Dtum
Login with Facebookk
1943 | Október

Tárgyilagos beszámoló a belpolitikai helyzetről

Budapest, október 3.
Ma, hétfőn van öt hónapja annak, hogy kormányzói kézirattal elnapolták a képviselőházat. Vasárnap beszéltünk a szélsőjobbolal egyik vezető tényezőjével, a Szálasi-féle nyilaskeresztes párt tagjával, aki közölte velünk, hogy a párt részéről tömeges interpellációk bejegyzését készitik elő. A nyilaskeresztes párt október 7-én tartja meg nagytanácsülését és ezen az ülésen határoznak arról, hogy a képviselőházban milyen akciókat folytassanak. Ez a nagytanácsülés hivatott arra is, hogy a nyilaskeresztes párt belső válságát megoldja és a párt nap-nap után erősödő bomlását megakadályozza.


A nyilaskeresztes párton belül ma már számtalan frakció működik és Szálasi körül alig található egy-két törvényhozó. A Pesti Ujság betiltása óta Maróthy Károly a legélesebben szembekerült Szálasi Ferenccel és szélsőjobboldali körökben arra számitanak, hogy Maróthy még a képviselőház összeülése előtt hátat fordit az Andrássy uti zöld háznak. Vele együtt kilép a pártból Tauffer Gábor országgyűlési képviselő is. Nyilaskörökben hangoztatják, hogy amennyiben Maróthy és Tauffer nem lépnének ki a Ház összeülésének napjáig, ugy Szálasi kizárja őket a pártból.


Vasárnap nyilas körökben olyan hirek terjedtek el, hogy Fiala Ferenc részben visszavonul a politikai élettől és miután épitészmérnök volt azelőtt, épitészeti irodát nyit. Hir szerint Fiala Kocsárd Emánuel dusgazdag épitési vállalkozóval társul. Kocsárd neve közismert szélsőjobboldali körökben. Azelőtt Kopferstein Manónak hivták és ő volt a pénzestársa az Andrássy Szinháznál Vaszary Jánosnak.


De nemcsak a nyilaskeresztes pártban dühöng az egység, hanem sulyos zavarok vannak a magyar nemzetiszocialista pártszövetségben is. Imrédy Béláék szembekerültek a Baky-Pálffy-párttal. Az ellentétek a két csoport között annyira kiéleződtek, hogy számolni lehet a pártszövetség felrombolásával.


A képviselőház összeülése előtt különben az egyes pártokban a következő a helyzet: A Magyar Élet Pártja egységesen áll a kormány mögött és rendkivül erős ütemben szervezkedik országszerte. Az egyes kormánypárti képviselők az ország népét nagyválasztmányi üléseken tájékoztatják az időszerü kérdésekről.


Erős ütemben szervezkedik a Független Kisgazdapárt is. Most vasárnap Békésben tartották választmányi üléseket. A párt polgári tagozata szépen fejlődik.

 

A szociáldemokrata pártban is emelkedik a taglétszám.

 

Az Egyesült Keresztély Pártban átszervezési munkálatok folynak.

 

A Rassay-féle Szabadság Pártban a képviselőház összeülése előtt értekezletet tartanak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Szálasi Ferenc Maróthy Károly Imrédy Béla
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98