Dtum
Login with Facebookk
1940 | Március

Teleki miniszterelnök megkezdte római politikai megbeszéléseit

Róma, március 25.
(Magyar Távirati Iroda.) Teleki Pál gróf miniszterelnök húsvét vasárnapja délelőttjén ünnepi szentmisén vett részt. Délben báró Villant Frigyes kvirináli magyar követ társaságában a Róma melletti golfpályára hajtott, ahol Ciano gróf olasz külügyminiszterrel találkozott. Ezután Ciano gróf vendégül látta a miniszterelnököt.


Teleki miniszterelnök délután gépkocsin kirándult Róma környékére. A miniszterelnök kirándulására báró Villani Frigyes kvirináli magyar követ kisérte el.
Húsvét hétfőjén délelőtt 10 órakor Teleki Pál gróf miniszterelnök a magyar követ társaságában Chigi-palotába hajtott, ahol látogatást tett Ciano gróf külügyminiszternél. Ez alkalommal megtörtént az első politkai eszmecsere.


A Duce hétfőn fogadja Teleki miniszterelnököt
Róma , március 25.
(Magyar Távirati Iroda.)
Teleki Pál gróf miniszterelnök és Ciano gróf megbeszélése egy és háromnegyed óráig tartott. A megbeszélésről a következő hivatalos jelentést adták ki: Teleki Pál gróf magyar miniszterelnököt ma délelőtt Ciano gróf külügyminiszter fogadta és hosszu, szivélyes megbeszélést folytatott vele. Kedden a magyar miniszterelnököt a Duce fogadja a Palazzo Vencziában.


A miniszterelnök keddi programja a következőképpen alakul: Délben Pavolini népmüvelésügyi miniszter az ostiai tengerparton ebéden látja vendégül a miniszterelnököt. Ebéd után a miniszterelnök, a római magyar követ, Pavolini a Fabinyi Tihamér volt pénzügyminiszter, az 1942. évi római világkiállítás magyar kormánybiztosa társaságában megtekinti a világkiállitás épitkezéseit. A miniszterelnök ezután visszatér Rómába és hat órakor megjelenik a Palazzo Veneziában, ahol a Duce fogadja.


Az olasz lapok hétfőn is igen nagy szivélyességgel foglalkoznak a magyar miniszterelnök római látogatásával és kiemelik annak nagy nemzetközi visszhangját. Részletesen közlik a magyar lapok cikkeit is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A miniszterelnök a pályaudvaron, elutazása előtt A baloldalon Luttor Ferenc, a római Collegium Hungaricum igazgatója áll, majd Teleki, Ciano és Fabinyi Tihamér ny. miniszter
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98