Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1906 | December

Széll Kálmán Kossuth körleveléről

Az alkotmánypárt elnöke Széll Kálmán a követekző kijelentéseket tétette közzé egyik lapban:
Kossuth levelének tartalma alkalmas arra, hogy zavart és visszavonulást keltsen a koaliczió pártjai között. A koaliczió pártjai arra vállalkoztak, hogy lojálisan egymás mellé állva s egymást kölcsönösen segítve, támogatják az alakult kormányt a béke és az alkotmányos rend helyreállítása érdekében s némely konkrét feladat megoldása czéljából.

 

Már most ha Kossuth felszólítja pártjának tagjait, hogy tekintet nélkül a koaliczió többi pártjára, szervezzék az országban a 48-as pártot s a törvényhatósági bizottság kebeléből a többi pártbelit szorítsák ki: ez olyan látszatot teremt, a mely a valóságos helyzetnek s a koaliczió igaz természetének nem felel meg.

 

Én ugyanis attól tartok, hogy míg mi itt támogatjuk a kormányt, tisztelve egymás elveit és kerülve az ellentéteket, Kossuth levele alkalmas lehet arra, hogy az országban a koaliczióban lévő pártok harczra keljenek egymással. Ezt pedig nagy bajnak tartanám az ország jelenlegi körülményei között. Ferencznek ismert korrekt fölfogásától és gondolkozásától távol áll ez a szándék, de attól tartok, hogy a levél alkalmas a lelkek megtévesztésére és ily áldatlan viszálykodás teremtésére.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Ahol csak aranyért adnak koporsót, borért ásnak sírt, kukoricáért...
Múlt hét szombatján táviratot kaptam: „Nagynénéd Bácsalmáson...
Homonnay II. három gólt dobott vasárnap az FTC ellen Homonnay II. három gólt dobott vasárnap az FTC ellen
Vasárnap délelőtt az FTC csapata ellen játszott tréningmérkőzést az...
Éter és őséter Éter és őséter
Ezen a címen tette közzé nagynevű hazánkfia Lénárd Fülöp legújabb...
Háborús feszültség Anglia és Japán között Háborús feszültség Anglia és Japán között
A Frankfurter Zeitung ,,Visszavonulás Sanghájból” című...
Botrány a Keleti pályaudvaron utasok zaklatásával, rendőrveréssel, kardlapozással Botrány a Keleti pályaudvaron utasok zaklatásával, rendőrveréssel,...
Az éjszaka véres botrány játszódott le a Keleti pályaudvar indulási...
A fásítás lelkes apostola A fásítás lelkes apostola
Mint ismeretes, a földmívelésügyi minisztérium évekkel ezelőtt...
A gazdák panaszai A gazdák panaszai
Az Országos gazdaszövetség csütörtöki közgyülésén izgalmas hangon...
A főváros leszállitotta az üzemi vezetők óriási fizetését A főváros leszállitotta az üzemi vezetők óriási fizetését
Sipőcz Jenő dr. budapesti polgármester október hó 21-én rendeletet...
Csata Dogger Banknál
1915. januárjában az Északi-tengeren, az Angol-sziget közelében lévő...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98