Dtum
Login with Facebookk
1943 | Augusztus

A Képzőművészeti Kamara ügye

Eddig még eg kiváló művészünknek sem jutott eszébe, hogy a művészet irányítását nemzetibbé tételét követelje vagy a sajtó megrendszabályozását vagy üldözését javasolja. Rippl-Rónai annak idején gúnyos mosollyal fogadta az ellene fenekedők támadásait. Eljártak az évek és íme ma ezek írásain nevetünk, Rippl-Rónait viszont nagy mestereink közé sorozzuk. Szinyei-Merse Pálnak kisebb gondja is nagyobb volt, mintsem képzőművészetünk nemzetietlenségén keseregjen.

 

De azok, akik vele egyidőben formavilágukkal a müncheni német művészethez tartoztak, éveken át mennydörögtek a nagybányai festészet, az impresszionisták ellen, akik „idegen” impresszionisták ellen, akik „idegen” művészetet imádnak és ezért nemzetietlenek. Pedig éppen ellenkezően: a felsoroltakban virult ki először és teljesen festészetünk magyar színessége. A maradiaknak magyarosabb volt a barnássárga müncheni galéria, mint a napfényben égő magyar táj harsogó színpompája.


A sajtókritika megrendszabályozása régi kedves gondolata azoknak, akiknek művészetében nincsen elég erő, hogy a közönséget lenyűgözzék. Az első világháború után meginduló keresztény újságok egyikénél az elégedetlenkedő műcsarnokiak állandóan eljártak, hogy a lap „nemzetietlen” kritikusát azonnal bocsássák el. Szemére vetették, hogy Rippl-Rónait, Ferenczyt, Glatzot, Vaszaryt, Csókot egyszóval a „modern”-ek kárhozatos társaságát ünnepli, de nem magasztalja a Műcsarnok kiválóságait. A lap főszerkesztőjét azonban nem tudták meggyőzni arról, hogy egy Csók István, egy Rippl-Rónai színpompás festményei nemzetietlenek, hogy bennük zsidó lélek nyilvánul meg és így a kritikus szabadon írhatott tovább is.

 

Végül egy szép napon a főiskola hallgatóinak egy félrevezetett töredéke jelent meg a lapnál és művészetünk nemzeti voltának védelmében kívánta a kritikus „irányítását.” Ez az akció sem járt sikerrel, de mint emlék élénken él ma is azokban, kik közelében voltak. Egyúttal tanulságul szolgál. Azok, akiket akkor a küldöttségben részes jelentéktelen festők becsméreltek, ma színmagyarnak elismert és kiváló mesterei művészetünknek, a támadókat pedig mindinkább elnyeli a feledés.


Az elégedetlenkedők tábora a harmad és még messzibb sorban állók tömegéből kerül ki. Ezek kívánják a képzőművészeti életét kamararendszerrel gúzsba kötni. Elsősorban is anyagi szempontokból. A műkereskedők tőlük vásároljanak, az ő képeiket, szobraikat árulják. A kiállítóhelyiségeken ők uralkodjanak, a minisztériumban az ő exponenseikből álljon az intézkedők kara. A sajtó csak az ő dicsőségüket zengje. Aki, pedig mégis ellenük fordul, azt vegye a törvény üldözőbe.


Valami különös céhrendszer lebeg eszményképpen előttük. De az elgondolásuk szerint kialakuló képzőművészeti kamara egy lényeges dologban külömböznék a középkori céhrendszerektől. Ezekben mesterek tömörültek, a maiban kontárok uralkodnának. A művésze sohasem valami demokratikus többség-termék. A közepesek és jelentéktelenek viszont sokkal, de sokkal többen vannak, mint a nagyok. A sok lúd disznót győz históriája ezért minden európai művész-egyesülésben bekövetkezett, ahol a tagok egyenlő jogokkal irányították az egyesület politikáját. A tehetségesek, különösen stílusváltozások idején, mindig elmenekültek az irigyek és féltékenyek tömegéből, kirajzottak és új egyesületeket alapítottak.


Viszont azok, akik miatt távozniuk kellett, mindig találtak valami hangzatos jelszót, hogy magukat igazolják. Nálunk vagy négy évtized óta a „nemzeti” művészet követelésének jelszava járja. Pátzay Pál kitűnő cikke minap éppen a Magyar Csillag hasábjain adott választ erre a jelszóra. Nyugodjunk bele abba, hogy magyarok vagyunk, és nem is lehetünk mások. És ne feledjük el azt sem, hogy a szabadságszeretetben több a magyarság, mint a szolgalelkek hordta pörgekalapban és foghegyre kapott makrapipájukban.


A magyarság külömben más és más időkben más és más oldalával jelentkezik művészetünkben. Munkácsyban a magyar temperamentum lobogó tüze, Paálban lírai végtelenségérzete, Szinyeiben kristályos életöröme, a nagybányaiakban és egykorú kortársaikban meleg életérzékisége nyilvánult meg és a jövőben is más és más módon fog kifejezésre jutni.


Nem, művészetünknek nincs szüksége kamararendszerre. A művészetnek szabadság kell, harc kell; verseny kell. A jelentékteleneknek mindenesetre kényelmes volna, ha a vásárlást, az állami vagy magánmegbízásokat akképpen osztanák ki, mint a hatóságok a cipőrendelést: tehát úgy, hogy mindenkinek jusson belőle. De a kép és a szobor mégiscsak valami más, mint az iparcikk. Olyan korlátozások, amilyenekről kamarabarát festőink ábrándoznak, a suszterek világában sem lehetségesek. A foldozó vargáknak eszükbe sem jut, hogy a luxuscipők készítését is maguknak követeljék.


Nem tudjuk, lesz-e kamararendszer képzőművészetünkben, vagy sem? De ha ideig óráig meg is valósítják, csak ártani fognak vele. Tönkretenni azonban mégsem fogják művészetünket. A magyarság fordulatos életében sok mindenféle veszedelmet kibírt már. Ki fogja bírni azt is, hogy képzőművészetét egy időre láncra verik. Hiszen az emberi élet sokkal egészségesebb, semhogy le ne vetkőzze azokat a kényszerzubbonyokat, melyeket néhanapján ráhúznak. És különben is: tout passe, tout casse, tout lasse!
Farkas Zoltán

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Az 1901-iki országos költségvetés Az 1901-iki országos költségvetés
A magyar pénzügyminiszter által az országgyülés elé terjesztett...
Jó reggelt! Jó reggelt!
Négyhónapos édes, hosszu és nyugalmas álma után fölébredt a magyar...
Benzin helyett motalkót! Benzin helyett motalkót!
Motalkó harctól hangos a magyar közgazdasági élet sajtófrontja. A...
Kispest - B. Törekvés 5:1 (2:1) Kispest - B. Törekvés 5:1 (2:1)
A 8. percben Simonyi Nemeshez fejeli a labdát, ez fejjel a lesen álló...
Bombamerénylet Debreczenben Bombamerénylet Debreczenben
Gonosz kezek borzalmas merénylet szinhelyévé tették február 23-án...
A nagyítóüveg csodái A nagyítóüveg csodái
Találós kérdés következik most, szíves olvasók. Ha valaki egy öt...
Minek a szén? Minek a szén?
Télen a legidőszerűbb jajkiáltása az embereknek, hogy nincs szenük....
Montignoso grófnő találkozása gyermekeivel Montignoso grófnő találkozása gyermekeivel
Montignoso grófnő anyjával a toszkánai nagyherczegnővel és leányával,...
A  Vásárcsrnok hajnalban A Vásárcsrnok hajnalban
A későn kelő fővárosiak nem is sejtik, hogy milyen mozgalmas élet van...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98