Dtum
Login with Facebookk
1945 | December

Az Andrássy-úton meg akarták lincselni Endre Lászlót

A rendőrök az Operettszínházban bújtatták el a tömeg dühe elől

Tegnap délután három óra tájban, amikor a Népbíróság befejezte Endre László és társainak tárgyalását. Endrét – akit gyalogszerrel kísértek át a Markó-utcai fogházba, a tömeg megtámadta és csak a legnagyobb nehézségek árán sikerült megakadályozni, hogy a feldühödött emberek meg ne lincseljék a véreskezű haramiát.

Már a délelőtti tárgyaláson óriási izgalmat keltett a hallgatóság körében Endre viselkedése. Egyre arcátlanabb válaszokat adott az elnök kérdésére. Az izgalom tetőfokát érte el, amikor Dán Dezső népbíró kérdéseire Endre a legszemtelenebb módon, kihívó válaszokat adott. Ökölbe szorult kézzel hadonászott a levegőben, majd amikor a népbíró erélyesen leintette, vakmerőségében odáig vetemedett, hogy harsányan ezt kiáltotta:
- Valótlant mond a népbíró!

Az izgalom még inkább fokozódott, a hallgatóság nem bírt idegeivel.
A tárgyalás berekesztése után a tömeg nem oszlott szét. Viharos jelenetek játszódtak le.
Hosszú percek után észrevették, hogy rendőrök kísérik Endre Lászlót, hogy visszavigyék a Markóba. Ekkor a tömeg dühe fokozódott. Endrét a Király-utcán keresztül a Nagymező-utca felé vitték. Mellette két fogházőr, elől három rendőr, utána rendőrök és rendőrtisztek. Csak lépésről lépésre tudtak előremenni, mert a többszázfőnyi tömeg körülfogta őket. Magukból kikelt emberek, férfiak, nők ökölbe szorított kézzel kiáltották Endre felé:
- Bitang! Gyilkos! Megöletted az apámat! Meggyilkoltattad az anyámat! Engem deportáltattál!

A tömeg egyre nagyobb lett. Leköpdösték Endre Lászlót, aki nyakát gallérjába húzva, halálsápadtan lépkedett. Amikor az Andrássy-úthoz értek, az emberek áttörték a rendőrkordont és már-már az volt a helyzet, hogy meglincselik Endre Lászlót, amikor a fegyőrök és a rendőrök beszöktették Endre Lászlót az Operettszínház előcsarnokába.

Alföldy István rendőrezredes elkeseredetten mondotta, hogy nem kaptak autót és így kényszerülnek visszavinni Endrét. A tömeg meg akarta ostromolni az Operettszínház bejáratát. A rendőrök kordont vontak és a rendőrtisztek kérlelni kezdték az embereket.

Ekkor egy magánautót foglalt le a rendőrség. Az autó felment egészen az Operettszínház halljáig, ott beültették Endre Lászlót és az autó teljes gázzal elrobogott a Markó-utca irányába.

A hangos és botrányos csetepaténak két áldozata volt: két férfit, akik a rendőrök segítségére siettek, hogy beültessék Endrét az autóba, össze-vissza verték.

A botrány következtében úgy döntöttek, hogy a háborús főbűnösöket a jövőben minden körülmények között autón szállítják a Zeneakadémia épületébe.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98