Dtum
Login with Facebookk
1900 | November

A nagyhatalmak kemény föltételeket diktálnak Khinának

A hatalmasságok pekingi képviselői végre megállapodtak azokban a követelésekben, melyeket Khina ellen támasztanak. A szigoru föltételek ezek:

Egy khinai császári herczeg követséget vezesen Berlinbe, a mely a khinai császár és a khinai kormány nevében sajnálkozását fejezi ki Ketteler báró meggyilkolásán. Azonkívül a követ meggyilkolásának helyén latin, német és khinai föliratu emlék állítassék. A föliratok a khinai császárnak az elkövetett gazságon való sajnálkozását fogják kifejezni.

 

Khina halállal büntesse azokat a főbűnösöket, a kiket már részint a szept. 25-iki khinai rendelet, részint a hatalmasságok követei megneveztek, ugyszintén azokat, a kiket esetleg ezután fognak még megnevezni.

 

A khinai kormány a föbb hivatali helyiségekben két éven át császári rendeletet függesztessen ki, a mi halállal fenyegessen mindenkit, a ki boxer szektának tagja; közzétegye a bünösökre rótt büntetéseket; felelőssé tegye az alkirályokat, valamint a tartományi és helyi hivatalnokokat kerületük rendjének föntartásáért és elrendelje, hogy azok a hivatalnokok, a kik idegenek ellen szerződésszegést vagy zaklatást tűrnek, azonnal megfosztassanak hivataluktól és soha többé hivatalt ne viselhessenek. Mindazokon az idegen és nemzetközi temetkező helyeken, a hol a zavargások alatt meggyalázták a sírokat, engesztelő emlékeket állítasson a khinai kormány.


A csungli-jamen teljesen reformálandó és az idegen követeknek az udvarral való érintkezése akként rendezendő, a mint a hatalmasságok meg fogják állapítani. A hatalmasságoknak az állam és magánosok károsodásáért megfelelő kártérítés fizetendő. Az összeg magában foglalja azokat az összegeket is a melyeket azoknak a khinaiaknak kell fizetni, a kik az idegenek szolgálatában szenvedtek kárt.

 

A Khinába való fegyverbehozatal tilalma ujabb intézkedésig érvényben marad. Minden egyes hatalmasságnak joga legyen követsége számára Pekingben állandó védőőrséget tartania. A követségek negyedét, a melyben khinaiak nem lakhatnak, védelmi állapotba helyezik. A takui erődöket, ugyszintén más erődített helyeket, a melyek a tengerrel való szabad közlekedést akadályozhatnák, le kell rombolni. A hatalmasságok ki fognak jelölni a főváros és a tenger között néhány pontot, a melyeket katonasággal fognak megszállni, hogy mindenkor biztosítsák a követségek székhelye és a tenger között való akadálytalan közlekedést.


Amerika a föltételeket sulyosnak találta, de hajlandó hozzájárulni, remélve, hogy a tárgyalások alatt enyhíteni fogják. Kevés a remény, hogy a föltételeket elfogadtassák a khinai békebiztosokkal.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98