Dtum
Login with Facebookk
1941 | Szeptember

Magyarország – Horvátország teniszmérkőzés

mérkőzések: 4:2
szettek: 12:7
gémek: 96:77


Először is a Tenisz Szövetséget kell megdicsérnünk, hogy az idén immár harmadszor biztosított az éljátékosok, valamint a nagyközönség örömére Budapest számára válogatott mérkőzést.

Az olaszok és németek után ezúttal az önálló Horvátország válogatott legénysége kereste fel a budai BLKE-pályát, hogy összemérje erejét a Róma Kupa-díj keretében Magyarország legjobb teniszezőivel.

A magyar csapat nélkülözte egyik oszlopát: Szigeti Ottót, a horvát csapatból pedig Puncsec maradt távol. A két csapat tehát egyenlő esélyekkel vette fel a küzdelmet.

Az első napon a nyakatekert teniszt játszó Szentpéteri régi receptje szerint teljesen kihozta megszokott játékából Palladát s biztos győzelmet aratott a derék horvát felett. Szentpéteri játékára találóan jegyezte meg a nézőtéren valaki: ez a fiú úgy játszik, mint egy marslakó! A megállapítás találó, mert Szentpéteri stílusa valóban olyan egyéni, aminőhöz fogható talán nem is található sártekénken.

Mitics simán letette Gáborit. Emil barátunk ma nem egyenlő ellenfele a kitűnő horvát éljátékosnak. A párosok magyar győzelmeket hoztak, ami a múlt páros vereségeire való tekintettel kétszeresen örvendetes.

A Gábori-Katona - pár okos, technikás teniszt játszott s az alig 18 esztendős Katona olyan rafinált ütéseket s olyan szemfülesen helyezett labdákat mutatott be, ami a nagy francia hármas játékának emlékét idézte fel bennünk.

Az Asbóth-Mayer dr. kettős minden várakozást kielégített. Különösen a délvidéki Mayer dr.-t figyelte kíváncsi szemmel a közönség, a derék zombori játékos azonban kiállta a honi tűzpróbát. Nyugodt játékával pillanatra sem idegesítette Asbóthot. Szervize és smashe kitűnő!

A harmadik napon Romhányi lépett porondra Branovics ellen. Két és negyedórás, vég nélküli,  ötjátszmás küzdelemben Romhányi alul maradt. Vereségét főleg annak köszönhette, mert ellenfele jóval fiatalabb nála. Érdekes, hogy két nyert játszmáját 6:1, 6:0 arányban nyerte. Kezdő labdája nem erős, nyesett külső ütései azonban sok pontot jelentettek számára.

A horvát csapatban Mitics elsőosztályú nemzetközi klasszist képvisel. Külső (backhand) ütése olyan, amilyent Pesten még alig láttunk. Éppen ezért volt sokszor olyan szép Asbóth és Mitics mérkőzésén a labdamenet, mert Asbóthnak belső, Miticsnek pedig külső ütései voltak ragyogóak.

A közönség a szép idő ellenére egyetlen napon sem töltötte meg a nézőteret, amiben viszont a szövetség a hibás, mert a mai nehéz időkben a 2-7 pengőig árusított jegyek túllépik még a tenisztársadalom zsebűrtartalmát is.

A magyar csapat ismét győzelmet szerzett, kétségtelen tehát, hogy ebben az esztendőben fehérlabdásaink kitettek magukért.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A kis Katona röptézik, a háttérben Gábori figyeli Mitics volt a horvátok legjobbja Szentpéteri, a "marslakó"
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98