Dtum
Login with Facebookk
1911 | December

A Japán - asztal művészei

Az Andrássy-úti Japán-kávéház utczai szögletében, két nagy sarokablak közt, három-négy asztal körül hangoskodik a Japán-asztal társasága. Hol tréfálkozik, hol háborog. Hangossága végighallatszik a magyar képzőművészeten és sok mindenféle rezonancziát kelt benne. Akárhányszor olyan nemtörődést, a melynek az erőszakolása az érdeklődés izgalmával is fölér. A mi egyesületi, társulati, testületi, pályázati, üzleti baja, szándéka, haragja, reménykedése van a magyar festők, szobrászok, építészek világának, mind itt válik hangossággá.


A mikor pályázatok, díjak, megbízatások, választmányt vagy zsűri választások körül nagyobb bajok gomolyognak: nagyobb a sürgés-forgás, háborgóbb a társalgás, indulatosabb még a tréfálkozás, kiabáló még a suttogás is az asztalok körül. Mert suttogás is bőven folyik Japánéknál. Külön suttogó asztaluk van, amely mellé a titkolózók félrehúzódnak. Valamit forralnak, valamit, a minek vagy megfőnie, vagy robbannia kell.

 

Vagy listákat főznek, vagy indítványokat forralnak, vagy pedig megtréfálásokat sütnek ki. Az ilyen tervezgetésekre bevonulnak a ritkábban jövők. Valahányszor ők jelentkeznek, valami készülődés történik. Valami fájdalom keres szolidaritást valami együttesség tüntetésre készülődik. Vagy pedig valamelyes vágyak diplomatizálnak. A művészek, öregek és ifjak, jó fiúk, megnyergelhetők, mindenre rábírhatók. Kivált olyankor, a mikor a mozgalom valamelyes demonstráczióval jár.


A Japán-asztalnak mindig van demonstrácziós médiuma. Olyan, a kiről az ember a véleményét úgy elmondhatja, hogy megkönynyebbül tőle a maga és a hallgatója szive. A művészeti politizálás jórészt ilyen vélemény elmondásban merül ki.

 

A leghangosabb háborgás is jobbára ilyen megmondásokban puffog el. Az emberek megmondják a magukét, azután billiárdozni, dominózni, kibiczelni, vacsorázni mennek. Ha kell, aláírnak valami nyilatkozatot, ívet, belépő-, kilépő jelentést s azután rábízzák a szenvedelmet és a bántódottságot a mozgalmak intézőire.


A Japán-asztalnak már története is van, nemcsak képzelt missziója és művészet-politikai nevezetessége. Vagy hárman-négyen voltunk, a kik az összejöveteleket megkezdtük. Lechner Ödön mester, Diner-Dénes József, szegény Kardos Gyula s jómagam. És nemcsak művészek, hanem tudósok és írók is el-elpikolóztak a Japán sarkában. Még a szocziologia is szolgáltatott nekik témát. A szomszéd asztalnál pedig egyenesen a szoczializmus telepedett le.

 

Nemcsak mint téma, hanem mint fejtegető. Még akkor kevesen voltunk, s a művészeket is a művészet inkább érdekelte, mint a művészeti politika. Fényes Adolf és Kernstock Károly máig is hívek maradtok ehhez a régi szokáshoz. Őket máig sem izgatják a választások, pályázatok, dijak. Ők is régi Japán-beliek. A honalapítók közül valók. Fényes a tréfálkozóknak is mestere. Ő nem élczelődik, hanem a tréfát szövi.


És évek folyamán a társaság kicserélődött. Mindenki odajött, és sokon eltávoztak. A szoczilológusok eltűntek, az írók jórésze másfelé ment, s a művészek közül egynehány megholt. A legkomolyabban, a legszomorúbban meghalt. Kardos Gyula és Donáth Gyula jellegzetes Japán-beliek voltak. Szomorú halállal búcsúztak vidám életüktől. Mind a kettőből legendás alak lett. Művészetükről már alig esik szó, de az adoma s a legenda nap-nap mellett megemlékszik róluk.


Lechner Ödön kezdet óta és ma is a Japán-asztal lelke. S a beczézett büszkesége. Vele senki sem tréfál; sohasem rajta, mindig csak vele mosolyognak ennél a mókázó asztalnál. Ő a megválasztatlan elnök, Szinnyei-Merse Pál pedig a koronázatlan fejedelem.  Elnök és fejedelem békésen osztozik a hatalomban és tekintélyben. Ők az utolsó tekintélyek ebben a társaságban, noha őket is megbácsizza a fiatalság, Lechner Ödön bácsinál is több. Ő a papa. A papát pedig röviden, papszinak hívják. És papszit mindenki respektálja, Pali bácsit mindenki tiszteli.


Tőlük lefelé mindenki egyenlő. A többinek egyenlőn nincs igaza a fiatalok vélekedése szerint, s jobbára egyenlőn nincs tehetsége ugyancsak a fiatalok meggyőződése szerint. Mert máris öreg-számba megy az, a ki tehetséget elismer. Fényes Adolf a leglelkesebb tehetség elismerő, s ezért mindenki bácsinak szólítja. Pedig az ifjaknál is fiatalabb, s azon kívül igazán is fiatal.


Ferency Károlylyal sem tréfálkoznak. Őt nem is eleven embernek, hanem elvont fogalomnak tartják. Csillogó, tündöklő, de nem melegítő fogalomnak. Ő az, akihez senki sem mer közel férni, talán azért, mert mindig mindenki fölött van. Az elvek magaslatán. Talán ő az egyetlen, akinek még a Japán-asztalnál is művészeti elvei vannak.

 

A többiek otthon hagyják őket. Csak Kosztolányi Gyula és Ligeti Miklós hoz el egy-kettőt magával, s szenvedelmesen helyt áll értük. Magyar-Mannheimer Gusztáv csak malicziát hoz magával. Szójátékokat farag, de olyanokat, a melyeknek élük van. Valakit meg-meg karczolnak. Róna József az egyesületi elnök. Ő a mozgalmak intézője. Finom diplomata, ellentéteket kiegyenlítő. Vele szemben vagy mellette az anarkista mozgalmaknak Hermann Lipót a mozgatója.

 

Ő a testté vált kaczagás. Faragó Géza a másik kaczagó. A hivatalos mókázó, szabadalmazott enfant terrible. És mókázik szóban és rajzban egész sor ifjú. Pólya Tibor mélázva tréfálkozik s alattomosan mindenkit lerajzol. Letorzrajzol. Valamikor Márk Lajos volt a főkarikaturista. Most pénzt csinál kint Amerikában, még pedig sokat.


Rippl-Rónainak csak évadjai vannak. Magát az évet Kaposváron tölti. Sohasem tréfál, mindig komoly és mindig udvarias. Mindenkinek igazat ad, de mindig a maga igazát érzi. És eljön a Japánba Páris és Szeged, München és Nagybánya, Kecskemét és a Stefánia-út. Eljönnek a „palermóiak” is. Csak „Tintorettóék” nem jönnek: - a legnagyobb képűeket nevezték el Tintorettónak.

 

A nagyképűek, a hivatalosok soha sem tévednek el Japánba, pedig még őket is szívesen látnák ott a nagy asztalnál és a kis asztaloknál. Még az építészek asztalánál is, a mely mellett mindig ütközetre készen ül a csapat. A modernek hadakozó népe. Ők sem sajnálnának néhány jó tréfát a látogatóktól. Pedig ha másért nem, a Lechner mestert ért bántalmakért, egy-egy rosz tréfába belefojtanák a nagyfejűeket.


Viharos.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Japán - asztal művészei A Japán-asztal művészei
Cikk-ajánló
Hungária – Amateure 2:1 (1:1) Hungária – Amateure 2:1 (1:1)
A múlt évi osztrák bajnoknak idei gyenge szereplése erősen éreztette...
Ferencváros – Kispest 4:0 (2:0) Ferencváros – Kispest 4:0 (2:0)
Vasárnap lejátszották az I. osztályú profibajnokság őszi szezonjának...
Új bombák Új bombák
A franczia és angol folyóiratok és lapok új bombákról hoznak...
Az amerikai képviselőház megszavazta az Anglia megsegitéséről szóló törvényjavaslatot Az amerikai képviselőház megszavazta az Anglia megsegitéséről szóló...
Az amerikai képviselőház a lend and lease javaslatot 260:165 szóval...
Csata előtt az olasz fronton Csata előtt az olasz fronton
1917. őszén a német hadvezetés úgy látta, hogy ebben az évben a...
A haszonbérletekről I. A haszonbérletekről I.
Csonkamagyarországnak megmaradt kevés mezőgazdaságilag mívelhető...
Nemzetközi kardvívóverseny Nemzetközi kardvívóverseny
Magyarország 1920/21. évi főiskolai bajnokságért A BEAC április...
Halasi csipkét adományoztak Mussolininek a magyar nők Halasi csipkét adományoztak Mussolininek a magyar nők
Mussolini olasz miniszterelnök október hó 27-én délután fogadta...
Az Aggteleki barlang, a barlang jövője Az Aggteleki barlang, a barlang jövője
Pazar villanyvilágítás, motoros barlangi vasút, barlangi őrök, idegen...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98