Irta: Szilágyi Gyula, Nagyszeben.

Évek óta figyelem a városi életet. Látom az esteli korzó miazmás porfellegébe burkolózot két nembeli ifjuságot, hallgatom az utca idegfárasztó, éktelen zaját, elnézem a füstös kávéházakat a nap és éjszaka minden órájában 19-20 éves gyermekemberekkel zsufolva és – ajkamon szidalom fakad, az iskola, a szülői ház s a korszellem ellen, mely a rosszra és jóra egyaránt fogékony, zsenge ifjuságnak csak ilyen szórakozásról tud gondoskodni.

Egész nevelési rendszerünk elavult és célja tévesztett, mert eltért ősi természetes alapjától! Éppen az ifju években, amikor a sok felgyült eleven erő foglalkoztatásáról, természetes levezetéséről kellene gondoskodni, a testi nevelés teljes elhanyagolásával csupa ideggyötrő agytornára, végnélküli szellemi munkára kényszeriti az iskola az ifjuságot az egészség kiszámithatatlan kárára.

Ne csodálkozzák rajta senki, ha azt fogom mondani, hogy én az iskola sok főfő tárgya között két kis melléktárgyacskát tartok a legfőbbnek: a tornát és az egészségtant. Azok a „főtárgyak” talán a megélhetést, ezek mindenesetre az életet biztositják. De sajnálattal kell kijelentenem azt is, hogy nagyapáinktól öröklött, de maig is élő, oktalan előitéletek s száz és egy egyéb ok miatt éppen ez a két tárgy van nálunk a legmostohábban ellátva.

Csak a napokban került a kezembe dr. Bors Lajosnak, a pécsi felső kereskedelmi iskola orvosának egy 8 oldalas füzetkében kiadott, megdöbbentő röpirata. Elszomoritó, gyászos számokat olvastam belőle. Egy hazai kereskedelmi iskola utolsó évfolyamának 34 tanulója közül csak három élt egészséges, testi fejlettségének megfelelő életet.

A többi vér- vagy egyéb veszedelmes bajoktól fertőzve volt. Kit kelljen ezért felelősségre vonni? Az iskolát, a szülői házat, vagy a meggondolatlan ifjuságot? Pedig nem csak Pécsen, Szegeden, Brassóban, Pozsonyban és Munkácson is igy van! Olyan adatok ezek, amelyet nem csak gondolkozásra, de kell, hogy rögtöni elhatározó, radikális cselekvésre sarkalják vezető embereinket.

Azt mondhatná valaki, hogy ez a korszellem következménye, általános baj az egész világon. Még ha igaz is lenne, akor sem volna szabad egy ilyen annyi ellenségel körülvett kicsiny nemzetnek, kivülről várva a példát egy napot sem elszalasztani, hogy életberendezésünk és nevelési rendszerünk idejét multa, sokféle sablonja helyébe erélyes és üdvös ujitásokat alkosson az ifjuság megmentésére. Pedig távolról sem igaz, van baja külföldön is, de nálunk sokkal nagyobb.

Nemrégiben néztem át a statisztika leujabb adatait. A halálozásoknak magyarországi arányszáma jóval nagyobb, mint a többi nyugateurópai államé. Majdnem kétszer akkora, mint Svédországban vagy akár Nagybritánniában. Különös és megdöbbentő, hogy ezekben a nagyiparos nyugati országokban az emberek egészségesebb életet tudnak élni, mint az agrár Magyarországon!

Ilyen és hasonló elszomoritó adatok felsorolását sokáig lehetne folytatni, de felesleges bizonyitani a nyilvánvalót. Hazai egészségügyi viszonyaink nem kielégítők, mert az ifjuság sem az iskolában, sem a szülői házban nem tanulja meg, hogy mivel tartozik a saját egészségének.

A szellemi foglalkozás tultengése s a nap nagy részének zsugorgó helyzetben, rossz levegőben – töltése miatt nem csuda, ha ifjuságunk a városi élet annyi nemtelen szórakozása iránt egyre ijesztőbb mértékben válik fogékonnyá. A jövő nemzedék erősebbé, ellenállóbbá tételére addig, amig kormányainknak egyszer ideje lesz tételes törvényekben biztositani radikális reformokat, a nevelőnek egyetlen fegyverül marad a kezében az ifjuság sportszerü nevelése.

A turistaság nincs életkorhoz vagy évszakokhoz kötve, nem kiván különös előképzettséget, vagy költségesebb felszerelést s a szabadban való kitartó mozgás és egészséges izzadás által természetesen frissiti fel a szervezetet.

Ha pedig az iskola szemponjából nézzük a nevelőnek annál értékesebb, mert a turistaság valóságos összekötő kapocs. a sportok világa és a tudományok között. A turistaság már nem csak sport, hanem az első lépés is egyszersmind a tudományok felé. Észrevétlenül megkedvelteti a természettudományokat, felkölti az érdeklődést a földrajz, a történelem s a művészi szép iránt.

Egyszerre foglalkoztatva szellemileg és testileg, olyan összhangba hozza az ember testi épségével szellemi tevékenységét, amely összhang nélkül igazi eredményes munka, értékes élet nem lehet.

Azáltal pedig, hogy megismerheti földünket, felkölti a ragaszkodást a röghöz, amely a mienk s az elméletben megtanult hazaszeretet hatványra emeli, lelkesedéssé fokozza a valóságban. Ezért vagyok fanatikusan meggyőződve erről, hogy a turistaságnak a maga nagy hivatását mielőbb kötelező módon kell betölteni nevelési rendszerünkben!