Dtum
Login with Facebookk
1943 | Augusztus

Rövidek

Kikiáltották a független burmai államot
Tokió, augusztus 1. (NTI)
Burmában vasárnaptól kezdődően megszüntették a katonai közigazgatást és ezzel egyidejűleg dr. Ba Maw, a burmai közigazgatási tanács elnöke összehivta a Burma függetlenségét előkészitő bizottsaág tagjait. Az uj parlament azonnal megtartotta az első ülését és kikiáltotta a független burmai államot.

Burma hadat üzent az Egyesült Államoknak és Angliának
Tokió, augusztus 1.(Német Távirati Iroda.) A Domei Iroda rangooni jelentése szerint a burmai országgyűlés hadat üzent az Északamerikai Egyesült Államoknak és Nagybritanniának.

Egész Olaszországra kiterjesztették a hadiállapotot
Róma, augusztus 8.
(Stefani) A hivatalos lap augusztus 4-én kelt királyi rendeletet közöl, amely az egész királyság területére kiterjeszti a hadiállapot kihirdetését. A rendelet vasárnap lépett életbe.


"Németország és Japán vállvetve állja a harcot"
Berlin, augusztus 15.
(NST) Oshima tábornok, berlini japán nagykövet beszédet mondott és kijelentette, hogy a háromhatalmi egyezmény államait tántorithatatlan harci elszántság tölti el. Németország és Japán a legbensősebb egységben, vállvetve állja a harcot a közös ellenség ellen. Jöjjön, aminek jönnie kell, semmi sem fog megingatni bennünket abban az elhatározásunkban - fejezte be Oshima beszédét -, hogy a harcot mindaddig folytatjuk, amig az ellenséget le nem gyűtük.

Katonai jellegű határozatok a quebeci értekezleten

Lisszabon, augusztus 22.
Az angol hirszolgálat quebeci illetékes körökből kapott értesülése szerint az értekezleten elhatározták, hogy : 1. azonnal eleget tesznek a Szovjet sürgető követelésének elég komoly offenziva meginditása iránt; 2. elhatározták a légi, szárazföldi és tengeri támadások fokozását, végül 3. Kina megsegitésének minden eszközzel való fokozását.

Finn pártvezérek és közéleti előkelőségek emlékiratot intéztek a köztársasági elnökhöz
Helsinki, augusztus 22.
Különböző finn pártok vezetői és más közéleti előkelőségek emlékiratot intéztek. Ryti köztársasági elnökhöz. Az emlékirat, amelyet harminchárman írtak alá, arra kéri a köztársaság elnökét, hogy a kormány foglalkozzék olyan megoldás lehetőségével, amely Finnország számára biztositja a békét, továbbá az ország függetlenségét és szabadságát.


Amerikai és kanadai csapatok Kiska szigetén
London, augusztus 22.
A Nemzetközi Sajtó Tudósitó jelenti: Quebecben szombaton sajtóértekezlet keretében bejelentették, hogy amerikai és kanadai csapatok megszállták az Aleuták csoportjához tartozó Kiska szigetét. A bejelentést Churchill és Mackenzie King kanadai miniszterelnök tette. Az amerikai és kanadai flottaegységek augusztus 15- én kezdték meg a partraszállási vállalkozást.


Elhunyt  III. Borisz bolgár király
Szófia, augusztus 29.
(Bolgár Távirati Iroda) Filov miniszterelnök szombaton 20 óra öt perckor a szófaiai rádióban beolvasta a bolgár minisztertanács proklamációját, hogy III. Borisz cár augusztus 28-án, szombaton 16 óra 22 perckor néhánynapos szenvedés után meghalt. A bejelentés után a bolgár rádióban gyászindulókat játszottak.


Filov miniszterelnök ezután beolvasta a bolgár minisztertanács második proklamációját. Eszerint a bolgár alkotmány 24. szakasza alapján Bulgária uj cárja Simeon, eddigi trónörökös lett II. Simeon cár név alatt.


A hónap katonai és politikai eseményeiből távirati stílusban

1. hét
Orelnél 57. 000 foglyot ejtettek a német csapatok. – Az angolszászok ujabb sulyos légitámadásokkal fenyegették meg Olaszországot. – Folyik, a fasiszta törvények felülvizsgálata. – Turinban ujra megindult a nyugodt munka. – Szicilia északi szakaszán az amerikai csapatok csak jelentéktelen előrenyomulást értek el.

2. hét
Egész Olaszországra kiterjesztették a hadiállapotot. – Az oreli szakaszon meghiusult a friss szovjet csapatok áttörési kisérlete. – Caronia és az Etna vidékén makacs ellenállást fejtenek ki a tengelycsapatok. – Légitámadások Turin, Milano, Génua és Bizerta ellen.

3. hét
Nyilt várossá nyilvánitotta Rómát az olasz kormány. – Változatlan hevességgel folyik a harc Bjelgorodtól délnyugatra. – Vasárnapra virradó éjszaka ujabb légi támadás érte Milánót.

4. hét
A quebeci értekezlet határozata: fokozzák a légi, szárazföldi és tengeri támadásokat. – A charkovi harci térségben tovább tart a nagy erőkkel kifejtett nyomás a német állások ellen, a miuszi arcvonalon elkeseredett közelharcokban verték vissza az ujabb szovjet támadásokat. – A madridi brit nagykövet befejezte tárgyalásait Francoval. – Légi támadás Helsinki ellen.

5. hét
III. Borisz bolgár király meghalt, a hatéves II. Simeon lett Bulgária uj uralkodója, a Régenskérdés rendezéséig a minisztertanács vette át az ország ügyeinek intézését. – Berlin: a keleti arcvonal déli és középső szakszán a harcok a legnagyobb hevességre emelkedtek. – Ujabb légi támadások délolaszországi városok ellen. – Amerika továbbra is a csendesóceiáni térségben hagyja haderejét zömét. – A finn képviselőház a jövő héten foglalkozik a békeemlékirattal.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Dr. Ba Maw Oshima Kenichi Ryti Mackenzie King, kanadai miniszterelnök III. Borisz II. Simeon
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98