Dtum
Login with Facebookk
1917 | November

Charles Baudelaire él

Kell írnom Charles Baudelaire-ről, kinek a feje talán olyan, mintha egy előkelő múmia, a Szép Ernő, csekélységem és a Somlay Artúr fejeiből volna összetákolva és macerálva. Írnom illik és kell a nevezetes, jubiláns, halott élőről, a líra egyik legbüszkébb, bujkálóan is legtisztább fejedelméről, mert neki köszönhetem életemnek talán legemlékeztetőbb, legfájdalmasabb és leggyönyörűbb szenzációját.

Nagyszerű, sőt, tragikus izgalom: Nizzában kék ég alatt, kék tenger partján, kék padon, a "Palais jetéť"lármás népsége mellett görgettem a számban az első Baudelaire-szonett, első magyar strófáját. Egy képről volt szó, fölségesen merész költői képről, s három napig tartott bizony, míg - mikorra magyarul visszaadtam valahogyan a Baudelaire-strófát és képet, a legvirtuálisabbat, a legszebbet.

Abba is hagytam a Baudelaire-fordításokat, mert gyötrően nehéz, sőt majdnem lehetetlen más nyelvre átkábítani, csábítani a csoda-szavak tökéletes és házasságtörésre nem termett hűségét. Pedig Baudelaire-t fordítani, jól fordítani, azután meghalni, pompás program, de nekem nem volt ehhez akkor elég kedvem, s ma sincs. És ma se lehetne, mert Baudelaire igazán és nagyon francia, előkelő burzsoá, aki persze művész-arisztokratává verte föl magát s mindemellett a formáknak (a formáknak is) hódoló művésze.

Megint olvastam Theophile Gautier prológusát a Baudelaire-versekhöz, nem tudom hányadikszor, s ma úgy vagyok, hogy minden Baudelaire-munkát ismerek, de Baudelairet nem. Mert Baudelaire ma is és úgy rejtelem, mint a Gautier írásában, mint műveiben, mint kortársainak följegyzéseiben, mint erőszakoskodó kitalálási hitünkben.

Mindenesetre szenvedő, gyászos ősünk ő, akinek egy Carducci, egy Swinburne, egy Dehmel, egy ezeknél jóval kisebb Brjusszov egyenes és letagadhatatlan származottjai. Engem bátorított, mint én is cselekedtem másokkal, de a gall forma-nyűge miatt imádva is leráztam őt hamar.

Gyönyörű azonban úgy megmaradni, mint Baudelaire megmaradt s milyen drága ha szegény is, de szép gesztusa adott nekem Ő módot, hogy emlékének áldozhassak. "Dans les caveaux d'insondable, ou le Destin m'a déjá relégué", - ez éppen elég s Baudelaire eleven valósága ma fölfrissített s hálára buzdított.

 

Ady Endre

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Magyar vívók Ostendében. Magyar vívók Ostendében.
Az Ostendében augusztus 1-én (vasárnap) lezajlott nemzetközi...
Kereskedelmi tárgyalások Berlinben Kereskedelmi tárgyalások Berlinben
A Németországgal kötendő kereskedelmi szerződés tárgyában újra...
Hangversenyek Hangversenyek
A Konzertverein budapesti hangversenysorozatának programmját már...
Villámcsapások szaporodása
Már régebben is gyakran emlegették tudósok és laikusok is egyaránt,...
Tárgyalások a kvótáról Tárgyalások a kvótáról
A tárgyalások ismét megkezdődtek a két bizottság közt,...
A magyar gazdasági munkások kizárása Romániából A magyar gazdasági munkások kizárása Romániából
Darányi Ignácz földmívelésügyi miniszter arról értesitette a...
Santelli vívóakadémiája Santelli vívóakadémiája
A Vigadó nagytermét teljesen megtöltő, előkelő sportpublikum előtt...
Törpeszupertől a hangverseny rádióig Törpeszupertől a hangverseny rádióig
A gyár, ahol apró csavarokból, lemezekből, drótokból és különleges...
Nemesszivű abessziniai nő Nemesszivű abessziniai nő
Lapunk egyik számában bemutattuk Neufeld Károlyt Zubovits...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98