Dtum
Login with Facebookk
1907 | Március

Románok tiltakozó gyűlése Balázsfalván

Az aradi román püspökség hivatalos lapja közli, hogy márczius 12-ikén tiltakozó politikai népgyűlés volt Balászfalván, azon a történelmi nevezetességű téren, a melyen negyvennyolczban az oláh lázadók kimondották a Magyarországtól való elszakadást. A gyűlésen Pop Sánodr elnökölt. Nesztor József, Ciato Aurél az általános választói jog érdekében beszéltek, végül Bunea kanonok, a balázsfalvi görög katholikus érsekség tanügyi előadója a románok kulturális életéről szólt vakmerő túlzással és a történelem meghamisításával. Hunyadi Jánost például oláh vajdának nevezte.

 

Terjedelmes határozati javaslatot terjesztett be, a mely szerint a nagyenyedi, alvinczi, dicsőszentmártoni román választók követelik az általános, titkos választói jogot a király trónbeszéde alapján; tiltakoznak a sajtószabadság megsértése miatt és a román népvezérek üldözése ellen. A határozati javaslatban fölkérik Mihályi Viktor görög katholikus érseket, hogy a népoktatási törvényjavaslat ellen illetékes helyen energikusan tiltakozzék, fölhivják a nemzetiségi képviselőket, hogy a parlamentben minden eszközzel akadályozzák meg a javaslatnak törvényerőre való emelését. Végül elhatározták, hogy legközelebb országos tiltakozó népgyűlést hívnak össze.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98