Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
1946 | Szeptember

Kilőtték az első világűrkutató rakétát

A mult hónapban rendkívül érdekes tudományos kísérletek indultak meg Uj-Mexikóban. A kaliforniai technológiai intézet kutatása a német „V. 2”-höz hasonló, de sokkal tökéletesebb rakétarendszerű lövedéket szerkesztettek és ezt a lövedéket sikerült eddig el nem ért magasságba: száz kilométer fölé eljuttatniok.

Az öt méter hosszúságú, ceruzaalakú karcsú rakéta embert vagy más élőlényt egyelőre nem tartalmazott, hanem ehelyett meteorológiai és magas légkört kutató önműködő műszereket helyeztek el benne. Ezekkel a műszerekkel a légnyomást, páratartalmat, hőmérsékletet állapították meg. Az első kísérletek kitűnően sikerültek és a vizsgálatokat végző tudósok rendkívül értékes tudományos adatokhoz jutottak a rakéta segítségével.

Az új-mexikói kísérletek tovább folynak és minden remény megvan rá, hogy rövid időn belül az eddigieknél is sokkal nagyobb jelentőségű eredményeket érnek el. A magas légrétegek viszonyairól aránylag keveset tudunk. A repülőgéppel elért legnagyobb magasság 18, sztratoszféraléggömbbel 22 kilométeres volt, ennél nagyobb magasságba élő ember még nem jutott fel. Valamivel fejlebb – 30-40 kilométere – felhatoltak már az úgynevezett „sztratoszféra-szondák”, vagy önműködő műszerekkel felszerelt kisebb léggömbök is, az új-mexikói rakétakísérlet 110 kilométeres eredménye azonban többszörösen túlszárnyalja ezeket az eredményeket.

A rakéta pályája

Az alsó, körülbelül 15 kilométeres légréteg fehérrel, fölötte elhelyezkedő sztratoszféra sötétebb árnyalattal, végül az ezután következő ionoszféra feketével van jelölve. A rakéta pályájának csúcsa az ionoszférába is belenyúlik.

(Photo illustrated London News)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A szerkezet erkélyén álló férfiak magasságából következtethetünk a kilövőszerkezet hatalmas méreteire. A rakéta pályája - 1946.  Éjszakai fényképfelvétel a kilövés pillanatáról. A kilövőszerkezet fölött szélesebb fénynyaláb, fölötte nyílegyenes világító vonal jelzi a rakéta útját. Különleges emelőszerkezettel emelik be a többtonnás rakétát a kilövőszerkezetbe.
HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Agglegényadó
Argentína, délamerikai köztársaság egyik, államában szigoru törvényt...
Halassy könnyen nyerte meg a József főherceg vándordíjat Halassy könnyen nyerte meg a József főherceg vándordíjat
A vándordíjas-verseny elmaradása miatt az úszószövetség volt...
Göbbels beszéde az angol légitámadások megtorlásáról Göbbels beszéde az angol légitámadások megtorlásáról
Az ellenséges oldal - mondotta egyebek között Göbbels dr -, nyilván...
Hitler nagy beszéde a háboruról Hitler nagy beszéde a háboruról
Amikor 1940-ben népünk hősi emlékünnepét elsőizben megint háboru...
Az óraszám Az óraszám
Nem telt nyaralásra és az asztaltársaság bizony csak egy kávéház...
A napsugárgép A napsugárgép
A szén elfogyásának kérdésével – bár még ma nem aktuális...
Önműködő golyószóró Önműködő golyószóró
A modern államok, sajnos, ugy vannak berendezkedve, hogy állandó...
A fekete ablak A fekete ablak
Az jár jobban, ki Tabéry könyvét úgy olvassa, mint egy riportot az...
A berlini tárgyalások előtt! A berlini tárgyalások előtt!
A péntek éjszakai minisztertanácson adta meg a kormány a Berlinbe...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98