Dtum
Login with Facebookk
1944 | Május

Az egység

Budapest, május 14.
Az egység, amelybe mindenki egyformán belefér, nem lehet erőteljes egység. A politikai egység azt jelenti, hogy elismerjük egy vezérgondolat egyedüli alkalmasságot adott pillanatban annak a történelmi feladatnak a megoldására, amely erre a nemzedékre hárul. Ebben a szellemben hangzottak el legutóbbi napokban illetékes helyekről azok a nyilatkozatok, amelyeket felelős kormányzati tényezők tettek az ország különböző városaiban.

 

Átfogó értelemben, politikai vonalon ez a gondolat azt jelenti, hogy aki fegyelmezett tagja a nemzetnek, egyéni céljait és szűkebb körből származó politikai vágyait alárendeli a nemzeti parancsnak. Mert a vezérgondolat, amely áthatja a kormány minden tagját és át kell hatnia minden dolgozót-  aki mint irányitó, vagy mint részese a közös munkának, de mindenképpen a nemzet szolgája - az elleforradalmi szellemiségből táplálkozó, az elmult idők tapasztalatait egyesitő korszerű nacionalizmus lehet csak.  E gondolat szellemében  hirdetnünk kell, hogy: a turáni átok csak kitalálás; a korszerü nacionalizmusnak feladata, hogy véget vessem az elpuhult polgári gondolatnak, hogy megszüntessen számos társadalmi hazugságot.


Honvédelmünket, pénzügyi politikánkat, agrárpolitikánkat, szellemi és kulturértékeink megőrzését és továbbfejlesztését egyaránt csak a nemzeti közösség kizárólagos szempontjai vezethetik. A már megtett intézkedésekből  pedig nem lehet arra következtetni, hogy itt most nagy, prédáló szüret lesz: a kormány biztos anyagi alapot teremt az ország szociális problémáinak megoldására, ebből az alapból azonban senki nem részesülhet érdemein felül.

 

A munka folyik tovább, a nemzet vár:  a tizenhárommillió magyar tábora csendben rendeződik és felzárkózik, hogy egy emberként legyen készen annak a most vajudó egységnek szolgálatára, amelynek létrehozására a legutóbbi napokban a miniszterelnök személyesen is lépéseket tett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98