Dtum
Login with Facebookk
1907 | Július

Garibaldi születésének századik évfordulója

Abból a nemzeti ünnepből, melyet most Itália legnépszerűbb fiának emlékezetére ül , nekünk is részt kell kérnünk. A szabadság harczosai az egész világéi, mert küzdelmük a világszabadság egy részeért folyik s mert bármely nemzet szabadsága az egész emberiség egyetemes érdeke. De ezen túl is van Garibaldinak, a mi a mienk: sokféle vonatkozása nemzetünkhöz, elnyomatásunk korabeli aspiráczióinkhoz.

 

Mikor ő szárnyára kapta a világhír , a magyar akkor gúzsba kötözve várta a jobb időt s remegő sovárgással nézett a szabadság minden lobbanására, bárhol a világon lobbant is fel . és Garabaldi a maga nemzete szabadságáért és politikai egységeért ugyanaz ellen az ellenség ellen is küzdött , a mely kis idő előtt minket a földre tepert, tehát minden sikerét örömmel kapta fel a magyar visszhang s a reménykedők az ő példája nyomán már-már hallani vélték a magyar szabadság füvének növését .

 

Azokban a kalandos, vakmerő, nem annyira katonai tudománynyal, mint inkább lelkesedéssel és temperamentummal diadalmaskodó csapatokban, melyekkel Garibaldi győzelemről győzelemre ment , nem a legkisebb szerepet játszották a magyar fiúk, a szabadságharcz menekültjei , az olaszországi osztrák seregből átszökött vagy hazulról hozzásereglett fiatal magyarok.

 

Abból a babérerdőből, mely Garibaldi seregének lába nyomán kelt ki , jutott bőven magyar homlokra is. És jártak-keltek a hírek idehaza, titkolózva, fölcsillantva a remény sugarait, beszéltek Kossuth s a többi emigránsok tárgyalásairól Napoleonnal, Viktor Emanuellel, Cavourral, Garibaldi és Türr István terveiről, hogy benyomulnak Magyarországba….


A reménykedésből nem lett semmi, de reménykedni gyönyör volt s a magyr szivekbe bele volt foglalva a Garibaldi neve, a mely a legtöbb reményt keltette föl. Titokban és mégis érczesen szólt Magyarország szerte a nóta, a melynek refrainje „Éljen Garibaldi” s a vörös ing a szabadság szimboluma lett.

 

Már rég nem volt ok rá, hogy Garibalditól várjunk valamit, már nyilvánvaló volt a békés egyeszkedés megindulása nemzet és uralkodó között s a szivekben még mindig ott rezgett a Garibaldi neve s lelkes hazafiak mint megyebizottsági jelöltre szavaztak nem egy vármegyében az olasz hősre.
Csodálatos romantikája volt ez a Garibaldi kultusz az elnyomott magyarságnak, a mint hogy csodálatos romantika volt a Garibaldi pályája.

 

Ő a XIX.század nagyszámú forradalmainak legigazibb tipusa, merőben romantikus alak, a kiben Cincinnatus büszke egyszerűsége , Cato önzetlen becsületessége egyesült a kalandor vakmerőségével és nyughatatlanságával. Harczolt két világrészben , braziliaiak, osztrákok, francziák, pápaiak, népolyiak, majd németek

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
A Dunántúli Turista-Egyesület kirándulása A Dunántúli Turista-Egyesület kirándulása
A Dunántúli Turista-Egyesület szépen sikerült kirándulást rendezett...
A felvidéki lakosság tiltakozik a cseh megszállás ellen A felvidéki lakosság tiltakozik a cseh megszállás ellen
Magyarország felvidéki lakossága gyülést tartott vasárnap délután a...
A világ leghíresebb zsokéja A világ leghíresebb zsokéja
G. Stern, a legkiválóbb franczia zsoké, Páris egyik legnépszerűbb...
Oroszok és nők Oroszok és nők
Felsőmagyarországból hogy kivertük az oroszokat, sok pesti nő a híres...
Rudyard Kipling Rudyard Kipling
A mult héten halt meg. A Westminster apátság "költő sarkába"...
Magyarországi kaland Magyarországi kaland
Még tisztán él bennem Hunyady Sándorral, az íróval való...
Kiszárad-e a Föld? Kiszárad-e a Föld?
Az emberek, különösen nagy szárazság idején, gyakran nézik á vakító...
Az olaj és a gumi háborúja Az olaj és a gumi háborúja
Nemhiába nevezik ma lépten-nyomon az egész földgömb területén folyó...
Bonaparte Matild herczegnő halála Bonaparte Matild herczegnő halála
Új-év másodnapján Párisban meghalt a 84 éves Matild herczegnő. A nagy...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98