Dtum
Login with Facebookk
1940 | November

Mikrofón a villamoson

Különböző külföldi államok villamostársaságainak szakemberei már régóta kísérleteznek azon, hogyan lehetne a lehető legegyszerűbben és mégis biztosan a villamosban utazó utasok tudomására hozni, melyik állomásnál állt meg éppen a villamos. A párizsi villamosokon és autóbuszokon a kocsi közepén tábla helyezkedik el, ahol az állomások egymásután vannak feltüntetve.

A zürichi villamosokon a kalauz minden állomás után megránt egy fogantyút és ezáltal egy tábla válik láthatóvá a következő állomás nevével. A berlini villamoson is táblák jelölik az egyes állomásokat. Mindezeknek a rendszereknek az a főhibájuk, hogy vagy nem mutatják meg teljes biztonsággal az állomást, vagy pedig zavart okoznak akkor, ha a kalauz történetesen elfelejti a végállomáson átkapcsolni a tábla szerkezetét.

Nemrég igen egyszerűen oldották meg ezt a problémát. A hannoveri villamosokon a vezető ülése mellett egy mikrofon van. Amikor a villamos már a megállóhoz közeledik, a vezető egyszerűen bemondja a következő állomás nevét. Ez a berendezés olyan egyszerű, mint a Kolumbusz tojása. Éppen csak rá kellett jönni. Mert hiszen a vezető maga tudja legjobban, hogy melyik állomás következik.

Ezt még akkor is tudja, ha történetesen hó esik, vagy olyan ködös az idő, hogy jóformán látni sem lehet. Egyébként a hannoveri villamosokon más újítás is van. Ez az első villamos, ahol a sebességszabályozás és fékezés nem az úgynevezett kurblival történik, hanem emeltyűvel. Az emeltyűvel való kormányzás és fékezés hihetetlenül növeli a villamoskocsi biztonságát és kezelhetőségének gyorsaságát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98