Budapest, április 16.
Honvédek! Magyar katonák!
A háboru végső kifejlődéséhez közeledik és döntő szakaszához jutott. Elsősorban a magyar sors szempontjából, mert az ellenség itt áll egészen határaink közelében. Most tehát ismét hazánk közvetlen megvédéséről van szó. Erre gondoljon mindenki, amidőn az I. hadsereg apái nyomdokain elindul a Kárpátokon és Galicia területére, ahol 1914-18-ig oly sok dicső csatában tündököltek a magyar fegyverek. E harcban természetesen nincs: vissza, csak: Előre! Elvárom, hogy mindenki megteszi kötelességét és méltók lesztek a hős elődökhöz.

Fájdalmasan érint, hogy e nehéz órákban nem lehet magam is köztetek. Gondom lesz azonban legalább arra, hogy itthon a lehetőség legvégső határáig gondoskodás történjék azokról, akik hozzátok a legközelebb állanak.

Éppgyugy, mint az előző világháboruban, most sem állunk egyedül. Ma is ugyanazzal a német hadsereggel harcolunk vállvetve, amely 1914-18-ig becsületes szövetségi hűséggel állt mellettünk s amellyel elévülhetetlen, ebben a háboruban is vérrel megpecsételt bajtársi szálak fűznek bennünket össze.

Minden el kell követnünk, hogy ebből a szörnyü viharból - amelyben nem csak Hazánkat, hanem az egész emberiséget, kulturáját és civilizációját védjük - győzelmesen kerüljünk ki.

Horthy sk.  Csatay sk.
Budapest 1944. április 15-én.

Az ötödik éve dühöngő háboru döntő szakasza előtt állunk. A parancs azt mondja: „Előre!” Ez szó amelyet a magyar katona minden eddigi küzdelmében is egyetlen irányitó parancsának ismert, azt is jelenti, hogy a mostani küzdelemben valóban nincs visszafeléut senki számára.

A magyar nemzet létéről, az egész ország sorsáról, minden magyar ember éléetéről van most szó.Az ellenség az urali hegyek között gyártott páncélosaival, bombáival és tűzfegyvereivel Európa szivét, az európai kulturát akarja megölni.

Most hogy minden idők legádázabb ellensége: a Szovjet már az ezeréves magyar határok közelébe jutott, meg kell törnünk az erejét és meg kell védelmeznünk szülőföldünket, azt a földet, amely nélkül nincs élet magyarok számára. Harconunk kell ugyanugy, mint apáink küzdöttek az első világháboruban ugyanezen a területen, ahol annyi dicsőséget vivtak ki a magyar név számára. Védelmeznünk kell magunkat bátran és büszke öntudattal, tudva, hogy minden áldozatot meg kell hoznunk a hazáért, népünk jövendő életéért.

A Kormányzó Ur hadparancsénak szavaiból is ez csendül ki, s a mai magyar honvéd is - méltóan ősei hírnevéhez -, beváltja azokat a reménységeket, amelyek feléje szóllanak.

Megnyugvással vehetjük tudomásul a Legfelsőbb Hadur hadparancsának azt a megállapitását, hogy sorsdöntő harcukban most sem vagyunk egyedül.