Dtum
Login with Facebookk
1929 | December

A legitimisták a frankhamisitási üggyel kapcsolatban az Albrecht-kombináció likvidálását követelik

Politikai körökben a Zadravetz püspök letartóztatásai megindult miniszterközi tanácskozások hire nagy meglepetést keltett, mert bár a legutóbbi napokban sok szó esett arról az összefüggésről, amely a püspök a frankhamisitók között fönnállott, beavatott helyen pozitív formában beszéltek arról, hogy a Zadravetz-ügyben különböző irányból történt intervencióra kompromisszum jött létre és eszerint Zadravetz püspök rövid időn belül egy osztrák kolostorba fog vonulni. Munkatársunknak ezekkel a hírekkel kapcsolatban alkalma volt érdeklődni a Nemzeti Összetartás Körében tömörült legitimisták véleménye iránt, akik úgyszólván egyhangulag azt a fölfogást vallják, hogy a frankhamisítás ügyének hátterében semmi esetre sem az irredentizmus, hanem az Albrceht-féle kombináció áll és éppen erre való tekintettel azt követelik a kormánytól, hogy vonja le ennek az ügynek összes politikai konzekvenciáit és számoljon le végleg mindazokkal, akik az Albrecht-féle kombinációban érdekelve vannak.

Andrássy Gyula gróf kijelentette, hogy a hétfői pártközi értekezleten föltétlenül résztvesz, de nincs kizárva az sem, hogy a frankhamisitási ügyben fölszólal a nemzetgyűlésen is.

Sigray Antal gróf a következőket mondotta :
— A frankhamisítást a leghatározottabban elítélem és várom azt az időpontot, amikor a kormány hivatalosan fog vagy lesz kénytelen nyilatkozni az ügy politikai hátteréről. Nem vagyok képes ugyanis elhinni, hogy ez a hamisítási botrány politikai konzekvenciák nélkül maradjon és azt sem hiszem, hogy ez az ügy néhány ember gazdagodási magánvállalkozása volt.

Pallavicini György őrgróf így nyilatkozott:
— A kormányt mindaddig, amíg a helyes iránybon folytatja le a nyomozást, nem szabad munkájában megzavarni. A kormány iránt azonban annál kevesebb bizalommal viseltetem, mivel a mai szituációt nem tudta csirájában elfojtani. Véleményem szerint még nincs itt az ideje annak, hogy a frankhamisítási ügy politikai konzekvenciáit firtassuk, de egészen bizonyos, hogy ez az idő is elérkezik és akkorra tartjuk fönn a jogot, hogy ítéletet mondjunk a mai rendszer fölött.

Szterényi József kijelentette munkatársunknak, hogy véleménye szerint mindenkinek a kormány mögé kell állania. Zichy János gróf pedig közölte, hogy a Keresztény Nemzeti Gazdasági Párt hétfőn este foglal állást a frankhamisítás ügyében. Munkatársunk beszélt még Friedrich Istvánnal is, aki a következőket mondotta:
- Annyi kétségtelen, hogy a frankhamisitás ügyében van politikum, ma azonban a legnagyobb megdöbbenéssel ugy látom, hogy az egész ügyet csak azért kezelték olyan titkolódzással, mivel a vállalkozás mögött egy alul kiütött Albrecht-puccs terve állt. Hazafias indokok alatt mindeddig csak valami irredenta elgondolást tudtam érteni, a legutóbbi események után, Hans Mayer ur szereplésének tisztázódása, valamint Albrecht főherceg hallatlan nyilatkozata óta azonban ugy látom, hogy mégis csak a magyar trón körül folyt a titkos manőverezés.

- Kisült, hogy az egész vállalkozás mögött egy ambiciózus fiatal főherceg ugorkafára való fölkapaszkodási vágya állt és éppen ezért kénytelen vagyok azok közé állani, akik az eset kérlelhetetlen likvidácitóját követelik. De még mindig a legnagyobb baj az, hogy a miniszterelnök nem nyilatkozik az ügy politikai hátteréről, már pedig engem nem a bankóhamisitás technikai részletei érdekelnek és itt nem az a fontos, hogy még egy gépkezelőt, vagy még egy cinkografust letartóztassanak, hanem az, hogy a bankóhamisitás politikai háttere megvilágosodjék és az ügynek az egész vonalon levonják a legmesszebbmenő politikai konzekvenciáit.

Friedrich végül, kijelentette, hogy a frankhamisitás parlamenti tárgyalása során föltétlenül beszélni fog a parlamentben, bár egészen bizonyosra veszi, hogy ez csak zárt ülésen fog megtörténhetni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Albrecht főherceg Andrássy Gyula Sigray Antal Pallavicini György őrgróf Szterényi József Friedrich. István
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98