Dtum
Login with Facebookk
1901 | Március

Zavargások Oroszországban

Oroszországból már régen hallani, hogy az ottani egyetemek tanuló fiatalsága forrong, mert az egyetemeken nem tanitanak a mai világ szellemében ismereteket. Ezen kivül az egyetemek rendőri felügyelet alatt állanak, a tanulók közül kémeket fogadnak, a tanárok közt is van, a ki vigyáz a társa minden szavára.

 

Ennek a rendőri és kémkedési rendszernek megtörésére, melybe természetesen a politika is közre játszik, az ifjuság már régen zavarog, tüntet. Ezért kegyetlenül büntetik. A kit csak kicsapnak, még jól jár. De katonának sorozzák, Szibériába hurczolják.

 

A közelebbi napokban az oroszországi egyetemi ifjuság valósággal föllázadt. Szinte ugy tüntetik föl, hogy politikai összeesküvésről van szó, mely sok tekintetben hasonlatos a nihilisták működéséhez. Az összeesküvés főszínhelye Kiev, de Odesszában is nagyon sok hive van. Pétervárott a népszerütlen közoktatási minisztert, Bogoljepovot, az egyetemekről kitiltott Karpovics meglőtte s a miniszter meghalt.


Márczius 17-ikén nagy zavargások voltak Péterváron, a hol számos ifju elvérzett. A másik fővárosban, Moszkvában is a tanuló ifjuság föllázadt és a polgároktól támogatva, Szergiusz nagyherczeget, a kormányzót palotájában ostromolta; napokig tartó zavargás után tudta csak a katonaság véresen elfojtani az elégületlenség kitörését.

 

A kievi egyetemen a tanulók összeesküvését fölfedezték s a részeseket börtönbe vetették vagy Szibériába küldték. Behozták, hogy a mely egyetemi tanuló fegyelmi vétséget követ el, mindjárt kirekesztik vagy besorozzák katonának.

 

Az orosz ifjuság összetartó s elszánt: szigoruságát a miniszter életével fizette meg. Az orosz egyetemeket bezárták. Maga a beteges czár, Livádiából visszatérve, nagyobb biztonság okáért nem Pétervárott, hanem Czarszkoje-Szelo kastélyában fog lakni. Ilyenek a belső viszonyok Oroszországban.

 

Merénylet a szent zsinat elnöke ellen
A népszerütlen közoktatásügyi miniszter halála után a szent zsinat legfőbb és hatalmasabb embere, Pobjedonoszczev ellen is merényletet követtek el. Egy Lagovszkij nevű fiatalember rálőtt, de nem talált.


Pobjedonosczev egyike Oroszország leghiresebb embereinek, ki közel egy negyedszázad óta van befolyással az orosz birodalom sorsára. Mint III. Sándor nevelője került az udvarhoz és azóta mindig megtartotta befolyását. Végzetes szolgálata gyűlöltté tették nevét hazája határán kívül is. A meggyilkolt Bogoljepov is az ő vak eszköze volt, a ki csak végrehajtotta ennek az engesztelhetetlen, türelmetlenkedő embernek minden törekvését.

 

Lagovszkij Miklós, a szamárai kormányzóság hivatalnoka, márczius 20-21-ike közti éjjel kétszer rálőtt az utczáról Pobjedonoszczevre, a ki dolgozó-szobájában ült. A fiatal embernek egyik lövése sem talált. Lagovszkij ezután még egyszer akart lőni, de a lövés zajára a ház népe összecsődült és letartóztatta a fiatal embert, a ki nem tett kisérletet, hogy megszökjék.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98