Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1942 | Augusztus

Feleségem története

Füst Milán regénye – Hungária

A férj - nagy darab hollandus, derék hajóskapitány - végzetesen féltékeny feleségére. Lizzyt Menorca szigetén ismerte meg; gyanus félszerelmekből, bonyolult, több országból összeverődött családi hatszögből emelte ki. Akkoriban azt hitte, hogy ezt a nevetgélő, könnyű kis francia nyelvmesternő éppen hozzáillő élettárs: „megtanulta, mi az élet s nemcsak a felülete milyen, hanem az alja, a telje is…” Kapitányunk később érzékenyebb lett.

 

Belebotlik Lizzy hazugságaiba, majdnem a szeretőibe is. Nem meri nyíltan kérdőre vonni az asszonyt, mert fél, hogy elveszti. Ravaszkodik, csapdákat állít neki s a döntő pillanatban mindannyiszor eloldalog csapdái mellől. Ő maga is kis kalandokban kezd pacskolni, egy angol lánnyal párisi temetőkben csókolódzik, megszereti ezt a lányt, felelőtlenül házasságot ígér neki, majd egy másik nőbe karol bele, barátja szeretőjébe, neki-neki rugaszkodik tengeri utaknak, de nem tud elszakadni feleségétől, a kis rongytól.


Majdnem négyszáz oldalon tart ez az állapot. Már-már azt hisszük, hogy az író a hosszadalmas és gondosan hőmérőzött, langyos, lenge előkészülettel - a csattanóra időzített anekdoták mintájára - valami meglepő fordulatot készít elő. Ehelyett egyszerre s véletlenül mégis nekilendül a regény: az asszony egyik régi udvarlójával megszökik, férje utoléri, belerúg vetélytársa sípcsontjába, majd hátatfordít kettőjüknek.

 

Évek mulva találkozunk vele Párizsban. Szorgalmas hajózásokkal, szerencsés üzletekkel vagyont szerzett. Vegytani kísérletekkel szórakozik, a magánnyal küzd. Megismerkedik egy nagyon fiatal s lelkes kislánnyal, feleségül akarja venni, lánykérőbe indul, de útközben messziről meglátja a régi asszonyt. Csak később tudja meg, hogy az hat éve halott. De ez a vizió mélyen megrendítette, beletörődik sorsába. Ma már minden bizalmamat abba vetem – írja naplójába - , hogy egy nap verőfényes időben megint fel fog tűnni valahol.


Különben minek élni? Mert én már csak erre várok és mindaddig várni fogok, amíg élek….”
A regény hangulatokban gomolyog. Az író átszáguld döntő pillanatokon, mozgalmas éveket áthidal néhány mondattal, de hosszan vesztegel észrevétlenül elúszó vasárnap-délutánoknál. Egy ilyen vasárnapról a hajóskapitány főhős ezt jegyzi fel: „Az életen kívül lengedeztünk”.

 

Füst Milán általában csak azt mutatja meg figuráiból, ami lengedező, határtalan. színtjátszó és illanó. Foszlányokban ismerjük életkörülményeiket, egy-egy ruhájuk színét, valami tréfás, kedves szavukat s a többi olyasmi, amit Gide-től kaptak ezek a regényhősök. Minden tudatos tettükre egy-egy indokolhatatlan, téveteg indulat jut. „A téboly lakik az emberben - mondja a hajóskapitány – lakása a lélek mélyen van.” S ön egyéb „szerelem, mint ilyen tisztátlan, viharos téboly, - méreg a lélek mélyén. Ha nyomába szegődünk, irányíthatunk a lélek titkaira.


De éppen az a baj, hogy kételkednünk kell: Füst Milán regényhősei nem színlelik-e őrültségüket az író előtt? Mintha akkor is komédiáznának, amikor törnek-zúznak. Két embert egy életre szóló szenvedély szorongat és soha őszintén nem beszélnek egymással, egyszer sem tör ki belőlük a gyilkosan igaz szó. Van-e olyan őrültség, szenvedély vagy akár csak érzés, mely ilyen kitartón óvatos, örökké lábujjhegyen jár, suttogva beszél? Véletlenül találkoznak az utcán, a férfi felesége nyomába szegődik, azt játssza, tolakodó gavallér, udvarolgat az „ismeretlen nőnek” s mialatt így komédiázik, egy idegen szavaival mondja meg neki, amit nem mert az arcába vágni.

 

Szánhatjuk-e azt az embert, aki ennyire gyáva? Panaszai nem csupán egy bohóc siránkozásai? Ez a regény olyan, akár egy végtelen balettmutatvány. A figurák látszólag értelmetlen mozdulataikat gondos számítással végzik. A ruha-és rejtély között hiányzik valami, ami a természet törvényeinek engedelmeskedik. A mélység feltétele a magasság, az őrültség csak akkor megkapó, ha józan embert gyűr le.


Ki hát ez a végzetes nő? Csupa hiányjel. Csak annyit tudunk róla, hogy fitos, tipegő, picike, hazudozó és rendetlen, hol Douc-Doue bácsinak, hol Monsicur Houinénak nevezi urát, gügyögve beszél s ha csókot kér tőle, azt naspolyának nevezi. Mellékesen filozófiai tankönyveket olvas... Nem ismerjük a kötőanyagot, mely fontos szöveteit összekapcsolja. Valami titka van ennek az asszonynak, hogy magához tudja láncolni a férfit, de az író olyan gondosan őrzi körülötte a titokzatosságot, végül sem jövünk a nyomára.


Füst Milán a groteszket, az észnek nem engedelmeskedőt keresi alakjaiban. Nehezen elviselhető, hogy ezek a figurák mellékesen érzelmesek is. A két állott péppé keveredik. Furcsaságaikat úgy viselik, mint a karácsonyfa díszeit, érzelmességük üres csilingelés. A játék is felszín, a szenvedés még inkább az. A dolgoknak voltaképpen nem is lehet a végükre járni - töpreng egyhelyt a hajóskapitány, - és forgathatom, ahogy akarom, nem lehet átélni a mélyet, a teljét – mert átélhetetlen ez az élet mi, úgy látszik, csak a felületé érintjük, csakis a habját.” Ezen a mondaton Kosztolányi arca sejlik át.

 

De Kosztolányinál a felszín a mélységek tiszta habja. Pacsirta kisvárosi, egyhangú, reménytelen délelőttjei mögött a félelmetes sötétség kapui tátonganak. De amikor Störr kapitány és regénytársai Páris utcáin bolyonganak vagy egy londoni esőben róják a kövezetet, még az utcát sem érezzük mögöttük, még kevésbbé a várost. Szavaik, a legfurcsábbak is, nem őket jelentik, könnyen elcserélhetnék őket, mindannyiukhoz illenek.

 

A kellékek és a figurák végszóra toppannak a regénybe.
S legvégül, nem szívesen mondjuk el a legsúlyosabbat, a fojtott füstölgésű, tömör ízű régi versek költőjének regénye könnyű, kellemes olvasmány. Alig több. Végtelenül puhán ömlik, langyosan, szelíden, mintha a szavak ízét, erejét egy sűrű mártás tompítaná. Csak legalább kevesebb kötőszót vegyítene az író a mártásba! Ilyen mondatokat olvasunk: „És mégis, holott annyi minden állt már köztünk az időben, ővele magával énbennem semmise történt….”
Az új Füst-regény után olvassuk el mégegyszer a Nevetők-et vagy válogatott verseinek könyvét, - a költőnek szolgáltatunk elégtételt.

Kádár Erzsébet

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Felszabadult a belföldi pénzforgalom Felszabadult a belföldi pénzforgalom
Miután az ötmillió fontos kölcsönt a kormány megkapta és igy a...
Időszerü gazdasági kérdések Időszerü gazdasági kérdések
Korábban a fontos, nemzeti értékű eszméket leginkább a...
Ahol „orgonával” kapcsolják be a városi világítást Ahol „orgonával” kapcsolják be a városi világítást
A városi ember természetesnek találja, hogy ha lemegy a nap, az uccák...
Hőségben, hidegben előre Hőségben, hidegben előre
A központi hatalmak hadseregei megmutatták a világnak, hogy a mai...
Botrány Nagy Endre szinházában Botrány Nagy Endre szinházában
Szombaton este csunya botrányt okozott Nagy Endre Szinházában a hires...
A Tisza-völgy lecsapolásának kérdése A Tisza-völgy lecsapolásának kérdése
A Tisza völgyéhez Pest és Csongrád vármegyék területéből mintegy 186...
Vas István: Ikrek hava Vas István: Ikrek hava
Ebben a kisregényben vagy hosszabb elbeszélésben, melynek alcíme...
F. T. C. – B. A. K. 3:2 (1:0). F. T. C. – B. A. K. 3:2 (1:0).
A mult vasárnapi számos sportesemény daczára is nagy volt az...
MacDonald levelet irt a frankhamisitásról MacDonald levelet irt a frankhamisitásról
Thomas Mann és De Monzie után ma MacDonald, Anglia volt...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98