Dtum
Login with Facebookk
1910 | Október

Október hatodika Aradon

A nemzet az idén is a szokásos kegyelettel ünnepelte október 6-án az aradi vértanuk emlékét. Az idei ünneplés egy tekintetben mégis elütött a szokásostól: abban tudniillik, hogy a vértanuk aradi szobrára és a vesztőhelyen állított emlékre a képviselőház és törvényhatóságok koszorúját gróf Tisza István nagy beszéd kiséretében tette le.


Az ünnep kezdetét reggel kilencz órakor harangzúgás hirdette a minoriták templomában a hol gyászistentisztelet volt. Megjelentek a templomban: gróf Tisza István, Urbán Iván főispán, a budapesti küldöttségek, a törvényhatóságok deputácziói, a negyvennyolczas honvédek s az aradi közönség szinejava. Az ünnepi misét Lakatos Ottó rendfőnök czelebrálta. Tíz órakor a közönség a Szabadság-térre vonult és ott folyt le az ünnep második része. A szobor környékét rengeteg közönség lepte el.


A szobor előtt tartott ünnep első száma az aradi nemzeti szinház tagjai által elénekelt Himnusz volt. Ezután Kesztler Ede szinész elszavalta Palágyi Lajos Október 6. czimű költeményét, majd a vasutasok dalköre egy alkalmi költeményt adott elő. Ezután következett gróf Tisza István ünnepi beszéde.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98