Dtum
Login with Facebookk
1943 | Október

A debreceni sebészeti klinika laboratóriuma előtt

1.

Szememet húzza le az álom,
ez a legfelső emelet,
Itt járkálok a másvilágon,
kérem vissza a véremet.
Itt minden érc és minden ajtó.
itt minden csupa cső, üveg.
itt a mennydörgés nesz lesz, halk szó
és puszta szám a Feszület.

Harminc ezüstért hagyta cserbe
Krisztust Júdás, a vak zsidó. -
de mennyi volt Krisztus vérsejtje:
négymillió? ötmillió?
Miféle vért hurcolt magával
az olajfák szelíd hegyén?
Meddig küzdött a sírhomállyal?
Meddig vérzett ott lent szegény?

2.

Itt a zárt vért eleven
börtönéből kiemelték
és egy fénylő lemezen
mérik sötétség lelkét.

Egy fénylő lemezre hintve
bolygó vérem itt remeg!
Mily sötétség vasbilincse
tartja fogva véremet?

3.
Eddig alulról jött a fűvel
a világ ó-épülete,
de most felülről építsük fel,
mert a föld szíve fekete.

Mit ér dörömbölni belülről?
Vak vezeti a vak jaját!
Kopogtassuk most már kívülről
az álom bezárt ajtaját.

GULYÁS PÁL



ALVÓ PÉKINASOK KÖZÖTT A TANONCISKOLÁBAN

Olyan brummogva hevernek,
mint nagy láncos, lompos medvék.
Nem látok mást, csak a hátuk
közepét, a horkolásuk
betölti az egész termet.
még a plafonig is felmegy.
a felhők is álmosabban
csüngnek most fölöttük úszva,
úgy hajolnak e fiúkra.

Most még horkolnak bozontos
medveként, de este már
néhány óra mulva tűz csap
arcukra, vasajtaját
kitárja a nagy kemence
s kipattan rajta a tűz,
a mindent romboló, cemende,
boszorkány-tekintetű....

Este a tűz várja őket,
szeme sárga és piros,
a roppant tűz várja őket.
a nyugtalan ősgonosz.
A mindenség tüze várja
őket szent lángjainál
s a fehér liszt fehér árnya,
mely most álmukra szitál.

Gulyás Pál.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A debreceni klinika egyik kórterme A Debreceni Nyári Egyetem épülete
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98