Dtum
Login with Facebookk
1942 | Június

Jegyzetek József Attila sírjánál

Jobbra műút, balra fák és fehér villódzás, másszínű, ezüstös ég s elől egy hajlaton át lelátni a napfényben izzó Balatonra. Rozzant kis kápolna, egy szénaboglya, s odébb, a lejtőn sírok. Falusi sírok, harmadnak egy-egy ritka kőkereszt, emlék – a többi lapuló szegénység, alélt parasztvirágok és rozzant fejfák, szikkadt föld és aszályverte bogáncs. Ez a szárszói temető.


Nem nagy darab föld, egy hold is alig. Mégis úgy tűnik, szinte órák óta járunk már, porlepetten, akár egy sivatagban. A sarkon vézna fa hűsében vénember ül, kerítésnek támasztva kaszája. Megkérdezzük tőle, hol a sir. Megmutatja, leül egy hantra, belebámul a levegőbe. Aztán felénk fordul, közönyösen, hallgatagon.


Mi meg csak állunk furán meglepődve; első látásra nehéz elfojtani a különös döbbenetet. A fejfa tövén  alig látni az írást, - féloldalt billentve horpadt konzervdoboz, benne pár szál megaszalódott virág. Nem gondolunk a verseire sem, a halálára sem; sivár kép a mégis megnyugtató. A kórókon katicák rajzanak. Az ég nem mutat jeleket; az ember föláll a hantról, hozzánk lép, a háborúról beszél, valami időtlen, nagy háborúról és mintha a jelenések könyvét idézné. S ekkor játékosan és meghökkentően, eszükbe jut:


Ismeretlen érveket ki győz
bús fejével bizton bírni lel…
Már hajóra szállok, elmegyek...
S az ég csak zsong s a víz csak
fénylik és a táj fölött csak alszik az
irgalmatlan béke.

„Nagy ember volt” - mondta a vénember eltűnődve. Együgyűen beszélt, de oly bölcsen, olyan kijelentésszerűen, mint a nagyon öreg, kegyelemkenyérre szorult parasztok. Miből tudta a nagyságát? Abból, hogy néha eljött valaki, letett a sírjára egy csokor mezei virágot. „Leginkább a fiatalság…” Egyebet nem sokat tudott róla. És senki nem beszélt róla Szárszón: egy öregasszony emlékezett valamire, zavarosan és szipogva.

 

A falu bolondja riasztó, roppant arcával, nyakában zsinóron száraz kenyérdarabokkal, vigyorogva jár az utcákon. A strandon szól a zene. S este a lányok a Móring-nál „táncba fognak” s bizony nem érzik, „hogy nem annyi szem néz hosszasan – vízben hajló nád-lábuk után”. S csak a békák, csak a víz, csak a fák neszéből érzi ki a fül, hogy
annyira szerette
kedvesét eme,
hogy hajóra szállt s az
elsüllyedt vele.

Idénre már friss halott pihen egykori sírja mélyén és az ő új sírját már könnyebben megtalálja, akit odavisz kegyelet vagy kíváncsiság. De a szívekben - élőbb kincs lesz-e tőle a szívekben? Nem a „proletár” és nem a „forradalmár”; nem az, akiért világnézetek nyujtják ki karjukat, - hanem a költő? A költő, aki új zenét adott a magyar versnek, révület és gondolkodás, új egekbe emelte?. Nem indul-e meg, nem folytatódik-e vele is, még vészesebben, az a jelenség, amelyben költőinkből kilúgozódik a szépség, a művészet, hogy zörgő vázul ne maradjon egyéb, csak az „eszme”? Nem silányul-e fakó idézetekké, nem lesz-e könnyen festhető zászló mindenfele hitvány, vagy talán csak ostoba kezekben?

 

Akik emlékét idézik, megtisztult szépségét idézik-e majd, s nem pört és vitát idéznek-e fölébe? Kasztok és pártok tusakszanak e poráért? – vagy mégis győz a kis szándékon a nagy Mű? Szárszó szegényebb lett egy sírral – gazdagabbá vált-e az egész magyarság egy nagy költő nagy szépségével?

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Japán hadikészülődése Oroszország ellen Japán hadikészülődése Oroszország ellen
Kelet-Ázsiában a helyzet napról-napra veszedelmesebbnek mutatkozik....
Lucius Károly Lucius Károly
Lucius Károly, a Budapesti Torna-Club tagja, egyik legszimpatikusabb...
A Somogyi-Bacsó gyilkosság három éve folyó nyomozása döntő fordulathoz érkezett A Somogyi-Bacsó gyilkosság három éve folyó nyomozása döntő...
Vasárnap délelőtt érkeztek vissza az igazságügyminiszteriumból a...
A MUE hölgyversenye A MUE hölgyversenye
A MUE versenye nagyon gyér érdeklődés mellett folyt le a MUE...
Zoltán Irén operaénekesnő és egy híres svéd színésznő 24 óráig küzdöttek felborult vitorlásuk roncsain Zoltán Irén operaénekesnő és egy híres svéd színésznő 24 óráig...
Nagy volt az izgalom két napon keresztül Siófokon: Zoltán Irénnek, az...
Befejeződött Budapest birkózó bajnokságának első része Befejeződött Budapest birkózó bajnokságának első része
Szépszámú nézőtábor gyönyörködött a birkózóbajnokságok döntőinek szép...
Meghalt Szász Károly  (1829-1905) Meghalt Szász Károly (1829-1905)
Ime, alig van már egy-kettő az élők sorában irodalmunk azon jelesei...
Balkáni és a kelet-európai kérdések Balkáni és a kelet-európai kérdések
A Times pénteki cikkéről, amely közös angol-szovjet politikát javasol...
Adler Alfréd Adler Alfréd
Az individuálpszichológia alapítójának hirtelen halála ismét előtérbe...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98