Dtum
Login with Facebookk
1913 | Augusztus

A jó élet - Kosztolányi Dezső

A jó élet

Én csüggedt lelkem, én csüggedt szívem,
Daloljatok és mondjátok: igen.

Hurrázatok e nyári hajnalon,
S ne hagyjatok ködökbe hajlanom.

Korán keltem. Felhúzom a rolót,
A nyári nappal együtt lángolok.

Most kikiáltom, élni, élni szép,
Boldog, ki él és boldog, a ki lép.

Boldog a tánczos és a sánta is,
Az élet jó még ő iránta is.

Mert minden jó. Éhezni s enni jó.
Áldott az éhség s áldott a czipó.

Szomjazni is jó s ha a fény zizeg,
Meginni egy pohár jeges vizet.

Fürödni, úszni, míg erőnk kitart,
Elszívni a díványon egy szivart!

Ó július, aranyos a ködöd,
Torzult ajakkal tüzet gügyögök.

A vörös nyár zúgása bátorít,
Én, élet atlétája állok itt.

Szaladni tudnék s nem tudom hová,
Szeretnék élni végtelen soká.

Száz évig, míg a testem megtörik,
Szeretnék élni, élni örökig.

Az arczom mostan csupa-csupa fény,
Az isten karjaiba szálltam én.

Mint egykor anyám köténye alá
És úgy tekintek félve-bízva rá.

Én jó vagyok, ezrek jósága tölt,
Más vágyam nincs, tartson soká a föld.

Jó emberek ezt kéri társatok,
Csak talpalatnyi földet adjatok.

A végtelenben egy kicsi helyet,
Hol meghúzódhatom és élhetek.

Kosztolányi Dezső

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98