Dtum
Login with Facebookk
1946 | Augusztus

Nagy Ferenc miniszterelnök nyilatkozata a béketárgyalásról

Budapest, augusztus 30.
Nagy Ferenc miniszterelnök csütörtökön a sajtó képviselői előtt nyilatkozott a béketárgyalásokkal kapcsolatos kérdésekről.


- Mi kezdettől fogva azt hangoztattuk általánosságban – kezdte nyilatkozatát a miniszterelnök –, hogy gondos mérlegelés után igazságos békét szeretnénk. Most már nyilvánvaló, hogy a békeértekezleten résztvevő államok nem hajlandók egyszerűen, minden további nélkül olyan ítéletet hozni, hogy a lakosságcsere-egyezményen túl még 200.000 magyart idezúdítsanak ebbe az összeomlott országba. Ma már vannak jelek arra, hogy a 200 ezer magyar kitelepítését nem fogja szó nélkül megszavazni a bizottság. Ha Csehszlovákiának ezt a kívánságát a nagyhatalmak szó nélkül elfogadták volna, akkor nyilvánvaló, hogy nehéz lett volna itt a lakosságcsere-egyezmény tárgyalása körül is elhárítani azokat a rendkívül súlyos és az egyezmény kijátszására irányuló törekvéseket, amelyek a tárgyalásokon megnyilvánultak.


Ismeretes a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény szövege. E szerint ugyanannyi magyart lehet kiutasítani Csehszlovákiából, mint amennyi szlovák itt önként jelentkezik a Csehszlovákiába való áttelepülésre. Azonkívül a csehszlovák népbírósági rendelet 5. szakasza alapján legfeljebb ezer háborús kisbűnöst. De van még egy mód az áttelepítő magyarok számának szaporítására az egyezmény szerint. A csehszlovák népbírósági rendelet első négy szakasza alapján, amelyek a háborús és népellenes nagybűnösök felelősségrevonásáról intézkednek. Ezeknek a szakaszoknak alapján felelősségre vont vagy elítélt emberek száma az egyezményben nincs megállapítva, de a magyar nemzetgyűlés mégis ratifikálta az egyezményt a kultuszminiszternek ama kijelentése alapján, hogy ez a szám mindenesetre kevesebb kell, hogy legyen, mint amennyit az 5. szakasz, tehát az enyhébb szakasz, alapján tehetnek át.


Ezzel szemben a vegyesbizottsági tárgyalások során kiderült, hogy e szakaszok alapján eddig 64.000 személyt, többnyire családfőt ítéltek el Csehszlovákiában. Nincs a világnak egyetlen olyan művelt népe, amely elhinné, hogy háborús vagy népellenes főbűnösség alapján 64.000 embert lehet elítélni. Különben az ítéletek maguk is mutatják, hogy ezek csak formaszerűek és okot akarnak szolgáltatni a kiutasításokra, mert az említett szakaszok alapján 15 évnél magasabb büntetést kellene kiszabni és ezzel szemben a 64.000 magyar legtöbbjét néhánynapos lezárásra vagy kényszermunkára ítélték, ami mellett mindenesetre kimondották a vagyonelkobzást is.


Nagyon érdekes, egyben azonban nagyon megnyugtató módon vetődött fel Jugoszláviával kapcsolatban is a lakosságcsere-egyezmény gondolata. Ez a lakosságcsere a teljes önkéntességen alapulna és megmaradna a paritás keretei között. Amennyi magyar jelentkezik majd áttelepülésre Jugoszláviában, ugyanannyi délszláv menne el innen önkéntes jelentkezés alapján. Ezt az emberséges formában felvetett gondolatot a magyar kormány örömmel fogadta és felhatalmazást adott a magyar békeküldöttségnek, hogy erről a kérdésről közvetlen tárgyalásokat is folytasson.


Az utolsó napok aktivitásából és eredményeiből az látszik – mondotta a miniszterelnök –, hogy a békedelegáció minden tekintetben hivatásának magaslatán van és nemcsak jól képviseli a magyar kormány és a magyar nép intencióit, de politikusan is képviselni tudja, hogy egy-egy kérdésben hogyan és mikor kell fellépni. A közvélemény maga is meglehetős józansággal nézi a párisi tárgyalásokat.


Hangsúlyozta a miniszterelnök, hogy sem a kormányzat tevékenységében, sem a békeküldöttség munkájában, de a magyar közvélemény hangulatában sem lehet megtalálni azt az ártalmas nacionalizmust, vagy éppen sovinizmust, amelyből arra lehetne következtetni, hogy Magyarország nem tud józanul együttműködni szomszédaival.


Nemcsak jó békére, de jó szomszédokra is van szükségünk. A körülöttünk élő demokratikus népek, mindegyike meg lehet győződve arról, hogy a magyarság aktív módon igyekszik részese lenni a békekötés utáni délkeleteurópai együttműködésnek.


Nagy Ferenc miniszterelnök ezután kimerítően válaszolt a magyar és külföldi újságírók hozzáintézett kérdéseire.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98