat háborújából is ki kellett vennie a maga részét. A Nyugat elsősorban Budapestre rendezkedett be, de jól tudta, hogy a magyar földben csak úgy verhet gyökeret, ha a vidékre is kiterjeszkedik, ha olyan szellemi központokat is, minő Debrecen, sikerül a maga érdekköréhez csatolni.

A Nyugat első kiszállása Nagyváradon ment végbe, ahol otthon érezte magát, hiszen az új Ady az Uj versek Adyja nem annyira Párizsból, mint inkább Nagyváradról, amelyet gúnyosan úgyis Pece-parti Párizsnak neveztek, szállott a magasba. A Nyugat tekintete Nagyvárad után örök vetélytársa, Debrecen felé fordult, Debrecen felé, amelyre csak nem rég (1908) ragasztotta rá Ady "A maradandóság városa" címet.

 

Debrecen felé sok minden vonta a Nyugatot; elsősorban az a szellemi rokonság, melyet a Nyugat több költő tagja Csokonaival tartott és amelyet részben még akkor, részben később költői alkotásaikban is vallottak; így Ady Csokonai Vitéz Mihály (1908) és Tóth Árpád Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz (1913) költeményeikben.

De vonták Debrecenhez a Nyugatot több kiváló tagjának debreceni szorosabb kapcsolatai is. Nem is számítva azt, hogy Tóth Árpád, ha nem született is Debrecenben, itt nevelkedett s akkor éppen itthon tartózkodott szüleinél az egyetemi évekkel végezve s arra a tanári vizsgálatra készülve, melyet sohasem tett le. De többé kevésbé debreceninek érezte magát Móricz Zsigmond, aki, mint gimnazista kis diák és Ady, aki mint jogász töltött egy-két évet Debrecen és a kollégium falai között, számos jó ismerőst hagyva itten és el nem múló emlékeket víve magukkal.

De vonta ide a Nyugatot annak tudata is, hogy új irányukkal sokan egyetértenek Debrecenben is és hogy az Ady-rajongóknak évről évre növekedik itt a tábora. Valóban Ady e táborra tekintve már ekkor megírhatta volna végrendeletének tekinthető híres dalát: "Ifjú szívekben élek".

Az ifjú szívek közül hadd említsek egy néhányat, egy jogászt: Szunyogh Barnát, egy teológust: Szombati Szabó Istvánt és egy gimnazistát: Popper Ferencet. Szunyogh Barnát, az ismert bihari nemes családnak ez az irodalmi hajlandóságú sarja, főkép azért maradt emlékezetemben, mert Adynak taszító és vonzó hatását a maga személyében példázta a legtanulságosabban. Az Új versek kötetének (1905) egyik-másik darabját a megnemértés és visszautasítás hangján mutogatta nekem, de már a Vér és arany (1908) annyira magával sodorta, hogy a legadysabb verseket nem Tóth Árpád és Kuthy Sándor írogatta a debreceni lapokba, hanem ő.

Szombati Szabó István a maga költői irányát, már teológus korában, mindjárt az Adyéhoz kötötte, szívvel-lélekkel követte őt és a nyugatosok lugosi paróchiáján is, ahol az elszakított magyarságnak egyik legérdemesebb irodalmi vezetője volt, korán bekövetkezett haláláig (1934).

De Ady bűvölő hatását leginkább egy gimnazista fiú, Popper Ferenc, mutatja, aki a Nyugat látogatása idején a piaristáknál a VI. osztályt járta és 15 éves fejében számos Ady-verset halmozott fel, s akit Ady iránti rajongása arra a merészségre indított, hogy VII. osztályos korában "Az ős Kaján"-nal lépjen fel önképzőköri társai előtt. Az Ady-rajongáshoz járult nála később a Tóth Árpád iránti hűséges barátság, melyet megőrzött a költő halála után is és főkép azzal mutatott ki, hogy nagyrészt az ő buzgalmából és áldozatkészségéből létesült Tóth Árpádnak nagyerdei emlékműve (1934).

*

Ezekről és hasonló jelenségekről bizonyára tudomása volt a Nyugat budapesti vezérkarának is, de lejövetelének, debreceni táborozásának (a táborozás szó akkor még nem volt divatban) a sikerét szerette volna a Csokoni-kör közreműködésével biztosítani.

Móricz Zsigmond, akinek sokféle kapcsolata volt Debrecennel és a maga Hét krajcár-jával akkor vonult be nagy zajjal és nem csekély elismeréssel az irodalom csarnokába, vállalta a terep előkészítését. A Nyugat 1909 október 24-ére tűzte ki a debreceni felolvasó ülését, (ennek az őszön mult harminc éve) és így Móricz Zsigmond már a hó közepén felkeresett levelével, majd egy kiküldöttje jelent meg nálam, mint a Csokonai-kör akkori titkáránál. A Nyugatnak tulajdonkép az volt az óhaja, hogy a felolvasó ülést maga a Csokonai-kör rendezze és mint saját vendégeit fogadja be a Nyugat íróit és költőit.

 

Ez a megoldás azonban lehetetlennek bizonyult, hiszen Debrecen mégis a Szabolcska-kultusz városa volt és Szabolcska és Adyék között már Ťvéresť csatákban folyt a harc. Szabolcska szelíd korholására Ady az Üzenet Költőcske Mihálynak méregbe mártott soraival válaszolt. Továbbá Debrecen hivatalos poétája ez időben Szávay Gyula volt, a Csokonai-kör főtitkára, aki kevés rokonszenvet érzett a Nyugat iránt.

 

De akadtak a körnek olyan választmányi tagjai is, akik a teljes elzárkózás álláspontjára helyezkedtek, nemhogy fogadni, de még meghallgatni sem akarták a Nyugat férfiait. Sokkal megértőbb magatartást tanúsított a kör elnöke, Géresi Kálmán. Nem hiába, hogy Deák Ferenc és Eötvös József politikai szabadelvűségén nőtt fel és nem hiába volt a debreceni bölcs férfiak társaságának, egy akkor virágzó baráti körnek az oszlopos tagja, szívesen hajolt a Nyugat kívánsága felé és kilátásba helyezte a maga és a Csokonai-kör jóakaró érdeklődését a Nyugat debreceni fellépése iránt. Ez egyszersmind azt jelentette, hogy én, mint a kör ügyvívő titkára, járjak tőlem telhetőleg a Nyugat-nak kezére.

 

Ezt meg is tettem minden téren, segítettem a matiné részére helyiséget szerezni (a Royal nagytermét), műsort összeállítani, plakátokat, belépti jegyeket nyomatni, híradó közleményeket az újságokban elhelyezni. Ez annál könnyebben ment, mert a városnak akkori három napilapja, a Debreczen, Debreczeni Független Ujság, Debreczeni Ujság csodálatos módon egyetértettek abban, hogy a Nyugat-ot a város irodalmi multjához és jelentőségéhez méltó módon kell fogadni, habár maguk a szerkesztők: Móricz Pál, Hegedűs Loránt és Than Gyula mindennek mondhatók voltak, csak nyugatosoknak nem.

 

A szíves fogadtatást legerősebben Móricz Pál, a Hajduságnak ez a jellegzetesen népies írója hangoztatta, bizonyára azért, mert Móricz Zsigmonddal, akihez különben csak névrokonság fűzte, írói felfogásban és előadásban kereste az egyezést, de azért is, mert a Nyugat másik szereplőjének, Tóth Árpádnak az apjával, Tóth András szobrásszal jóbarátságot tartott. Buzgalmában meg is rótta a Csokonai-kört s azon keresztül jó magamat, hogy egy kissé hűvös hangú felhívásban ajánlottuk a Nyugat felolvasó ülését a nagyközönségnek a figyelmébe.

Pedig a Csokonai-kör számolva tagjai nagy többségének a hangulatával, már a lapokban is közölt felhívással is eleget tett feladatának és még inkább eleget tett azzal a bizalmas körirattal, melyben felkérte tisztikarát és választmányi tagjait: vegyenek részt mennél számosabban a Nyugat íróinak ismerkedő estéjén és felolvasó délelőttjén.

Az irodalmi bemutatkozás 1909 október 24-re, egy vasárnapi délelőttre volt kitűzve, de természetesen már szombaton este megérkeztek a Nyugat képviseletében Ady, Ignotus, Móricz Zsigmond, mint a matiné előadói, (a negyedik előadó, Tóth Árpád, itthon volt), velük jött a Nyugat tulajdonképpeni szerkesztője, Osvát Ernő és egy fiatal hírlapíró, Kádár Endre. Már a vonatnál melegen üdvözöltük őket a Csokonai-kör és a debreceni sajtó nevében. De a szíves érintkezés, a baráti megértés hangulata tulajdonkép az ismerkedő estén a Royal egyik éttermében vált bensőbbé, ahol az irodalmi vendégek tiszteletére várakozáson felüli szép számban jelentünk meg.

 

Eljött maga a Csokonai kör elnöke, Géresi Kálmán, ott voltak Darkó Jenő, Móricz Pál, Oláh Gábor, Szathmáry Zoltán választmányi tagok, Jászi Viktor, Kovács Gábor jogakadémiai tanárok, az akkor még Debrecenben élő írónő, Vándor Iván, több fiatal író és hírlapíró, akiket főkép az irodalmi pályán akkor induló Kuthy Sándor toborzott; ezek közt húzódott meg nagy szerényen Tóth Árpád. Bármilyen fesztelenül folyt is a vacsoraközi társalgás, egy félhivatalos köszöntőnek mégis csak el kellett hangzani, s ezt a csokonai-köri feladatot Géresi nekem engedte át, aki aztán, jól-rosszul, meg is feleltem a megbizatásnak.

Természetesen csak az első pohárköszöntőnek kellett elhangzani, hogy a szellemesebbnél szellemesebb és kedvesebbnél kedvesebb felszólalások következzenek egymásután a vendégek és vendéglátók részéről. Az előbbiek közül kiemelkedett Ignotusé és Adyé, az utóbbiak közül a Géresié és Jászi Viktoré. Ady Géresihez szólva elmésen fejtegette, hogy az újító ifjak hamarébb találnak jóakaró megértést az öregek sorában, mint a náluk csak kevéssel idősebb nemzedék részéről, akárcsak a nagyapák és unokák közt is ritkább az ellentét, mint az apák és fiúk közt.

A budapestiek és debreceniek annyira összemelegedtek, hogy a Royalbeli vacsorát a Kereskedelmi Csarnokban elköltött fekete kávéval egészítették ki, amelyhez likőr, sőt pezsgő is járult a csarnok tagjainak udvarias figyelméből. Az éjféli órákban azzal a jóleső érzéssel és bizakodással váltunk el egymástól, hogy a másnapi matiné a legteljesebb sikerrel fog lefolyni.

*

A bizakodást a vasárnap reggeli lapok is fokozták, melyek vezércikkben, vagy ahhoz hasonló hosszabb közleményben, irodalmi eseményként méltatták a Nyugat debreceni föllépését és lelkesen üdvözölték a matinénak mind a négy szereplőjét.

A bizakodás azonban csak részben valósult meg. Közönségsikerről nem beszélhettünk, mert a hallgatóság csak félig töltötte meg a termet és mert ennek a hallgatóságnak a soraiból is sokan hiányoztak, akiknek illett volna megjelenniök, de maga a műsor sem hozta meg a teljes kielégülést.

A műsor számait megelőzően Géresi Kálmán, mint a Csokonai-kör elnöke üdvözölte az irodalmi vendégeket, akiknek részére a maga nevében megértő meghallgatást ígért és ugyanarra kérte a debreceni közönséget. A műsorban, amint azt a lapok is többször közölték, két szépprózaíró és két költő foglalt helyet. Egyrészt Ignotus és Móricz Zsigmond, másrészt Tóth Árpád és Ady Endre.

Ha Ignotus szellemes szónoknak, Móricz Zsigmond a legjobb ízű felolvasónak bizonyult. A hatalmas mellből kijövő nyájas hang a falu duhajságából mit sem eláruló szelid arcvonások, mindjárt biztosították a hatást Márkus című, a magát saját pénzéből nyugdíjazó vén harangozóról szóló kedves életképe számára, még azoknál a hallgatóknál is, akik ezt a sikerült kis terméket már ismerték a Hét krajcár című első kötetéből.


A két költő aránylag azért nem tett nagyobb hatást, mert sem Tóth Árpád, sem Ady nem volt megáldva élénk hanggal és színező tehetséggel, vagyis a deklamálás kellékeivel; azonkívül az akkor 23 éves Tóth Árpád némi lámpalázzal is küzdött, hiszen a debreceni irodalmi közönség előtt ez alkalommal mutatkozott be először. Mindazonáltal a felolvasott négy lírai vers (Látomás, Szobák, A parkban, Kis vendéglőben) nemcsak a könnyen hevülő Jánosi Zoltánt ragadta el, hanem az egész hallgatóságot is meggyőzte arról, hogy ez a még nagykorúságot sem ért ifjú egy teljesen kiforrott költő, aki csodás szinekben képes ragyogtatni a magyar nyelv szépségeit és aki művészien csiszolt verssoraiban és sokszor játszian összehangolt rímeiben, valami rendkívül fínom zenét hullámoztat végig.

 

Már ezekből a költeményekből nyilvánvaló lett, hogy Tóth Árpád sohasem fogja a lázongó tömegeket a barrikádokra vezérelni, de fog férkőzni minden érzékeny szívbe, amely hajlandó befogadni az állandó bánat és illanó öröm, az emberi és egyéni szenvedések örök hangjait.

A műsor piece de resistance kép utolsónak hagyta Adyt. Valóban zúgó taps és lelkes éljen fogadta, mikor a dobogón előrelépett s ez a taps és éljen megismétlődött minden egyes költemény után (Fehér lyány virág-kezei, stb.) még azok részéről is, akikhez a versszövegnek csak foszlányai jutottak. Különösen a nők és a fiatalok tüntettek Ady mellett, az előbbiek bizonyára a szerelem lázas dalnoka, az utóbbiak a költészeti forradalom vezére, a forrongó új idők apostola mellett. Ez a lelkes tüntetés csak megerősíthette Adyt, ha ugyan szüksége volt ilyen külső megerősítésre, hivatástudatában, abban, hogy amint Dévénynél betört új idők új dalaival, azokat végig kell hordoznia Pusztaszeren át (természetesen a Hortobágyon is keresztül) Vereckéig.

*

Aki Debrecenbe jön vendégnek, annak már harminc évvel ezelőtt is meg kellett néznie a Kollégiumot és a Nagyerdőt. A Nyugat vezérkara is ellátogatott mindkét helyre. A kollégiumban, mellyel való kapcsolatát akkor még nem szakította el, Oláh Gábor buzgólkodott körülöttük s nemcsak Ignotus és a Debrecenben még nem járt fővárosiak, hanem a kollégium volt diákjai, Móricz Zsigmond, Ady és a Debrecenben felnőtt Tóth Árpád is ámuló kegyelettel nézték a könyvtár legdrágább ereklyéit, Csokonai és Arany kéziratait.

 

A Nagyerdőre én kísértem ki a vendégeket és ott hárman, Ady, Ignotus meg én külön szakadtunk és bolyongtunk a már kopaszodó fák és a tarlott bokrok között az erdőnek azon a táján, ahol most Tóth Árpádnak plakettes emlékműve áll. Csodaszép őszi nap volt, amelynél szebbel Ady Párizsban sem találkozott, mikor "oda beszökött az ősz".

 

Ignotus meg én hangosan vitatkoztunk irodalmi kérdéseken, mert én, mint az Arany-Gyulai iskola neveltje nem olyan könnyen hajoltam meg Ignotusnak még oly fényes érvei előtt sem. Ady nem vegyült vitánkba, ragyogó fényű, olajbarna szemét hol az avarnak rőt-piros és citromsárga levelein hordozta körül, hol a húnyó napba meresztette, amelynek gyémántporos sugaraiban talán már ott látta az "Illés szekerét", amely őt is elviendő lesz.

 

Szavunkra csak akkor figyelt oda, mikor Ignotus is, én is közös tanítómesterünkre, Gyulai Pálra hivatkoztunk, aki akkor már a sír szélén állott és akit egy pár hét mulva (1909 XI. 9.) bekövetkezett halálakor Ady olyan szívből fakadó versben siratott el (Harcos Gyulai Pál), mintha ő is ott ült volna Gyulai előtt az egyetem padjain és hallgatta volna örök csatázását.

A nap lehanyatlott, az erdő sötétedni kezdett, én elbúcsúztam a Nyugat gárdájától, visszatértem az iskola hétköznapjához, de ennek az irodalmi ünnepnapnak az emlékét magamba zártam örökre.

*

A folyó évi október 24. napján múlt harminc éve, hogy a Nyugat ünnepélyesen bevonult Csokonai városába. Harminc esztendő; az idő, hogy eljár! Nemcsak eljár, hanem - sajnos - le is járt a Nyugat gárdája két költő tagjának, Ady Endrének és Tóth Árpádnak. Mert egyiknek is, másiknak is csak rövid negyvenkét évet juttatott a szűkmarkú sors, csak annyit, amennyivel a száz évvel azelőtti nyugatos vezérnek, Kisfaludy Károlynak és a költői szárnyakon nemcsak nyugatot, hanem minden égtájat végigszáguldó Madách Imrének is be kellett érnie.

S én, a Nyugat táborának akkori szálláscsinálója, még itt vagyok, még hordom bibliai koron túl menő évekkel, roskatag vállamon az élet súlyos igáját, a nemcsak külső, hanem belső tövisekkel is teletűzdelt életjármot. Hordom, nem is tudom mi végre, mi célra? Talán azért, hogy a ködbevesző emlékeket a halhatatlanok napfényénél felújítsam, vagy talán azért, hogy élő tanuságot tegyek a két halhatatlan halottról, Adyról és Tóth Árpádról, tanubizonyságot nem annyira mellettök, mint ellenök.

 

Ady ellen azzal, hogy ime ő s az ő költői nagy műve nemcsak ifjú szívekben él, amint azt még halálos ágyán is magabízóan hirdette; Tóth Árpád ellen azzal, hogy ifjú dalai, e szavakból ötvözött drága ékszerek nem hulló falevelek, nem elszóródó virágszirmok, amint a kétség óráiban (Kis vendéglőben) magát gyötrően gondolta.

Hiszem, hogy e kettős tanuságtétellel nem vonom vén fejemre Arany János "Hamis tanujá"-nak, a vén Márkusnak az átkát.

Debrecenbe, 1939. októberében.

 

Kardos Albert

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Szabályozták az árúsítás és az ipari munka vasárnapi szünetelését Szabályozták az árúsítás és az ipari munka vasárnapi...
A kereskedelemügyi miniszter a vasárnapi munkaszünet megállapításáról...
Nagy termelési verseny indult meg a gazdák között a főváros környékén Nagy termelési verseny indult meg a gazdák között a főváros...
Most egy éve, a felszabadulás után, a főváros környékén levő nagy...
Amerika hajlandó Európa rekonstrukciójához pénzt adni Amerika hajlandó Európa rekonstrukciójához pénzt adni
A londoni konferenciának egyik legfontosabb jelentősége Amerika...
Apróságok Apróságok
Kosztolányi Dezső állapota változatlan- változatlanul súlyos, amint...
Egy millió 200 ezer korona évi fizetés Egy millió 200 ezer korona évi fizetés
A rendes mindennapi életben, a hol szegény körmöczi koronákért folyik...
Munkaközvetitő intézet Munkaközvetitő intézet
Munka-közvetités. Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter a...
A magyar mezőgazdaság fejlődése 1900-1929 között A magyar mezőgazdaság fejlődése 1900-1929 között
Föld, növény, állat, termékenység, termelés, boldogulás, élet. ...
A boerok és Szent István szobra A boerok és Szent István szobra
A boer küldöttség, mely a hatalmakhoz jött, de sehol nem hallgatták...
Automobil hordágy Automobil hordágy
A hadsereg szükségleteinek fejlesztésével természetesen egészen...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98