Ady Endre új verseskönyve, mint minden eddigi könyve, egyik legérdekesebb jelensége irodalmi termésünknek. A költő, szokatlanul bő termékenysége ellenére is, mindig tud új dolgokat mondani s mindig új oldalakról tudja megmutatni sokféle színű egyéniségét.

A fiatalság szertelenségei, végletes, izgatott gesztusai már elhalkultak benne, az élettel, nagy kérdőjeleivel és rejtelmeivel való viaskodása nem olyan heves már: lassankint mind jobban fölébe emelkedik a dolgoknak és eseményeknek, - a mi egykor fuldokló zokogás, önmagát tépő elkeseredettség volt, az ma már mindinkább borongó szomorúsággá, könnyeit csöndesen pergető rezignáczióvá kezd enyhülni.

Szenvedélye és ereje nem csökkent semmit, csak jobban ura lett önmagának és a világnak, - kibékülni nem tud egyikkel sem, szelleme még mindig lázadó, a régi haragok és régi szerelmek még élnek benne és lobogva törnek ki belőle, de ebbe a lobogásba már vegyülnek hangok, a melyekből arra lehet következtetni, hogy elindult a megbékülés útjára.

Rendkívüli szubjektivitása, mely az egész világot beolvasztja magába, ma is eleven még, ez alaptermészetéhez tartozik, az igazi lirai diszpoziczióhoz, a melyre nézve a dolgok csak annyiban léteznek, a mennyiben saját személyével vonatkozásban vannak. Semmi sem jelenik meg nála objektíven, a maga eredeti valóságában, minden csak úgy, a hogy ő reá hatott, a hogy az ő lelkében visszhangzik.

Egy elmúlt szerelem keserű utóize, vágyakozás új szerelemre, általában a szerelemre, az örök, teljesíthetetlen epekedés az élet teljességének a szerelemben való kielégülésére, - egy új szerelem epizódja, melyben a költő szüntelen vergődése, ha nem hallgat is el, de megenyhül egy perczre. - viaskodások azokkal az állapotokkal, melyek körülveszik. - ezek új verseinek tárgyai s ezek adják meg a költő lelki történetének állomásait, mindazt, a mi rá nézve, belsőleg, fontos volt az életben.

Mert ebben is igazi, született lírikus, hogy mondani valója mindig a legszorosabb kapcsolatban van önmagával és életével, a vers épen olyan élet-funkcziója neki, mint a lélekzés vagy az álom s emberek, dolgok, események csak azoknak a hangoknak szempontjából jönnek tekintetbe, a melyeket lelke sokhúrú hangszeréből kicsalnak.

Ezért hat minden könyve olyan egységesen, mintha nem is különböző alkalmakkor született, különböző hangulatból keletkezett versek gyűjteménye volna, hanem egységes kompoziczió. S ezért érvényesülnek versei jobban együtt, kötetben, mint egyenkint: egymást támogatják, egyik jelentőséget és súlyt kap a másiktól s olyan versek, melyek külön olvasva kevésbbé hatásosaknak tűntek fel, mintegy erőre kapnak az együttesben, mint a hogy ha a csoportosan repülő madarak közt akad egy-egy fáradtabb, az is lendületet, és erőt kap a többinek lendületéből.