Dtum
Login with Facebookk
1911 | Február

A sokáczok

Vissza a faluba! hangzik hozzánk franczia földről. E szólamnak már nálunk is visszhangja kel, a falu népe itt is elszakad a földtől s özönlik a városokba. S mégis, van még itt-ott egy-egy foltocska nép az ország nagy útjaitól félrébb eső helyeken, a mely most keresi a falut, a mely napjainkban szakad ki abból a primitívebb életközösségből, a melyben a szabad, korláttalan természettel élt. Ilyen nép a sokácz. A ki még ma néz szét közöttük, ennek a kezdetleges életközösségnek a nyomát meglátja fizikumán, családi életén, viseletén, szokásán, hajlamán, eszközein.


A sokáczot, mint Bács-Bodrogmegye tarka lakosságának annyi más népcsoportját a török okkupáczió költöztette mai helyére. A tatárjárás idején magyarságától megfosztott Bácska a XIV. és XV. században ismét benépesült, hasonlóképen magyar nemzetségekkel. A következő két században a pórlázadás és a török áradat elsöpri ezt az új magyarságot is a bácskai buza szülőföldjéről. A megyék lakossága azután szlávvá lett.

 

Szerb, bunyevácz, tót, rutén mellett a szláv sokacz nép is helyet foglal. Történetüknek és életüknek egyik igen jó ismerője szerint már a török hódoltság első évtizedeiben laktak itt sokaczók, ha nem is olyan tömegesen, mint 1686 után. A velük rokon, egyfajú bunyevácz néppel Bosznia-Herczegovinából jöttek; egy részük talán a dalmácziai Sinj, más részük a Dolnja-Tuzla mellett levő gradovhi ferenczrendi zárda vidékéről. Ezt bizonyítják határneveik, a családok származási statisztikája, costume-jök, tárgyi ethnographiájuk.


Mind a baranyaiak, mind a bácskaiak a Duna alluvialis folyam-mellékét szállták meg Bajától s Mohácstól délre, s e tájak természete máig visszatükröződik egész életükön. Elzárkózottságuk, konzervatív felfogásuk gondolkodásukban, szokásaikban, viseletükben, családi életükben sok ősi vonást őrzött meg.


Fentartották szerb nemzetiségük egyik legsajátosabb régi intézményét, a házközösséget (zadruga), a mely csak legújabban van feloszlóban. Együtt élnek sokszor negyvenen a család öregjével a fiak családjai egy fedél alatt. A közösség, kezeli az osztatlan vagyont, s az egyes tagok munkája és szerzeménye a közösség javát mozdítja elő s annak vagyonát öregbíti. Ez a ma már hanyatlóban levő intézmény akkor volt virágjában, a mikor a sokacz régi kezdetleges gazdasági életét élte a dunai ligetek, mezők, rétek szűzi világában.

 

Ez a föld a mult század közepéig nagyobbrészt a kincstárral közösen bírt nagy kiterjedésű erdőkből, nádas rétegekből állott. Földet csak annyit mivelt belőle a sokacz, a mennyit ruházkodása, kenyere, abrakja megkívánt. Egyébként a zadruga örege (starcsina) szétosztotta a családtagok közt szerepüket. Az egyik, a míg a föld fagya megengedte, a mangalicza-konda nyomán járta a nagy tölgyeseket; a másik a lovat őrizte, az apró, folyton poroszkáló sokacz lovat, a mely a legnagyobb kátyuból is kieviczkél, ha a szügyével szántja is a sarat; a harmadik bundás ebeivel a raczka-nyájat terelgette.

Ez a pásztornépség csak sátoros nagy családi ünnepeken, disznótoron, temetéskor került be a faluba a határból. Az öregebbje a virágos réten méheket nevelt. A nagy kiterjedésű erdők, nádasok, vizek a legnagyobb részét rákapatta a vadászatra, halászatra. Ha ez a két ős szenvedélye elragadja, még ma sincs tilalom, melylyel ne daczolna. A nagy szarvasnevelő uradalmi erdők határa mentén egész lánczolata lappang kukoriczaérés idején, a nádba tört rejtekén a sokacz orvvadásznak.

 

De beállít elszántan a tilosba is s ilyenkor félelmes az erdő őreire. Mint halász elsőrangú. Bizton, nagy ügyességgel járja a vizeket kis csónakján szigonynyal, varsával, hálóval fogja a halat. A régi szabad világban oly nagy mennyiséggel, hogy az aprajával disznót hizlalt, a nagyjából egyszer-egyszer hatvanezer váltóforint árut adott el még Debreczenben is. Mint csiklis halászok ma is keresettek. Ha még a nádvágást is megemlítjük, teljessé tettük a hajdan sokaczának foglalkozási körét.


Ez a kép, a melyet az előző sorokban rajzoltam a sokaczokról, jórészt a multé. A kincstári földeket, melyekhez a hagyomány alapján tulajdonjogot formált a sokacz, időközben egyes nagy- és kisbirtokosnak eladták, ármentesítették, feltörték. A nomadizáláshoz szokott nép így elesett legelőitől, ezzel együtt az előbb virágzó marhatenyésztéstől.

 

Kitiltották az erdőkből, nem volt szabad hálót vetnie a régi tanyahelyeken. Legelőjétől, halászterületétől megfosztódott a szegény nép, a kiterjedtebb főldmívelés lehetőségétől elütötte az a körülmény, hogy a földek körülötte szorgalmas, nagyobbára német kezekbe kerültek, az intenzívebb gazdálkodáshoz nem értett, az erőkifejtéshez nem szokott.

 

Egy-két évtizeddel ezelőtt a sokacz főldmívelés paródiája volt az agrikulturának. Rosz ekével 2—3 hüvelyknyire egyszer feltúrta földjét, sőt sokszor a megboronált tarlóba vetett. Az ugart nem ismerte, a trágyázás fontosságát még kevésbbé, termékeit akkor takarta be, a mikor már túléretten magvukat hullatták.

 

A hirtelen átmenet majdnem tőnkre tette a népet és helyes megfigyelése egyik ismertetőjüknek, hogy az életmódváltozással járó rázkódtatás, a nyomában járó terhesebb életkörülmények a nép lelki világára is nagy visszahatással voltak. A romlását érző kulturátlanabb nép lelkén a depresszió mindig észlelhető. De hatott reá néhol a törzsben házasodás nyomán járó fizikai elsatnyulás is, melyet fokozott a pásztorélet kényelmének hiánya, s az elhagyott életmódnak megfelelő, de az erős munkát követelő mezőgazdaságra elégtelen élelem.


Ezen a zökkenőn azonban részben szerencsésen átesett a nép, a déli része talán ez ideig teljesebb mértékben, mint az éjszaki. A szomszédjában, sokszor vele egy községben gazdálkodó német jó példájára halad. S gyarapodnék, ha egy-két hajlamával szorosan összefüggő készségét kihasználnák: az állatneveléshez ősi hozzáértését, a férfiak fa-faragó, a nők textilis ügyességét.

 

Ez utolsó szorosan összefügg elhanyatló, kétségtelenül balkáni eredetű viseletükkel. A leány és a fiatal menyecskék öltözete rikító színeivel, sok apró csilingelő, fityegő díszével tűnik ki. Lármás színű pántlika, pamutkivarrás, kerek sárgaréz islog (pule), művirág, több sorba felfüggesztett üveggyöngy (zrnyén), füzérre szedett pénz (cvancige), nagyfejű tű (igle), fülbevalók oly nagy tömeggel alkalmaztatnak, hogy lerí e viseletről ma is az eredeti czélzat: a világ szeme elé tárása leány, menyecske módjának.

 

Ruhájuk tarkasága miatt nevezte el őket egyik leirójuk „Európa indiánjainak”. E viseletből a szövetek a legértékesebbek: a vásznak, szőttesek, csipkék, melyek megalkotásában a sokaczság asszonynépe remekelt. Ma már, megfogyván és megdrágulván az idő, egyre több bolti vagy vándor csipkeverőtől (csipkár) eredő dísz nyer alkalmazást és vászonféléjüket is jórészt úgy veszik a kereskedésben.


Bellosics Bálint.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Bácskai sokácz nő Bácskai sokácz jegyespár Menyecske a burundzsuk nevű fejdísszel
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98