Dtum
Login with Facebookk
1945 | Augusztus

Megint üldözik a szlovákiai magyarságot

Budapest, augusztus 24.
Értesülésünk szerint a magyar külügyminisztérium csütörtökön délben jegyzéket nyújtott át a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak, valamint a szovjetorosz, amerikai és angol misszióknak a szlovákiai magyarság üldöztetésének tárgyában.


Mint ismeretes, a szlovákiai magyarság helyzete a potsdami konferencia után átmenetileg megjavult, mert a szlovák nemzeti tanács beszüntette, illetőleg felfüggesztette, a kiutasításokat. Ez az állapot azonban csak rövid ideig tartott. Augusztus 10-én ismét kezdetét vette az akció a magyarok ellen. Az augusztus 10-től 15-ig terjedő időben Losoncról 150 családot, Rimaszombatról 100 családot, Kassáról 110 családot és Léváról 300 családot utasítottak ki a szlovák hatóságok. A kiutasítottaknak mindenütt csak néhány órát adtak, hogy a legszükségesebb holmijaikat összecsomagolják. Voltak a kiutasítottak között olyanok is, akik esztendőkön keresztül ismertek voltak baloldali magatartásukról, sőt Léván kiutasítottak egy magyar bankigazgatót, akik a nyilasok annakidején baloldali magatartása miatt internáltak.


A kiutasítottak helyzete annál súlyosabb, mert a magyar kormány nem fogadhatta be őket, tekintettel arra, hogy minden esetben olyan egyénekről van szó, akik már 1938. előtt is szlovák területen éltek, tehát csehszlovák állampolgárok voltak és akiknek a kiutasítása ennek következtében teljesen jogtalan. Ezek a szerencsétlenek most ideiglenes internáló táborokban vannak elhelyezve, amelyeket a csehszlovák hatóságok határmenti falvak közelében rendeztek be. Egy ilyen tábor Ipolyság közelében van, ahol több mint 100 magyar van összegyűjtve a szabad mezőn fedél és meleg élelem nélkül, miután a csehszlovák hatóságok megtiltották nekik, hogy főzzenek. A Kassáról kiutasított 110 magyar család hasonló körülmények között van internálva egy bodrogközi falu határában.


Ezzel azonban a kiutasítások nyilván még nem fejeződtek be. Losoncon a szlovák nemzeti tanács plakátokon szólítja fel a magyar lakosságot, hogy nyolc nap alatt önként hagyja el Szlovákia területét, amely esetben minden ingóságát magával viheti. Akik ez alatt a nyolc nap alatt nem távoznak el önként, azok a nyolc nap lejárta után csak 40 kiló poggyászt vihetnek magukkal. Tekintettel arra, hogy Losonc lakossága az utolsó csehszlovák népszámlálás szerint hetven százalékában magyar, a szlovák nemzeti tanács felhívása, amely minden jogalapot nélkülöz, az ottani magyarság körében valóságos pánikot keltett.


A magyar külügyminisztérium az állampolgári jogok durva megsértésére való hivatkozással a szövetséges hatalmak sürgős toleranciáját kéri.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98