Dtum
Login with Facebookk
1940 | Október

Jugoszlávia számára uj helyzet támadt

Genf, október 13.
A Basler Nazhrichenben közölt belgrádi levél a legutóbbi helyzet belpolitikai hatásairól szól. A brenneri találkozóval, a német csapatok előrehatolásával egészen az orosz és a bolgár határig és Mussolini szemléjével az olasz északi hadsereg felett, Jugoszlávia számára uj helyzet támadt.


A cikk a belpolitikai kihatások között emliti a zsidótörvényt, amelyet az élelmiszer nagykereskedelemben és az iskolákban életbe léphettek. E törvények, különösen az iskolatörvény, a helyzet bizonyos kiéleződését mutatják. A törvény létrejöttét hosszi harcok előzték meg. Mindamellett nem hiszik, hogy emiatt most kormányválság támad.

 

A törvény ellenzői esetleg kilépnek a kormányból. Lehetséges viszont az is, hogy éppen Korosec mond le a közoktatásügyi tárcáról, mert ő szigorubb törvényt kiván.

 

Figyelemreméltók Czincár Markovics külügyminiszter tanácskozásai Macsekkel és a horvátokkal. A szerbek egységes szerb párt megalakitását kivánják, amely egyforma erős volna a Macsek-párttal. Ezzel a megvalósulna a megszilárdulás, ami pedig külpolitikai szempontból is jelentős dolog volna. (MTI)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Führer és a Duce hetedik brenneri találkozója Korosec Cincar-Markovics Vladko Macek
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98