Dtum
Login with Facebookk
1943 | Július

Szeged polgármestere nyilatkozik az alföldi metropolis gazdasági újjáépítéséről

Erőteljes ütemben indult meg Szeged gazdasági fejlődése.
Az országgyarapodással Szegednek ismét el kellett foglalnia az őt megillető helyet az ország ipari és kereskedelmi életében. Munkatársunk felkereste Pálfy József polgármestert, Szeged közéletének markáns, kiemelkedő egyéniségét és kérdést intézett hozzá a város aktuális problémáiról.

– Mi a helyzet a tervbevett konzervgyár ügyében?

– Már egy év óta működik a gyár – válaszolta a polgármester. – Százfőnyi munkásszemélyzettel dolgoznak. A cukorellátás nehézségei miatt van ugyan kisebb-nagyobb fennakadás, de ez sajnos, általános jelenség. Van ezenkívül Szegednek még egy konzervgyára, a Horváth-testvéreké. Most újabb konzervgyár felállítását tervezik. Az érdekeltség most járt el a minisztériumban az engedély megszerzése érdekében. Szeged gyümölcstermelő vidékkel rendelkezik, így a konzervgyáraknak nagy jelentőségük van a selejtes gyümölcs értékesítése szempontjából.

A szabadtéri játékok felől érdeklődünk ezután.

– A minisztérium tájékoztatott bennünket arról – válaszolta Pálfy polgármester – hogy különvonatok beállitása ezidőszerint lehetetlennek mutatkozik. A másik nagy akadály az elsötétítés. A mi szabadtéri játékainknál igen nagy szerep jutott a különböző fényhatásoknak. Igaz, hogy a Margitszigeten ma is megtarthatják a szabadtéri előadásokat, de annak nyilván más magyarázata van. Ennek ellenére nyilvántartjuk ezt a nagyszerű idegenforgalmi attrakciót, megőriztük az építési anyagokat, a díszleteket is biztonságba helyeztük. Mivel a szegedi szabadtéri játékok európai hírnévre tettek szert, az a felfogásunk, hogy csak kiemelkedő produkcióval szabad megjelenni a nyilvánosság előtt, márpedig ez a mai viszonyok között nem lehetséges.

– Sikerült-e megoldani az árvízsujtotta tanyavilág újjáépítését?

– Többezer tanyaházat hoztak rendbe- mondta Pálfy József. – A helyreállítást és újjáépítést előnyösen befolyásolja az idén mutatkozó kedvező mezőgazdasági eredmény. Jelenleg nemhogy vizes, hanem inkább száraz periódust élünk: már ott tartunk, hogy sóhajtozunk az esőért. Általában úgy gondolom, a jövőben az árvíz elleni védekezést úgy kell megoldani, hogy ne csak elvezessék a vizet, hanem oda is tudják hozni, ha szükség van rá. A szakértők lehetségesnek tartják a probléma megoldását, maga a minisztérium kidolgoztat ilyen terveket az ármentesítő társulatokkal. A társulatokat újjászervezik és nagyobb egységekbe foglalják.

A Bácska hazatérésének jelentőségéről érdeklődtünk ezután Szeges polgármesterénél.

– A Bácska visszatérését – válaszolta Pálfy polgármester – megéreztük idegenforgalomban és a kereskedelmi forgalom növekedésében egyaránt, de a mi igazi „Hinterlandunk” nem a Bácska volt, hanem a Bánát. Ennek hiányát ma is érezzük.

– Igaz-e – kérdeztük –, hogy egyesek ismét napirendre kívánják tűzni Kozma Ferenc volt szegedi pénzintézeti vezérigazgató ügyét?

– A Kozma Ferenc ellen felhozott vádak – mondotta a polgármester – alaptalannak bizonyultak. Ma nem foglalkozik senki ilyen tervvel. Az igazság az, hogy Kozma Ferenc hosszú szolgálati idővel rendelkezett, súlyos beteg volt és betegsége miatt nyugdíjazta az igazgatóság. Ma vitéz Tar Antal a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár vezérigazgatója, aki nagyszerű vezetője az intézetnek.

– Milyen magatartást tanusít a szegedi gazdaközönség az új terménybeszolgáltatási renddel szemben?

– Gazdaközönségünket élénken foglalkoztatja az új elrendezés. Kezdetben nyugtalanságot keltett, de most, amikor már gyakorlatban kezdik megismerni a helyzetet, mindenki megnyugvással fogadja. A gazdák látják, hogy eleget tudnak tenni kötelezettségeiknek. Az ellenőrzés a legnagyobb eréllyel történik, mert a beszolgáltatási kötelezettség teljesítése: nemzeti ügy.

– Szegednek egyébként egyik fontos feladata a tejellátás rendezése.
A város házi kezelésbe veszi a OMTK-tól átvett üzemet, felszerelést. Reméljük, hogy augusztusra már teljes üzemmel tudunk dolgozni.

Még egy fontos kérdés került előtérbe, ami Szeged kulturális fejlődésével szorosan összefügg.

– Nagy panasza a városnak – mondta Pálfy József –, hogy a Főméltóságú Kormányzó Úr nevét viselő egyetemünkön nincs jogi kar. Jogászokban ma már nincs túltermelés, mint régen. Ellenkezőleg: hiány mutatkozik és nagy szükség lenne arra, hogy a jogi kar újból megkezdje működését.

– A közellátás?
– Fennakadás nélkül bonyolítjuk le itt Szegeden a főispán úrral, akivel mint közellátási kormánybiztossal, a legteljesebb egyetértésben dolgozunk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A Nobel-díjas Carrell hallhatatlanná teszi az emberi test egyes részeit, a szervátültetés A Nobel-díjas Carrell hallhatatlanná teszi az emberi test egyes...
Néhány nappal ezelőtt bejárta a világsajtót a hír, hogy Carell, a...
Kosztolányi humora Kosztolányi humora
Mikszáth még anekdótázott, Karinthy már krokikat írt; a magyar humor...
Friedrich István szeptemberben agitációs utra indul Friedrich István szeptemberben agitációs utra indul
A svábhegyi villa csöndjét néha zavarja egy-egy kapaszkodó gépkocsi...
Elhullanak a fáradt fiatalok Elhullanak a fáradt fiatalok
Móricz Zsigmond: Elhullanak a fáradt fiatalok. A Nyugat legutolsó...
A svéd SKF golyóscsapágygyár az amerikai és angol feketelistán? A svéd SKF golyóscsapágygyár az amerikai és angol feketelistán?
New-Yorkból jelenti a brit hirszolgálat: A szombati newyorki lapok...
Halló, Gergely Vilma! Mit keresett maga Londonban női kalapos létére? Halló, Gergely Vilma! Mit keresett maga Londonban női kalapos...
Hónapok óta halljuk, hogy Párizs kezdi elveszíteni azt a mámoros...
Rekordforgalom a budapesti vámmentes kikötőben Rekordforgalom a budapesti vámmentes kikötőben
Néhány esztendeje áll csak fenn, de egyre nagyobb szerepet tölt be...
A frankhamisítás ügyében a budapesti rendőrség az ünnepnapok alatt is a legenergikusabban folytatta a nyomozást A frankhamisítás ügyében a budapesti rendőrség az ünnepnapok alatt is...
Felsőbb helyről utasítás érkezett a főkapitánysághoz, hogy a Hágában,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98