Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1909 | Március

A czigány-akadémikus: Jean Richepin

Paris, február 10.


Ma már sok czigány akad, a ki letagadja származását, viszont vajmi kevés az intellektuális egyéniség, ki czigánynak vallja magát. Ime, Jean Richepin, az ünnepelt franczia költő s mától fogva a franczia Akadémia tagja ezt állítja magáról, ma már ötven éve, kitartóan és makacsul. Más lapra tartozik a kérdés, őszinte-e itt Richepin?....Mindenesetre nem érdektelen megállapítani, hogy volt bátorsága és megejtő közömbösség az előitéletek iránt...


A költő barátai ötven év óta nem mulasztanak egy alkalmat sem, hogy rögeszméjétől eltérítsék. Barrés, a fogadtatáskor elmondott beszédében szinte kiéreztette csöndes malicziáját új akadémikus társa „balvéleménye” fölött, majd hogy azt nem mondotta neki, „ blageur”, vagyis kedves hathatatlan-társ, ne csináljon rosz tréfákat.

 

S bebizonyította neki, — válósággal leleplezni igyekezett — hogy „ ős régi picardiai nemes családból származik s ősei vitéz katonák voltak”. E kijelentések után nagy önmegelégedéssel ült vissza zsölylyéjébe Barrés, valami finom és erősen arisztokratikus büszkeséggel.


S ha Richepin nem nyilatkozott is a rögeszméjéről ezuttal, mindenkor hangoztatta, hogy ő bizonyára czigánytól származik, — gyermekkori emlékezetétől kezdve valami nomád, csavarargó lélek lakozik benne. Sőt tanulmányozta a saját koponyaalakulatát, összehasonlította az ázsiai fajokéival, — s felfedezte magáról, hogy ő feltétlenül turáni származású czigány.

 

Serdülő korában el is tűnt hazulról s elvegyült egy kóbor czigány csapatba, mely a fontainebeauni erdőben tanyázott. Napokig élt velük s mikor egy holdvilágos estén a rőzse-tűz körül ültek, a czigányvajda kézen fogott egy vöröskendős, borzas és villogó szemű fekete czigányleányt s odatette kezét az idegen fiú kezébe:


- Tetszel a leányomnak. Ha velünk akarsz maradni, vedd el feleségül.
Richepin bizonyára nem gondolt e vadregényes házassági konczepczióra s egy ötlettel sikerült kivágnia magát. Reggelig gondolkozik úgymond. S hajnalban eltűnt méltóan Gyp asszony novellahőseihez...Ez a szabadság nem lett volna neki elég — czigányos. S e félbeszakadt akkorddal a czigánykorszak be is fejeződött Richepinnél.


De a kalandok vágya hajszolta tovább. Hogy láthassa Álgirt, fölvétette magát hajómunkásnak, egyik városból a másikba ment megfordult Brüsszelben és Londonban s már ismert költő volt, mikor bevonult a katonasághoz és résztvett a franczia gyarmati háborúkban. Nyugtalan vére azonban nem elégeltette meg vele a költői szoba csöndjét, színpadra lépett mint — Sarah Bernhardt partnere. A szilaj költő némelyek szerint jó színész volt az isteni Sarah mellett is, mások viszont - Richepin akkori mélytüzű, fekete szemeiről tettek említést csupán...


….Ah, ez oly régen volt...De ki mondhatná, hogy Sarah nem őrzi hiven a régi emlékeket? Mindnyájan, a kik ma láttuk öt, sötétkék-selyem uszályos ruhájában a Richepin fogadtatásánál, meggyőződhettünk róla, hogy a lírikus emlékek még élénken csillognak szive mélyén. Hosszú utazásai daczára ma frissebb volt, mint valaha, szinte oly friss, mint ama nagy csokor ibolya, mely sovány kebléről a költő felé nevetett.

 

S Richepin észrevette, talán legelsőbben őt, majd szinte öntudatlanul, ösztönszerűen ajkához emelte kezét és egy szimbolikus csókot hintett feléje...Mindez oly bájos volt, mint egy jelenet, egy szalonjelenet a tizennyolczadik századból...


Mert hisz a költő nem volt a régi fékezhetetlen „ csavargókirály” többé, a mint Gaston Le Roux elnevezte. Zöld akademikusi öltönyében olyan volt, mint egy nyugalmazott admirális. A költő, ki oly sok és vegyes tűzben volt valaha, ma kizárólagosan ás kifogástalanul akadémikusnak mutatkozott; egykor érzéki ajkai ma szoborszerűen zárultak egymásra s egyik kezére nehezedve a széktámlányon, és hatalmas mellével és bronzbarna arczával olyan öreg vajdának, tűnt fel, a ki már elernyedt s már csak – ritkán hegedül….


De most rajta a sor…
A mikor beszélni kezdett, az egykori trubaduri hang még kiérzett, csak némi melankolikus változatok vegyültek el benne. Mikor az ő szilaj muzsájáról beszélt, varázsszerű melegséget árasztott a szavaival, melyek minden egyes árnyalata formás és kellően elhelyezett volt, mint a mikor a művészi kéz fut végig a zongorabillentyűkön. Csak az nem volt alkalmas egészen az egyéniségéhez, hogy a regénygyártó Theuriet Andréről, mint elődjéről kellett beszélnie, mégis végtelen sok jóhiszeműséggel és odaadással emlékezett meg róla, sőt a saját költészetét is belekapcsolta a Theuriet André fantáziájába…


Gyönyörű műélvezet volt Richepin előadását hallgatni, a mikor a becsét a sok értékes – és őszinte – költői vallomás emelte. Szilaj muzsámat a franczia nyelv szépségére áldoztam, - mondotta. – Erőmet a népből merítettem, melynek kedélye, üdesége mesterkéletlen… Veszszen az én hiu árnyam emléke is, - mondotta tovább lelkesen – ha míg fajunk él, költői sóhajom, lehelletem nem élne tovább az ajkakon, a miért szivem dobbanását halhatatlanná tettem!


E gondolatban sok költői szabadság van, de őszinte…
Mikor Barrés méltatta Richepin költészetét, elnevezte „ a csavargók királyának” és „Turán fejedelmé” –nek. Közben megemlítette, hogy Richepint inspirálta a czigánynép és a muzsikájuk.
Hallgatták a czigánymuzsikát, a czigányokét – mondotta Barrés, - kik lenn, a Duna mellék sikságain tanyáznak. Ez a mámor dala, - forrongó sóhaja egy fajnak, mely olyan szabadságot követel, mint egy pusztai vad lóé.

 

A czigánymuzsikusok a tánczot, erőt, harczot és orgiát ünnepelik, elegyitve a szenvedés hangjaival. Ha az elkeseredés zenéje levegőbe dobja egy fölzaklatott lélek viharos kiáltásait, magával ragadja mindazokat, kik a társadalomból és önmaguktól menekülni akarnak. E zokogó hangok földöntúli erővel ragadnak bennünket ama regényes életbe. De a lélek megtörik e varázslatokban.


Richepin lagutóbb a „Vándorlegény”-ben foglalkoztatta a kritikát, hol sok erőset ujat alkotott. Azóta mind gyakrabban pihenni kezd. Vagy megszállta tán a szelleme ama mondásnak az akadémikusi mivoltában, a mivel France Anatol a franczia akadémiát elnevezte, hogy az : a tudomány és költészet muzeuma.


Lendvai Károly.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Német jelentés a magyar csapatok teljesitményeiről Német jelentés a magyar csapatok teljesitményeiről
Katonai helyről közlik a Német Távirati Irodával: Miután a...
Rendelet a rendőrség katonásításáról Rendelet a rendőrség katonásításáról
A Magyar Távirati Iroda jelenti: A hivatalos lap vasárnapi száma igen...
Magyar versenyzők külföldön Magyar versenyzők külföldön
A magyar athleták 5 év óta állandóan és fokozott mértében keresik fel...
A szegények iskolája A szegények iskolája
"Abból indulva ki, hogy a szegénység mint valamilyen járvány, vagy...
A békéscsabai képviselőválasztás A békéscsabai képviselőválasztás
Az Achim András halálával megüresedett békéscsabai kerületben junius...
Katonák és fegyvereik, nyersanyagpótlás Katonák és fegyvereik, nyersanyagpótlás
Az ócskavas többé nem kidobni való haszontalanság, hanem új...
Hitler, Mussolini és Európa sorsáról vérfagyasztó jövendőt mond a drezdai világhíres asztrológus Hitler, Mussolini és Európa sorsáról vérfagyasztó jövendőt mond a...
Magyarországon kevesen tudják, hogy Drezdának világhírű muzeumán, a...
Meghalt Barátosi Porzsolt Gyula (1848-1901) Meghalt Barátosi Porzsolt Gyula (1848-1901)
A görög eszményi nevelésnek szép mintája, egy ép testű és ép lelkű...
Gyilkos gépmunkás Gyilkos gépmunkás
Ifj. Vájó András huszonnégyéves gépmunkás egy gyárban dolgozott...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98