Dtum
Login with Facebookk
1942 | December

Az egész ország hódolattal ünnepelte meg a Kormányzó Ur névnapját

Miklós püspök szívet melegítő, szép, szelíd ünnepén az idén is az ország apraja- nagyja hódolattal és szeretettel tekintett a budai Vár felé, ahol Kormányzó Urunk családja körében névnapját ülte. Ezuttal csendesebb és szomorubb volt a családi ünnep, mint máskor.

 

Hiányzott a családi körből a szülők szemefénye, a nemzet korán sírba hullt nagy reménysége, nagybányai vitéz Horthy István, aki életét áldozta messze orosz földön hazájáért. A fájó seb még nem hegedt be sem a szülők, sem a nemzet szívében, de ha az öröm és a lelkesedés megnyilvánulására szordínót is tett a gyász, annál mélyebb és izzóbb szeretettel fordult ezen a napon a magyarok millióinak szíve a nemzet- család fennkölt feje, mindannyiunk édesapja, nagybányai vitéz Horthy Miklós felé.

 

És minden magyar hő fohásszal fordult az Egek Urához, hogy óvja - védje Kormányzó Urunkat, adjon neki hosszu életet, erőt, egészséget nagy műve befejezéséhez s hősi halált halt daliás fia helyett adjon neki dus kárpótlást fiában és egyetlen fiuunokájában.


A Kormányzó Ur szózata az ifjusághoz


A Magyar Nemzeti Diákszövetség a magyar politikai, társadalmi és gazdasági élet kiválóságainak részvételével rendezte vasárnap este hagyományos operai díszelőadását, amelyen családi gyászára való tekintettel az idén a Főméltóságu Ur nem jelent meg, hanem vasárnap délelőtt a királyi várban fogadta a magyar főiskolai ifjuság küldöttségét.

 

A küldöttség nevében Sztahó Tibor dr. egyetemi tanár üdvözölte a Főméltóságu Urat, aki friss erőben és egészségben jelent meg a királyi vár fogadótermében, majd az üdvözlés után kijelentette, hogy nevenapján mindig szeretettel fogadja a magyar ifjuságot, mert szemtől- szembe akarja látni annak az ifjuságnak a vezetőit, amelytől mindenkor bátor lendületet és fegyelmezett munkát vár.


- Minden megpróbáltatásban, ami az embert és nemzeteket éri, van valami értékes és fölemelő. Hiszek a magyar faj kiválóságában, hiszek a magyar nép vezetésre hivatottságában és hiszek a magyar föld termőerejében!

Ezekkel a szavakkal fejezte be a Főméltóságu Úr a szavait, majd pedig miután a huszonöt percig tartó kihallgatás véget ért, délben Rajczy Imre dr. a Magyar Nemzeti Diákszövetség vezértitkára a rádión keresztül is köszöntötte a Kormányzó Urat és a magyar ifjuság őszinte szeretetét tolmácsolva, Isten áldását kérte további országlására.

Kállay Miklós miniszterelnök a Kormányzónál.

A Magyar Távirati Iroda jelenti Kállay Miklós miniszterelnök vasárnap délelőtt kihallgatáson jelent meg a Kormányzó Úr Őfőméltóságánál. A miniszterelnök a maga, valamint a kormány nevében jókívánságait fejezte ki a Főméltósága Kormányzó Urnak névünnepe alkalmából.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98