Dtum
Login with Facebookk
1913 | December

Sztrájkba léptek a taxi-sofförök

Vasárnap reggel váratlanul sztrájkba léptek az autotaxi-vállalatok gépkocsivezetői. A sofförök, akiknek bizony nagyon sanyaru a javadalmazásuk, többféle követelést támasztottak a bérautók vállalkozóival szemben, teljesen jogos és igazságos a mozgalmuk.

 

Meg kell gondolni, hogy a taxisofförök rendkivül fontos szerepet tölt be, nemcsak a gép fölött uralkodik, de bizony uralkodik az életunt fölött is, a köz szempontjából tehát elsőrendű követelés, hogy a sofför megbizható legyen. Anyagilag is ugy legyen ellátva, mint ahogyan ez szükséges és lehetséges is, különösen Budapesten, hiszen sehol a világon nem olyan drága az autotaxi, mint éppen nálunk.

 

A sofförök már régen mozgolódnak, már napok előtt memorandumot terjesztettek az igazgatóságok elé, pontokba foglalván kivánságaikat. Ezek az igazán mérsékelt kivánságok ezek:
1. A napidijat 3 koronáról 4 koronára emeljék.
2. A bruttóbevétel nyolc százalékának biztosítása.
3. A szabadnapok dijazása.
4. A munkaidőnek tizennégy óráról tizenkét órára való leszállítása.


December harmadikáig adtak gondolkodási időt az igazgatóságnak, mégis már vasárnap reggel kitört a sztrájk, amelynek közvetlen oka az volt, hogy a Márta automobil-társaság szombaton elbocsátotta a sofförök egyik bizalmi emberét. Pfeiffer Antalt. A vasárnapra virradó éjszakán a sofförök gyülést tartottak a Magyarország kávéházban és kimondták a sztrájkot, hozzácsatolván követeléseihez már most Pfeiffer Antal ujból való alkalmaztatását is.


A határozat folytán százötven sofför lépett sztrájkba, de vasárnap délután már megalakították a tárgyaló-bizottságot, mely érintkezésbe lépett elsősorban a Márta igazgatóságával. A helyzet eddig ugy áll, hogy az igazgatóság hallani sem akar a követelések teljesítéséről.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Sztrájkoló fuvarozók A sztrájkolók
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98