Dtum
Login with Facebookk
3
VEZÉRCIKK
Bárdossy László
Mint a Kis Ujság tegnap közölte, ma reggel 7 órára tűzték ki Bárdossy László volt miniszterelnök kivégzését. Bárdossy az éjszakát a siralomházban töltötte. Este családja látogatta meg. Felesége vacsorát vitt számára s a családtagok éjjel 11 óráig voltak együtt a halálraítélttel......
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Tatár Anita
Az 1936- os berlini olimpiáról nehéz úgy írni, hogy valami újat mondhasson...
2010|02|07
Kellemesen hideg éjszaka volt, felhő egy szál se. Néztem a csillagokat és próbáltam...
2010|01|10
Nem akartam én erről írni addig, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy most volt...
Érdekes hír érkezett az igazságügyminisztériumba: a francia megszállási övezetben elfogták Vajta Ferencet, a náci mételyt terjesztő ?Ország? című hetilap egykori szerkesztőjét. A hír nem keltett különösebb meglepetést...
Ma délelőtt fél tíz órakor vonult be dr. Jankó Péter elnök népbíráival, hogy kihirdesse ítéletét a deportáló triumvirátus bűnügyében. A Zeneakadémia nagyterme zsúfolásig megtelt hallgatósággal, amely lélegzetvisszafojtva...
A Népbíróság Gátfalvy-tanácsa ma délelőtt kezdi meg Budinszky Sándornak a Rádió egykori szpikerjének főtárgyalását. Budinszky ? a vád szerint ? egyike volt azoknak, aki helyszíni közvetítéseivel a legnagyobb erejű...
Botrányos jelenetek játszódtak le szerdán délelőtt a Népbíróságon. A Népbíróság Rigó-tanácsa vonta felelősségre Pénzes József vasutast, aki ? a vádirat szerint ? 1944 októberében résztvett azon a vérengzésen, amely...
Bajcsy-Zsilinszky Endre
éhány nappal ezelőtt szállították át a politikai rendőrségről a népügyészség fogházába Geyza Géza hadbíró-alezredest, aki háborús bűntett címén került letartóztatásba. A nyomozás során megállapították, hogy Geyza...
A Népbíróság Tutsek-tanácsa ma folytatta Fiala Ferenc bűnügyének főtárgyalását, Fiala, aki a tárgyalás első napján teljes beismerésben volt, a tanúk vallomása során állandóan azzal védekezett, hogy hitt a hitleri...
A bünügyi osztály Szilágyi-csoportjának szobájában éjjel-nappal folynak a napokkal ezelőtt letartóztatott gengszter királynak, Márfinak és három társának kihallgatása. A kihallgatás során szenzációs leleplezések...
Baky László
Zsúfolt padsorok előtt reggel 9 órakor nyitotta meg Jaross- Endre- Baky tárgyalását Jankó Péter tanácselnök. A bűnper utolsó tanúját, Argalás Lajost, szólította maga elé, aki a zsidórendeletek megszületéséről beszélt....
A bűnügyi osztály detektívjei elfogták Budapest legkegyetlenebb vetkőztető bandáját. A banda vezére Zsámboki Vendel 19 éves napszámos volt, a banda tagjai pedig Kocsis Gábor 30 éves napszámos, Balogh József 19 éves...
Az elmúlt év tavasza óta még alig volt éjszaka Budaőrsön, hogy az éj csendjét ne bontotta volna meg fegyverropogás. A pirosfedelű présházak lakóinak életét misztikus köd borította. Az esti órák leszállta után, amikor...
1946 újév eséje. Ülünk a legsötétebb Angyalföld legelhagyatottabb részén egy tipikus alvilági lebújban. A helyiség rosszul világított, a sarokban elnyúlt verkli szól. Asztalunknál egy kicsike, őszhajó emberke ül....
A felrobbantott Margit-híd
Ma reggel fél kilenc órakor egy következményeiben még ki nem számítható, szörnyű szerencsétlenség történt a Margit-híd Buda felé első részén. Ennek a hídrésznek közepe nem cölöpökön, hanem pontokon nyugszik és negyven...
A Kis Ujság számolt be elsőnek annak a rablógyilkos bandának letartóztatásáról, amely hónapok óta veszélyeztette a főváros és környéke élet- és vagyonbiztonságát. A rendőrség bravúros nyomozás után elfogta Binder...
Cikk-ajánló
Elfogták Kovarczot és Szeleczky Zitát Elfogták Kovarczot és Szeleczky Zitát
Ma délelőtt hivatalos átirat érkezett a salzburgi katonai missziótól,...
Egymást vádolja Baky és Endre László Egymást vádolja Baky és Endre László
Baky László kihallgatása érdekes részletekben bővelkedett. Az egykori...
Elfogták a pesti alvilág bandafőnökét
Mint a Kis Ujság elsőnek jelentette, a karácsonyi ünnepek alatt...
15 millió K értékü arany egy vasuti vonatban
Amerika legelső városa dicsekedhetik azzal, hogy nemrég a...
Pótnyomozás a háborús főbűnösök ügyében
Fontány Ferenc népügyész újabban most politikusok, írók, újságírók...
Szeptember 3- án kezdi tárgyalni a Népbíróság Szálasi és társai bűnügyét Szeptember 3- án kezdi tárgyalni a Népbíróság Szálasi és társai...
A kötetekre menő vádirat Szálasi Ferencen kívül Beregffyt,, Rajniss...
Razzián az Angyalföldön
1946 újév eséje. Ülünk a legsötétebb Angyalföld legelhagyatottabb...
Kötéláltali halálra ítélték Bárdossy Lászlót Kötéláltali halálra ítélték Bárdossy Lászlót
Bárdossy László bűnperében a Népbíróság ma reggel kilenc órára tűzte...
Bárdossy Lásló miniszterelnök beszéde Bárdossy Lásló miniszterelnök beszéde
A mininszterelnök mindenekelött a magyar értelmiségi ifjuság...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98