Dtum
Login with Facebookk
1941 | Március

Henri Bergson (1859-1941)

Empedokles, Sokrates, Seneca avagy Giordano Bruno: mintha az igazi filozófus másképp viszonylana a halálhoz, mint a többi halandók. Ez a "másképp" néha különcködésnek, néha héroizmusnak, sztoikus fölénynek avagy egyszerű ateizmusnak látszik; de mindez tévedés. A különbség másban rejlik: a filozófus életében.

 

Mert míg más halandók sürgés-forgásukban megfeledkeznek a "mindennapos, folytonos halálról", a filozófus napjai ennek állandó, kitartó és éber megfigyelésében telnek el. És így ha az élet és halál személyes metafizikai alapviszonyát általában jellemezheti is a Heidegger-féle "Angst", a filozófusra és főképpen a metafizikusra vonatkozóan mindennek egészen más jelentősége van.

Bergson halálának hírét hallva, lehetetlen minderre nem gondolnunk. Mert éppen az ő filozófiája, ez a csodálatosan egyenletes lendületű, hatalmas horizonja ellenére is művészi módon egységes, intellektuális szigorúsága mellett is misztikus mélységű alkotás bizonyság arra, hogy az igazi filozófusnak éppúgy szabad bejárása van a halál birodalmába (Bergson kerüli a nemlét és a semmi fogalmait), mint ahogy a Halál sem a halál pillanatában jelenik meg először a filozófus íróasztala mellett. "La mort du Moi fait la vie du monde" - s a teremtő fejlődés filozófusa mindebben semmi meghökkentőt, félelmetest avagy "aggasztót" nem talált.

Életműve, az 1889-től, az "Essai sur les Données immédiates de la Conscience" megjelenésétől a "Deux Sources"-ig, 1932-ig terjedő időben alkotott művei az európai kultúrhistóriának kissé talán túlságosan is és fájdalmasan érdekes korszakára esnek. A filozófia történetében jólismert és gyakorta tapasztalható jelenség a gondolkodásbeli pálforduló; ilyenkor - teszem azt - az "etika Kantja lerombolja a kritika Kantjának alkotását", avagy a "kritikában száműzött metafizika besomfordál az etika hátsó-ajtaján". Az évolution filozófusának gondolkodásában - egészen ifjú tanulóéveit nem számítva - ilyetén revolució nem található.

 

Bergson szellemi pályafutásának ez a töretlensége igen meghökkentő jelenség és - eléggé kényelmetlen módon - ellentmond a szellemtörténet összes játékszabályainak: a koreszmékkel szemben mutatott eme fölényes szívósság megbolygatni látszik sok szép elképzelést a kultúrhistória "törvényeiről", intellektuális és antiintellektuális, individuális és univerzális korszakok népszerű és hatásos váltakozásáról.

 

Mert ha Bergson egykor korszerűtlen, de népszerű volt, akkor ma korszerű, de népszerűtlen s ilymódon valódi gondolkodástörténeti jelentősége kisiklik a szokásos szellemtörténeti kategóriák korlátaiból; mintha tanításának sorsa igazolni akarná annak tartalmát: hogy a praktikus célból megkonstruált időfogalom soha nem lehet azonos a spontán teremtő tartammal...

Vonatkozik ez elsősorban Bergsonnak sokat emlegetett antiintellektualizmusára. Legtöbben ott szokták eltéveszteni ennek megítélését, hogy Bergson felfogását közös nevezőre hozzák a modern, divatos antiintellektualizmussal, holott a különbség egészen nyilvánvaló. Mert amint egészen másképp vagyunk szegények, ha vagyonunkról lemondunk, mintha vagyonunk soha sem is volt: ugyanúgy egészen más a "Durée et Simultanéité" szerzőjének antiintellektualizmusa, mint ama szellemi szegényeké, akik ezzel saját intellektuális hiányosságukból próbálnak erényt kovácsolni.

 

Amott, Bergsonnál, az intellektus nyugodt, tágas megértéssel kezelt minimál-fogalom, emezeknél félreismerhetetlen ressentiment-nal tekintett maximál-fogalom. S míg ott fölös ráadásul az intuició többletét kapjuk, emitt az intellektus még természetes jogaiból is veszít. Babits Mihály már 1910-ben világosan felismerte, hogy Bergsonnál "költészet és tudomány, intuició és értelem fegyvertársak lesznek" - s mások még harminc év multán is ott tartanak, hogy a "szellem a lélek ellenlábasa".

Ilyenformán egészen természetes - amin különben a jövő filozófiatörténésze nem fog tudni eleget csodálkozni -, hogy Bergson filozófiája, minden látszólagos és tényleges hatása ellenére, még ma is megemésztetlen eleme napjaink gondolkodásának.

 

Élmény- és gondolatvilágának legbensőbb magját, az "intuition de la durée"-t a legtöbb szakember ma is félreismeri s ezért folyik már hosszú évek óta kritikai harc egy oly intuicionizmus ellen, melynek a bergsoni intuicióhoz vajmi kevés köze van. E kritikusok rendületlenül intellektuális intuicióról beszélnek s ez valóban nem más, mint rutinos, lerövidített diszkurzív megismerés: a hiba mindössze az, hogy olyasmit cáfolnak nagy erudicióval, amit Bergson soha nem állított.


De talán még ennél is érdekesebb történeti tünet, hogy - éppen megfordítva - a kortársak Bergson tényleges tanításait mily kevéssé tudták magukévá tenni. Mi mindent kellett volna másképp vagy egyáltalán meg sem írni, ha a filozófus kortársak valóban ismerték volna Bergsont! Még maga Heidegger is, aki pedig valóban e korszak egyik legmélyebb elméje, még ő is csak a "Sein und Zeit" legvégén (433. l.) döbben rá, hogy Bergson idő-fogalmát kifelejtette koncepciójából, mely pedig részben éppen az idő fogalmának helyességével áll vagy bukik. Arra pedig már gondolnunk sem szabad, hogy miképpen alakult volna a "semmi" és a "nem-lét" kardinális fogalmain felépülő exisztencia-filozófia, ha Heidegger történetesen jobban ismeri az ťÉvolution CréatriceŤ idevonatkozó oldalait...

Mindez természetesen nem Bergson, hanem a kortárs gondolkodók érdekében mondatik, hisz a filozófusra nézve végre is közömbös az, hogy ki és mit hajlandó tőle tanulni: az igazság igaz volta független felismerésének időpontjától. És még kevésbbé kell féltenünk Bergson tanait a múló időtől, ha arra a hatalmas tanúságtételre gondolunk, amellyel Marcel Proust művészete kezeskedik a bergsoni alapfogalmak igazsága és mély embersége mellett: ami e filozófiából fogalmi úton amúgy sem megragadható, mindannak máris halhatatlan emlék állíttatott ebben a művészetben. S ha a "tartam" kérdése így biztosítva látszik, éppen a bergsonizmus esetében stílustalan lenne az "idő" szempontjának túlságos feszegetése.

S ha mégsem tudjuk megállani, hogy egy pillantást vessünk a filozófia történetének tegnapnál és mánál távolabbi perspektíváiba, akkor is megnyugtató képet kapunk Bergson tanításának sorsáról. Mert nyilvánvaló, hogy a gondolkodás történetének kevésszámú "kopernikusi" fordulatai közül egy a Bergson nevéhez is fog fűződni. Az ő fellépéséig ugyanis az európai gondolkodás axiómájának volt tekinthető, hogy az emberi ösztönöket az anyagi, materiális világhoz s az emberi intellektust a szellemi, spirituális világhoz tartozónak tartjuk. Ez ókori eredetű felfogást megerősítette a keresztény morál tanítása is, mely a bűnt az anyag s az erényt a tudás fogalmával még szorosabban összekapcsolta.

 

Bergson valóban "kopernikusi" módon fordít egyet e szemléleten, midőn az anyagot az intellektussal s az ösztönt a szellemmel rokonítja. E koncepció - ez kétségtelen - minden részletében igazolva ma még nincs. Legfőbb nehézségei az erkölcs és a vallás idevonatkozó kérdéseiben rejlenek, melyeket maga Bergson a "Deux Sources"-ban nem tudott már kellő módon elhárítani. Lehetséges, hogy téves hipotézisnek fog bizonyulni tanítása a későbbi kutatások folyamán.

 

De amint ma már akkor sem tekinthető haszon nélkül valónak a relativitástan, ha teljes egészében megdől is: ugyanúgy Bergson tanításának teljes megcáfolásáig is oly széles területen oly sok problémát kellene megoldaniok a gondolkodóknak, hogy a nagy francia filozófus neve már csak azért is ott fog ragyogni a filozófia történetének legnagyobb, klasszikus nevei között. Mert Ptolemaios nem kevésbbé klasszikus csillagász mint Kopernikus és Newton nem kevésbbé klasszikus fizikus, mint Einstein: a kultúra fejlődése állandó, folyamatos, teremtő fejlődés.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Egyenlőség a halál előtt Egyenlőség a halál előtt
Az egyenlő veszedelem bizonyos lelki egyenlőséget teremtett a...
Adler Alfréd Adler Alfréd
Az individuálpszichológia alapítójának hirtelen halála ismét előtérbe...
Legitimista zászlóbontó nagygyűlés Szegeden Legitimista zászlóbontó nagygyűlés Szegeden
Vasárnap délelőtt 11 órakor tartotta meg Szegeden a Griger Miklós...
Földrengés Magyarországon Földrengés Magyarországon
A természeti tünemények egyik legborzasztóbbja, a földrengés...
A nemzetközi versenyekről A nemzetközi versenyekről
Athletáink egyre-másra aratják a babérokat külföldön, míg...
Istenlátó Erzsók Istenlátó Erzsók
A multat már megelégelte az ember, a jelen egyebet nem ad mint gondot...
Cs. Szabó László: Ultima verba Cs. Szabó László: Ultima verba
Huszonegy évvel a borzalmas szárszói halál előtt egy összezúzott...
A kormányválság A kormányválság
Báró Fejérváry Géza lemondott miniszterelnök szeptember 26-ikán...
"Hja, háború van!"
A betegemnek tejet akartam szerezni. Beszaladgáltam minden...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98