Dtum
Login with Facebookk
1946 | Október

Hogyan jutott ciánkálihoz Göring?

Néhány angol újságíró előre tudósította lapját Göring „akasztásáról”

A Reuter Iroda nürnbergi különtudósítójának jelentése szerint a most napvilágra kerülő tényekből lassanként kiderült Göring öngyilkosságának háttere.

A feltevések szerint Göring már akkor elhatározta az öngyilkosságot, amikor a nemzetközi haditörvényszék kihirdette előtte a halálos ítéletet. Egy másik vélemény szerint lehetséges, hogy öngyilkosságát már a tárgyalás során megbeszélte Ribbentroppal.

Göringnek a nürnbergi börtön tisztviselőivel folytatott beszélgetéseiből és magatartásából kiderült, hogy Göring félt az akasztófától. Gilbert doktor, a börtön idegorvos-szakértője, elbeszélte, hogy Göring rettegett a kötéláltali haláltól és elmondta az orvosnak azt a jelenetet, amikor Hitlernél meglátták a Mussolini kivégzéséről készített fényképfelvételeket. Hitler akkor rohamot kapott és azt kiabálta, hogy ez vele sohasem fog megtörténni.

Csak találgatások vannak arra vonatkozóan, hogy miképpen jutott Göring a ciánkáli-fiolához. az ügyben többek között feleségét is kihallgatták, aki azonban látszólag tisztázta magát. Utoljára tíz nappal ezelőtt látogatta meg férjét, de nem csókolták meg egymást és ezzel megdőlt az a feltevés, hogy csókolózás közben adta volna át a mérget tartalmazó üvegcsét. A ciánkáli gyorsan ölte meg Göringet és ebből az a feltevés merült fel, hogy nemrégiben jutott a méreghez, mert ha az régebbi keletű lett volna, akkor lassabban hatott volna.

A börtön orvosát, borbélyát, fogorvosát és az őröket is, akikkel Göring naponként érintkezett, kérdőrevonták, de egyikük ellen sem merült fel komoly gyanúok. Az az állítás is megdőlt állítólag, hogy az egyik amerikai őr adta át Göringnek a fiolát egy gyűrűjéért. Göring ékszereit ugyanis kivétel nélkül elvették. Egy másik elképzelés szerint palacsintába göngyölve csempészték be Göringnek a mérget. Arra is gondoltak, hogy talán pipájában rejtette el a ciánt, de ez a feltevés nem valószínű, mert Göring rendszeresen pipázott, a fiola pedig eldugaszolta volna pipáját.

A nürnbergi igazságügyi palota biztonsági szolgálata részéről kijelentették szerdán este, hogy Göring minden valószínűség szerint 1945 tavaszán történt elfogatása óta rejtegette a ciánkálit tartalmazó üvegcsét, amellyel öngyilkosságát elkövette. Teljesen kizártnak tartják, hogy Göring felesége vagy védőügyvédje adta volna át a méregfiolát, mert az elítélttel minden találkozásuk különlegesen sűrű fémhálón keresztül és fegyveres őr jelenlétében történt.

Jackson bíró, a nürnbergi nemzetközi törvényszék amerikai fővádlója, szerdán este nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentette, hogy „Göring öngyilkossága megsemmisítette a náci hősiesség, stoicizmus és mélységes meggyőződés mithoszát”. A gyűjtőtáborok kiagyalója, aki a táborokba zártak millióit juttatta halálba, önmaga nem tudott szembenézni a bitófával. Berlinben általában a németek között az a vélemény alakult ki, hogy Göring öngyilkosságával nagyfokú gyávaságról tett tanúságot.

Érdekes még megemlíteni, hogy sokmillió angol még most is abban a meggyőződésben van, hogy Göringet szerdán éjszaka felakasztották. Két nagy londoni újság ugyanis ezt a hírt jelentette, miután tudósítói az akasztás előtt tudósították a Daily Mailt és a News Chroniclet az akasztásról és a lapok az első oldalon drámai módon ecsetelték, hogy „két katona fogta közre Göringet” amint a bitófához vezették.
Itt említjük meg, hogy a náci-iparvezérek, politikusok, SS-vezetők és a többi háborús bűnös náci folyamatos pöre a jövő hónapban kezdődik Nürnbergben.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98