Dtum
Login with Facebookk
1943 | Október

Moszkvában a megértés magasabb fokát sikerült elérni

Stockholm, október 24.
A három külügyminiszter moszkvai értekezletét a hét végén nem szakitották meg. Olyan nagy a tárgyalandó anyag, hogy Eden brit, Hull amerikai külügyminiszter és Molotov külügyi népbiztos vasárnap is összeült és folytatta a megbeszéléseket.


A londoni Times tudósitója, aki egyébként mindig nagy tartózkodóan ir, szombaton azt jelenti lapjának, hogy moszkvai brit körök benyomása szerint a moszkvai értekezleten résztvevő államférfiaknak a megértésnek eddiginél magasabb fokát sikerült elérni. Az oroszok minden várakozást felülmuló nagy megértést tanusitottak az értekezlet angolszász résztvevőinek szempontjai iránt.


A nyugati hatalmak képviselői a legnagyobb őszinteséggel fejtették ki álláspontjukat. Az angol küldöttség tagjai arra a feltevésre hajlanak, hogy az értekezlet a nemzetközi kapcsolatok uj szakaszának kiinduló pontjává válik.

 

Ugy látszik, hogy az amerikai képviselők több pontban továbbmentek egy lépéssel, mint tulajdonképpen szándékukban volt. Az amerikaiak többé-kevésbé csak arra voltak felkészülve, hogy előzetes megállapodás létrehozása érdekében előzetes megbeszélésekre kerül sor. Azután azt látják, hogy az angol és orosz képviselők készek voltak alaposan megvitatni egész sor problémát és az volt az elhatározásuk, hogy valamiféle megállapodást hoznak létre.

Hull fogadt a moszkvai kinai nagykövetet
Amsterdam, október 24.
(Német Távirati Iroda.) Mint az angol hirszolgálat Moszkvából jelenti, Cordell Hull amerikai külügyminiszter szombaton délelőtt fogadta a moszkvai kínia nagykövetet és félórás megbeszélést folytatott vele. Ez volt a kinai nagykövetnek második látogatása Hullnál, aki- mint most ismeretessé vált- szerdán már fogadta a kinai nagykövetet.

Scserbakov lett Sztalin helyettese a kommunista párt vezetőségében
Moszkva, október 24.
A Nemzetközi Sajtó Tudósitó jelenti: Scserbakov vezérezredest, a vörös hadsereg politikai vezetésének főnökét, Sztalin mint a kommunista párt központi biztottságának főtitkára saját helyettesitésévé nevezte ki. A többi párttitkárok a a következők: főtitkár: Sztalin, az Unió tanácsának elnöke: Andrejev, a tanács külpolitikai bizottságának vezetője: Zdanov és Malenkov.

Eden és Hull megbeszélései Molotovval
Stockholm, október 24.
(Német Távirati Iroda.) A Szovjet Távirati Iroda hivatalos jelentése szerint Molotov külügyi népbiztos pénteken megbeszélést folytatott Eden angol külügyminiszterrel, amelyen Clark Kerr, Anglia moszkvai nagykövete is résztvett. Szombaton Molotov Cordell Hallt, az Egyesült Államok külügyi államtitkárát fogadta.

Változatlanul tartózkodó a moszkvai értekezlet berlini megitélése

Berlin, október 24.
A Nemzetközi Sajtó Tudósitó jelenti: A Wilhelstrassan továbbra is a legnagyobb tartózkodással itélik meg a moszkvai hármas értekezletet. A Wilhelmstrasse visszautasitja azt az angolszász állitást, hogy Berlin már előre bukást jósolt a moszkvai konferenciának és sulyos angolszász- szovjet nézeteltéréseket emlegetett.


Ennek éppen az ellenkezője igaz - mondotta a külügyminisztérium szószólója. A német álláspont mindig az volt, hogy Moszkva, London és Washington között teljes az egység Európa jövő sorsát illetőleg. Német részről csak arra figyelmeztettek következetesen, hogy London és Washington nem akarja beismerni a világ közvéleménye előtt ezt az egységet, nehogy magatartásuk kedvezőtlen benyomást keltsen az emigrációs kormányok körében.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Anthony Eden Cordell Hull Vjacseszláv Molotov Malenkov Zsdanov
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98