Dtum
Login with Facebookk
1946 | Május

Zsidószármazású a kivégzett nyilas belügyminiszter, Vajna Gábor felesége

A népügyészség nagy eréllyel folytatja Vajna Gáborné ügyében a vizsgálatot. Szálasi kivégzett belügyminiszterének feleségéről kiderült, hogy őt éppúgy megfertőzte a zöld téboly, mint férjét. Sokszor kérlelhetetlenebb volt szadista uránál.

A nyomozás meglepő eredményt tárt a népügyészség elé. A nyilas nők galériájához tartozó Vajna Gábornéról megállapították, hogy anyai ágon zsidó, apja erdélyi táblabíró.
Újságunk munkatársának érdekes adatok kerültek kezébe arról, hogy nyilas berkekben már régóta ismeretes volt Vajnáné származása. Ez azonban titokban maradt, mert erről azokban az időkben nem volt szabad beszélni.

A leleplezés érdekes körülmények között játszódott le. Vajnának sok ellenfele volt saját pártjában. A Hűség Házában nem egyszer botrányos jelenetek játszódtak le. Az ellenzéki csoport tagjai egy napon sugdosni kezdték, hogy bajok vannak Vajna felesége körül. Vajna is tudomást szerzett a dologról. Felelősségre vonta a hírek terjesztőit. Szálasitól pedig elégtételt követelt. A nyilas berkekben megindult a vizsgálat. Vajna elégtételt kapott, feleségének pedig kiadták az árjasági igazolást.

Vajnáné akkor nagyratörő terveket szőtt. Magas beosztást követelt a nyilaskeresztes pártban. Karrierre vágyott. Üléseken szónokolt. Mindennapi látogatója lett a Hűség Házának. Az asszony csakhamar elérte célját. Szálasi kinevezte a párt országos szociális vezetőjének.
A gyanú azonban tovább lappangott a zöld berkekben. Amikor Vajna csillaga felragyogott, a náci uralom alatt ellenségei újból mozgolódni kezdtek. Követelték, hogy váljon el feleségétől, különben éppúgy lehetetlenné teszik, mint a csodaszarvas-mozgalom elindítóját: Imrédy Bélát.

Hogy nem dagadt országos szenzációvá Vajnáné ügye, az azzal magyarázható, hogy Szálasi hallgatást parancsolt. Ekkor már 1944 decembert jeleztek a naptárak. Vajna és Vajnáné a karrier teljében és a hatalom tobzódásában a „közbejött akadályok” miatt nem tudtak egymástól elválni. Vajna is, felesége is hű kiszolgálója volt Szálasinak egész az utolsó pillanatig és Szálasi hű embereit megvédte a „pletykák” ellen. Egy napon azután levél érkezett Erdélyből: Vajnáné anyja írta Szálasihoz. A levél őszintén feltárta Vajnáné származását.

A Hűség Házában nagy riadalmat keltett a leleplezés, de folytatása az ügynek nem lett, mert közeledtek az oroszok… Vajnáék az utolsó pillanatban szöktek meg együtt…
Azután mégis el kellett válniok, ha nem is törvényesen. Férjét hazahozták, akit elért jól megérdemelt végsors. Vajna Gáborné is itthon van. A népügyészség Markó-utcai fogházában mélabúsan gondol arra a karrierre, amely férjét az akasztófára, őt pedig a börtönbe juttatta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98