Dtum
Login with Facebookk
1944 | Szeptember

Változások Bulgáriában

Ismét új kormány alakult Bulgáriában

Szófia, szeptember 10.
A szófiai rádió bejelentette, hogy Muravjev kormánya lemondott és a helyét Simon Georgiev kormánya foglalta el. Az új kormány külügyminisztere Petko Stalnov, hadügyminisztere pedig Damian Lercsev nyugalmazott ezredes. Az új kormány első ténykedése volt, hogy a minisztertanács Mihajlov egyetemi tanár vezetésével küldöttséget alakított a Szovjetunóval való béketárgyalásokra.

Új régensek, letartóztatott miniszterek
Dimo Kazakov, az új bolgár kormány sajtófőnöke, aki azelőtt belgrádi követ volt, a rádióban egyebek között bejelentette a következőket: Miután Filov tanár lemondott régenstanácsi tisztségéről, a tanácsa másik két tagját: Kirill herceget és Michovot a régensi tisztségtől elmozdították. Helyettük Venelin Ganev egyetemi tanár és Todor Pavlovot nevezték ki. Mindazokat a minisztereket, akik 1941 január elseje óta voltak hivatalban, valamint mindazokat a tisztviselőket, akik felelőek az ország mostani katasztrófájáért, letartóztathatják. Vagyonuk az államra száll. (MTI)

Visszaérkezett Szófiába a bolgár fegyverszüneti bizottság
Amsterdam, szeptember 17.
Mint a brit hírszolgálat jelenti, a bolgár fegyverszüneti küldöttség visszatért Szófiába. A bolgár békeküldöttséget hét szovjet szakértó kísérte. (MTI)


Belgrád, szeptember 17.
A „milícia törzskara” a szófiai rádió útján felszólította mindazokat a bolgár minsiztereket és képviselőket, akik 1040 óta hivataloskodtak, hogy letartóztatásuk céljából haladéktalanul jelentkezzenek a törzskarnál. (MTI)

Georiev bolgár miniszterelnök a fegyverszüneti tárgyalásokról

Basel, szeptember 24.
Georgiev bolgár miniszterelnök a Basler Nationalzeitung szófiai tudósítója előtt „nyílvánvaló sajnálkozással” állapította meg, hogy a szövetségesek a bolgár kormányt eddig a fegyverszüneti tárgyalásoknak sem az időpontjáról, sem a helyéről nem tájékoztatták. Arra a kérdésre, mit vár Bulgária a feltételektől, Georgiev így válaszolt: „Ez kizárólag a szövetségesektől függ”.

 

A bolgár uralkodóház jövőjéről a miniszterelnök kijelentette, hogy az államforma kérdéséről hárobú után a bolgár nép dönt. Georgiev ezután leszögezte a Macedóniáról való lemondást. Jóváhagyta a macedóniai kiküldöttek nemrég hozott határozatát, amely szerint Macedóniát szabad állammá akarják nyilvánítani a Tito vezetése alatt álló demokratikus Jugoszlávia keretében. (NST)

Visszatért a londoni rádió bolgár agitátora

Swilengradban két miniszter, újságírók nagy csoportja és a régi parasztpárt küldöttsége fogadta G. M. Dimitrovot, a londoni rádió bolgár agitátorát. A komintern vezértitkárával való névazonossága nyomán Szófában az a hír terjedt el, hogy maga - az annakidején halálra itélt - vezértitkár jön Bulgáriába, hogy kommunista kormány alakítson. (NST)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Georgiev Bogdan Filov Cyrill herceg, az elhunyt III. Boris király testvére, akit eltávolítottak a régenstanácsból II. Simeon, Bulgária nyolcéves uralkodója miniatűr harckocsival játszik
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98