Szorongató, hogy az emberek nagy pillanattai minden kis eseménynek. Még egy gyilkosság is inkább furcsa, holdkóros játék, - a gyilkos, fiatal férj, egy társával malmozik, később betér a közeli játékosboltba, falovacskát vesz, húzza maga után az utcán, minden ablakból s kapualjból rendőrök lesnek rá, de ő megtéveszti őket, a bolondot mímeli, - nyilván az is. Valamennyi novella közös parancsára hallgat, egy erdő békés és részvétlen csendje alszik bennük.

Kassák prózája a látás élményével szól hozzánk, - mindig erős rajző képeket rezzent meg. Apa és fia kilovagolnak, egy ideig egymás mellett ügetnek, azután a fiú megmondja apjának, hogy elmegy, nem akar a birtokon élni, feleségül veszi a lányt, akit szeret. Megállnak, a két ló szembefordul, mintha vitézi tornára készülődnének. Amikor az apa kimondja a döntő szót; „nem”, - a lovak még barátságosan harapdálják egymást. Most a fiú lova farol, háttal fordul a másik lónak, lépésben a ház felé indul. Üget, - végül vágtatni kezd. A kis drámát a két állat mozgása fejezi ki, - olyan, mint egy tánc. Mint a némajáték.

A mondatok lassúak, a hang mély, - nyelvünk egy árnyalattal sötétebbé válik, akár a régi bútorok fénye. Hasonlatokat ritkán használ, azok sem csillognak különösképpen; igazi erényük: pontosak. De egy-egy szónak néha különös helyzeti energiája van, megjelöli két ember viszonyát. - Az öreg paraszt elmondja, hogyan segít neki az úr kerti munkája közben: „Szép, hegyes orrú cipőjét rányomja az ásó fokára, könnyen hajló derékkal veti ki a földet a helyéből.” Magyarázzuk-e a „szép. hegyes orrú cipő” kifejező fényét?

Legszebb novellája egy kisfiú története. Ez a kisfiú falun nyaral, valamelyik délután egy férfit lát az utcán, - a férfi furcsa, eleven-dolgot tart kezében. Megkérdi: mi az, hol vette? A férfi megmondta: harcsa, a hegyen fogta. Ő, a kisfiú is foghat harcsát, ha felmegy a hegyre, leteszi sapkáját a földre és azt mondja: „bim, bim”. A kisfiú elindul, alkonyodik, mire a hegyre ér. Leteszi sapkáját, azt mondja: bim, bim - s nem talál semmit. Ez a szinte együgyű történet furcsán szorongató.

Ez a szorongás és telítettség a Kassák-novellák titka. Átgondol, tudatos, kiszámított hatású írások, de ha egy-egy novella bágyadtabb percben születik, lassúságában, körülményességében álmossá válik. Tónusban mind egyeznek, mégis igen különböző színvonalúak. Furcsa, de ez a jelző: „civilizált” - minden írónk közül talán Kassákot jellemzi legjobban. Tartózkodó, szerény, öntudatos, konzervatív: tiszteli a műfaj írott szabályait. S milyen komoly érdem, ha végül egy írás úgy kifogástalan hogy fel sem tünik a hibátlansága.
Kádár Erzsébet