Dtum
Login with Facebookk
1915 | Június

Szó és szoknya

Az úton, Budapest és Bécs között eszméltem rá, mennyire külön állnak a mostani fergetegben az egyes városok. Budapest és Bécs között még legnormálisabb a vasúti forgalom és mégis, mintha légüres tér terpeszkednék a két metropólis között. Vonatok jönnek-mennek, mint azelőtt, de mégis másként. Ezek a vonatok hozzák-viszik a háborút és édes-kevés a közük az élet mindennapi menetrendjéhez.

 

A gyors, mely engem is visz, tele van háborúval. – Semmi egyébbel csak háborúval. Egyetlen katona sem ül a kupémban, még sem esik egyébről szó, csak a háborúról. Egy éltesebb hölgy, ki imént még arra kért, tenném be az ablakot, azután meg, hogy tenném el a cigarettámat, ez az óvatos, nyakig bebugyolált és halkan köhécselő hölgy egyébről sem beszél, csak a háborúról. Azt mondja: Hindenburg és hessegeti orra elől a füstöt. Offenziva: mondja és köhécsel finom batiszt zsebkendőjébe.

 

Csendesen, öregasszonyosan ül a bársonyos kuckóban és közben, mint női Rapoli zsonglőrösködik a háború terminus technikusaival. Mellettem egy fiatal ember, nyilván diák még, mamájának taktikai előadást tart a rajvonal előnyeiről a régi, tömött sorokkal szemben. És így tovább. Csupa háború. Jómagam nem szoktam ismerkedni a vonaton. Most háborúról beszélek. Rettenetes mennyit beszélek. Versenyt kelepelek a vonat kerekeivel. Gépfegyver vagyok húsból és vérből. Borzasztó! Csupa háború. Háború, háború!

 

Relle Pál

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
A magyar válogatott csapat győz a csehek ellen 5:2-re A magyar válogatott csapat győz a csehek ellen 5:2-re
Már a kora délutáni órákban nagy néptömeg lepte el a millenáris pálya...
Mesterséges vizesés Mesterséges vizesés
Az alább látható vizesés képe nélkül aligha találná ki az olvasó a...
Inségadó Inségadó
A minisztertanács inségadó kivetését határozta el. Az inségadót...
Sikkasztás az oraviczai állampénztárban Sikkasztás az oraviczai állampénztárban
A lugosi pénzügyigazgatóság kiküldöttje április 24-ikén vizsgálatot...
A boerok nyilatkozata a fegyverletételről A boerok nyilatkozata a fegyverletételről
Az angol kormány most kapta meg annak a határozatnak a szövegét, a...
Meghalt szegény Dorrit Weixler Meghalt szegény Dorrit Weixler
Meghalt szegény Dorrit Weixler, az emberiség legcsúnyább kórja...
Járkálj csak, halálra ítélt Járkálj csak, halálra ítélt
Radnóti eddigi öt versfüzetében nyomról-nyomra követhető, hogyan...
Búcsú a Napkelet-től Búcsú a Napkelet-től
Szép csendben, búcsúztatók és gyászszertartások nélkül, kimúlt a...
Angol lap a Monarkhia politikájáról Angol lap a Monarkhia politikájáról
A „Daily Telegraph” czikében az angol diplomáczia...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98