Dtum
Login with Facebookk
1944 | Május

Az angolszász-szovjet ultimátum kezdeményezője Molotov

Berlin, május 14.
Már néhány napja annak, hogy a szövetségesei hirügynökségei elterjesztették a hirt, hogy a szovjet kormány Anglia és az USA kormányához azzal a javaslattal fordult, hogy tekintsenek el a feltételnélküli meghódolás követeléséről Németország szövetségeseivel kapcsolatban.

 

Mint ismeretes, e javaslat eredményeként szombaton a Szovjetunió, Anglia és az USA kormánya közös nyilatkozatot intézett Finnországhoz, Bulgáriához, Romániához és Magyarországhoz. A nyilatkozat felhivta a négy államot a következőkre: „Szakadjatok el szövetségesetektől, szálljatok ki a robogó vonatból, de mellettünk kell folytatnotok a harcot, ha némileg tisztességes feltételeket akartok kapni, mert máskülönben igen kemények leszünk!”


Rámutattak a Wilhelmstrassen Burch Reuter-tudósitó legutóbbi fejtegetésére is, mely szerint Albánia, Görögország és Jugoszlávia megszállása esetén a polgári közigazgatás a földközi-tengeri bizottságra tartozik majd, mig a többi Balkán-állam szovjet érdekkörébe tartozik. A Wilhelmstrasse nézete szerint ebből világosan kitűnik, hogy a közös ultimátum kezdeményezője Molotov.


Az ultimátum fenyegetéseivel kapcsolatban német részről rámutatnak Ribbentrop már elhangzott kijelentésére, amely szerint Németország éppugy latbaveti minden erejét szövetségeseiért, mint önmagáért.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98