Dtum
Login with Facebookk
1943 | Január

Mi a helyzet közelkeleten

Budapest, január 24.
A keleti front és az afrikai front eseményei elterelték a figyelmet a két front közé beékelődő közelkeleti területről, pedig ebben a nyugalmi zónában a elmult hetekben a német megfigyelők szerint a legnagyobb csendben nagyjelentőségű katonai, diplomáciai és közlekedéstechnikai események történtek. Ezek közül itt a német és olasz lapok jelentései alapján csak néhányat kivánunk felsorolni.


Katonai vonalon a közelkeleti helyzetet mindenekelőtt a nagy átcsoportositások, csapatszállitások jellemzik. Ennek keretén belül az amerikai diplomáica is egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a közelkelet különféle államaiban. Az angolok az amerikaiak javára lemondtak két igen fontos poziciójukról, az irániról és a Perzsa öböl és a Vöröstenger közötti kulcspozíciójukról, Oman szultanátusról. Iránban amerikai csapatok váltották fel az angolokat, az omani szultán fővárosában, Maskatba pedig bevonultak az amerikai ellenőrzők.

 

Kétségtelen, hogy Anglia csak nagyon nyomós okok következtében engedte át az amerikaiaknak iránis és omani féltvbe őrzőtt támaszpontjait, csak sulyos megfontolások alapján szolgáltatta ki az iráni olajmezőket, amelyeket tudvalevőleg az angol admiralitás bélrelt és a Perzsa öböl fontos stratégiaia pontjait az USA-nak. Az Uncion Jack, az angol hadilobogó csak magasabb kényszeritő parancsnak hatása alatt engedte át Iránban és a Perzsa öbölben helyét az amerikai csillagos lobogónak.


Az Iránból kivonult brit erőket a német és olasz sajtó szerint áthelyezték Palesztinába, de különösen Sziriába. Ezek az erők a IX. és X-ig brit hadsereghez tartoznak. Nagyobb köteléket szállitottak belőllük amerikai csapatokkal együtt Ciprus szigetére is. Ez az átcsoportositás azonban még nem fejeződött be és mint a német jelentések hansulyozzák, olyan nagyméretűek, hogy teljesen igénybe veszik az egész közelkeleti ut-  és vasuthálózatot. Ennek a közlekedési hálózatnak ezidőszerint igen nagy szerepe van a közelkeleti katonai mozdulatok lebonyolításában.

 

Parragi György

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98