Dtum
Login with Facebookk
1900 | Május

Válasz a *somogyi népköltés*-re

Ilyen czimen emlékeztünk meg minap Vikár Béla felolvasásáról.

A hírre vonatkozólag ma a következő nyilatkozatot kaptuk:


"A néprajzi társaságban tartott előadásomról az „Országos Hirlap" olyan tudósitást közől, melyet nem hagyhatok szó nélkül. Elöször is egy csomó hiba van az idézett népdalok szövegében. A "telefonfa" után ez a szó: „telefonrud" csak magyarázatkép volt mondva, nem tartozik a vershez.

 

Másodszor egész előadásom néprajzi érdekű lévén, nem arra vetettem a fősulyt, hogy széptani szempontból becses dolgokat mutassak be, hanem — mint ahogy a néprajzi társaság körében csak természetes — a nemzeti léleknek, gondolkozásnak és érzésnek ama nyilatkozásait keressem, melyek a népköltésben rejlenek.


Ez a szempont pedig van olyan fontos, mint az esztétikai, s ebböl a szempontból az idézett szövegek tagadhatatlanul érdekesek.


Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy van-e városokban népköltés, erre kettőt kell megjegyeznem.

 

Egyik az, hogy Budapesten nincs, de Kaposvárott, Szegeden, Hódmező-Vásárhelyt nagyon is van, amint hogy az utóbbi helyről a Kisfaludytársaság egész kötetet adott ki. (Török Károly gyűjtései.) Szegedről pedig két kötet is került.

 

Másodszor az „Ángyom, ángyom" kezdetü „fura" népdalról én megmondtam, hogy annak egy hetesi „bihalos" (bivalyos) a szerzője és a följegyzés történt Kaposváron, ami csak nem von le a dal értékéből. Tisztelettel
Vikár Béla.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Vikár Béla Vikár Béla gyűjtőúton
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98